Az Év fája pályázatra a Termálfürdő területén élő keleti platánfát jelöljük. A fa az Eger patak közelsége és az altalaj kedvező vízellátottsága miatt nagyon jól érzi magát élőhelyén.

Az egri szájhagyomány szerint az egri vár 1552. évi török ostrománál, Ali budai pasa és Ahmed nagyvezír az akkor még kis fácska árnyékából irányította a török sereget. A legenda sajnos nem igaz, a valóság ezzel szemben az, amit levéltári anyagok bizonyítanak, hogy Eszterházy Károly (1725-1799) egri püspök idején telepítettek platánfákat Egerben. Ez a példány is valószínűleg akkor került elültetésre, de ma is évről évre szépen fejlődik. Érdekesség, hogy a Termálfürdő területén a keleti platán mellett egy nyugati platán is található, a két platánfaj egymás mellé ültetése Magyarországon is ritkaság.

Nagy figyelemmel kísérjük állapotukat, a fakezelési munkánkhoz a fák mérete miatt a tűzoltóság segítségét vesszük igénybe. Rendszeresen végzünk növényvédelmi munkákat, mert jelentős kártevőjükké vált az elmúlt években a platán csipkéspoloska, de védekezni kell a platán gombabetegségei: az apiognomóniás megbetegedés valamint a platán lisztharmat ellen is.

A platánfát 1978-ban Heves megye Tanácsa Végrehajtó Bizottsága védetté nyilvánította. A védettség fenntartásáról Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007-ben döntött.

Fa elhelyezkedése: 3300 Eger, Petőfi tér 2. Termálfürdő (6427/12 hrsz.)
Faj: Keleti platán (Platanus orientalis)
Kora: kb. 250
Magassága: kb. 40 m
Törzskerület: 850 cm
Jelölő: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata

A tölgyfa tájékozódási pont is, ott kezdődik a városunk Bogya-telepi része, ha valaki az itt lévő utcák valamelyikét keresi, az útbaigazítás így kezdődik: a Makkfánál kell letérni, vagy a Makkfától az 1., 2., 3. 4. utca.

Néhány régebben szárnyra kelt történet:

- Egy ismerősünk nagymamája mesélte, hogy a fia rendszerint elindult iskolába, de nem mindig ért oda, mert néha leült a „Makkfánál” kártyázni.
- Állítólag volt olyan is, hogy néhány Bogya-telepi vagány a telepre érkező fiatal szerelmes legénytől pénz kért (kocsmában rendezhette tartozását, különben verés is lehetett belőle), hogy láthassa kedvesét.
- A választások idején a Könyves Kálmán úti szavazókörhöz tartozóknak mondják kollégáik viccesen, hogy oda már útlevél kell.
-A közelben lévő kocsma vendégei sokszor alatta pihenik ki fáradalmaikat, illetve volt olyan „megfáradt vendég”, aki hazafelé nekiment a fának – másnap úgy mesélte el sérüléseinek keletkezését, hogy többen megtámadták.
-Csomóponti elhelyezkedése miatt a fát éveken keresztül hirdetőoszlopnak is használták a lakosok. Ennek a következménye az lett, hogy a fakérge megsérült és védtelen lett a kártevőkkel, betegségekkel szemben. A helyi iskolások 2000-ben a fát szögtelenítették és körbevonatták ráccsal, így továbbra is megmaradt annak hirdetőoszlop jellege.
A dévaványai kocsányos tölgy sokat veszített tájképi értékéből. Dévaványán az átlagnál rosszabb termőhelyi viszonyok vannak, a szikes talaj és a belvizes időszakok, valamint a forgalmas útszakasz melletti káros környezeti hatások - mind hozzájárulnak a fa jelenlegi, leromlott állapotához.
De az itt élők életében továbbra is fontos szerepet tölt be a Makkfa, hiszen a mai napig élnek a róla szóló történetek. Jelenleg is fontos találkozóhely, mert innen indulnak a szerelmesek a randevúra, valamint hetente többször mérnek mellette tejet és a jégkrémes autó is itt áll meg.
Néhány, az újabb keletű történetekből:
- A közelében lakó egyik munkavállalót elnevezték „Makkfa Rádió”-nak a tréfás kedvű munkatársai. Így bizonygatnak a beszélgetés során: „Az pedig biztos igaz, mert bemondta a Makkfa Rádió is”.
- Gizi, látványosan elszáradt két ága a fának, mi a baja? Úgy tudom Te vagy a Makkfa keresztanyja, azért kérdezem Tőled. Ennek az előzménye, hogy 2010-ben Janóné Gizike nevezte be először a Makkfát az év fája versenybe, és az egyik tréfás kedvű ványai lakos testálta rá ezt a megtisztelő címet.
Sajnos 2011-ben - amikor a Bogya-telepi városrészen is sor került a szennyvízcsatorna megépítésére - túl közel fektették a csöveket a fához, ezzel megsértve a fa gyökérzetét. A fát féltő emberek véleménye szerint a kiásott árkok hamar betemetésre kerültek, másnap már csak annyit lehetett látni, hogy meg lett mozgatva a föld. Egy szemtanú nyugdíjas bácsi mesélte, hogy a szennyvízberuházás alkalmával elvágták egy olyan vastag gyökerét, mint amilyen vastag ága most a kövesút felől elszáradt. Sokan aggódva figyelték, hogy ez milyen következményekkel jár, de a Makkfa hősiesen dacol az őt ért sérelmekkel. Évről-évre kihajt, de koronája már nem a régi. Öregszik ő is. Ezért reméljük, hogy az utókor nemcsak régi legendaként fogja megismerni a fa történetét, hanem természetes valójában is sokáig meg tudja tekinteni, és számos új, kedves történet keletkezik vele kapcsolatban.

Fa elhelyezkedése: Békés megye, Dévaványa, Könyves Kálmán utca és Kisújszállási út sarka, GPS koordináta: WGS 84: E 47,03484; N 20,94485
Faj: Kocsányos tölgy
Kora: 122 év
Magassága: 9,5-10 m
Törzskerület: 262 cm
Jelölő: Dévaványa Felemelkedéséért Közalapítvány

Az eredeti növénytakaróból visszamaradó Ősök Fája Budafokon, a Szent Péter és Pál kápolna előtt, Promontor első temetőjének területén áll. A műemléki terület révén védettséget élvez.
A kápolna és az Ősök Fája története az idők folyamán összefonódott: körmenetek állomása, keresztutak kiinduló pontja, az évente megrendezésre kerülő Péter-Pál Napok állandó állomása lett. Az Ősök Fája iránti kötődést és megbecsülést jelzi, hogy nevét a kerületi civil szervezetek kopjafába vésették, és épp tíz éve, 2002. június 29-én, ünnepélyes keretek között elhelyezték a fa közelében. Azóta a Péter Pál Napok önálló programpontja – az Ősök Fája előtti tisztelgés jegyében – a kopjafa megkoszorúzása.

Az Ősök Fája alábbi legendáját – melyből mesejáték született, amit be is mutattak – Bartos Mihály vetette papírra:
„Madár ejtette el, esetleg a szél sodorta ide, vagy az őszi esők domboldalon lecsordogáló gyöngypatakja görgette magával azt a parányi életmagot, mely talán épp az utolsó nagy pestisjárványt követő év tavaszán, zöld fejecskéjét a földből kidugva jelezte: megszülettem! Kezdetben nem tudta, mi is történik vele, csak azt érezte, hogy van, melengetik, szomját oltják, cirógatják, és álmában féltőn betakargatják.

Aztán egy verőfényes, élettől duzzadó márciusi reggelen, álmából ébredve, nagyot nyújtózkodott és rácsodálkozott a Világra. Nem volt már magonc, szemrevaló csemetévé cseperedett. Kíváncsian tekintgetett körbe.

Minden új volt számára, minden érdekelte. Mohón leste a szűkebb és tágabb környezet legapróbb rezdüléseit is. Napról napra több ismeretséget kötött, egyre több új dolgot fedezett fel. Kíváncsian szemlélgette a nem messze álló takaros, friss mész-szagú kis templomot, a völgyben megbúvó házakat és a távolban sárgálló hercegi kastélyt. Szívébe zárta az egész világot! Legjobban talán az embereket szerette. Ismerte örömüket, bánatukat. Hallotta éneküket, mikor jókedvűen, kapával vállukon a szőlőbe indultak, de hallotta őket akkor is, mikor a kis templom harangjának fájdalmas jajdulása sem tudta elnyomni a „Circumdederunt me gemitus mortis…” hangjait. („Körülvettek engem a halál gyötrelmei,…”)

Érezte, az itt jártak kincset bíztak őrizetére. És ő szolgált: a mélyben lágyan fonta körbe a földbe rejtett nyugvókat, miközben felettük terebélyesedő lombkoronájával örök altatót suttogott.
Az idők folyamán sokszor öltötte fel zöld ruháját, hogy aztán ugyanolyan sokszor színesen-színehagyottan, vad szelektől tépve levesse azt. Nőtt, erősödött, egyre több embernek adott árnyotthont. Körötte zajlott a világ. Arcokat ismert meg, majd feledett el, hallotta seregek trombitáját, ágyúk gyilkos dalolását, égő tetők roppanását, jeges árnak morajlását. Látott menekülőket, befogadott szenvedőket, örökre elmenőket és örök visszatérőket. Évek, évtizedek, évszázadok múltak el.

Már régóta nem a szomszédos kis kápolnában zeng a „Te Deum laudamus…” (Isten, Téged dicsérünk) és a vaterunserét is felváltotta a miatyánk. Az utolsó istenhozzád már vagy a negyedik helyen csendül a nagy útra indulóknak, de ő még mindig ott áll, rendületlenül.

Gyökere éltető-elporló álmokat, fehérlő csontokat rejt, rezdülő lombja több mint negyednyi évezred történetét meséli. A város történetét! A mi történetünket, apáink, nagyapáink, eleink történetét…
Tiszteljük és szeressük őt! Ha eljő a tavasz, s az éltető nedvek pezsdülése friss erőt pumpál a sejtekbe, az Ősök Fája ismét rügyet bont, hirdetve az Élet nagyszerűségét, a Teremtő dicsőségét, most és mindörökkön örökké – Ámen!”

Fa elhelyezkedése: Budapest XXII. kerület Péter-Pál utca 1. É 47° 25,681' K 19° 2,140'
Faj: Mezei juhar – Acer campestre
Kora: 250 év
Magassága: 13,5 m
Törzskerület: 2,22 m + 1,56 m
Jelölő: Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata

Fájdalmas vesztesége falunknak, hogy a történelem gazdasági kényszere némelyik településrész lakóit elsöpörte vagy átrendezte. Elindultak a városok felé, vagy ki, amit biztatóbbnak látott. Ezért is éreztük fontosnak, hogy szólítsuk meg, hívjuk „haza" azokat, akik ide „tartoznak". Teremtsük meg a találkozás feltételeit a ma itt élőkkel, ezért BECSVÖLGYE NAPJA alkalmából megrendeztük a Becsvölgyiek Találkozóját.

Nagyon sok előkészületet igényelt a találkozó megszervezése. Címek felkutatása, férőhelyek biztosítása a találkozóra, programok szervezése. Elérkezett a nagy nap. A helyiekkel együtt kb. négyszázan ünnepeltünk! Felejthetetlen élményt nyújtott mindenki számára az együtt töltött idő mindazon a programokon, amit aznapra terveztünk. Egyik pontja egy séta volt, amit a községünk egyik nevezetességéhez szerveztünk, a „Rákóczi-tölgy”-höz, a „Nagy Tőfához”, ahogy a helyiek ismerik. Azok, akik velük tartottak a sétára, nagyon izgatottak voltak, hiszen volt, aki több éve, volt, aki több évtizede nem volt már a tölgynél. Felemelő élmény volt látni, hogyan sétál, vonul több generáció, fiatal, idős egyszerre végig azon az úton, ami falunk büszkeségéhez vezet. Már a séta alatt nagyon sok élmény került elő az emlékek közül! Sok vidám történetet meséltek el. Volt köztük szerelmi találkozó, osztálykirándulás, osztálytalálkozó, túra történet egyaránt. Nem volt olyan elszármazott, aki ne tudott volna felidézni legalább egy történetet, ami a fához kötötte.

Mindannyiunk életének egy állomása a Rákóczi-tölgy. Egy közös pont a mi életünkben, a Becsvölgyeiek életében! Ahhoz, hogy ez az élő gyönyörű fa megmaradjon, ideje hogy a gyökérzet több és erősebb szálakkal kapaszkodjon. Ehhez pedig nélkülözhetetlen az egykor itt élő becsvölgyeiek ragaszkodása, szeretete. Ha elsodor az élet bennünket, onnan ahol felnőttünk, ahol születtünk, mindig gondoljunk vissza arra, hogy kikhez tartozunk. A gyökereinkhez. Ezzel a tudattal kell élnünk, és így néznünk a jövőbe!

Fa elhelyezkedése: Becsvölgye GPS koordináta : 46° 45' 31.8312" N, 16° 41' 2.0652" E
Faj: Kocsányos tölgy
Kora: 500 év
Magassága: 25 m
Törzskerület: 610 cm
Jelölő: Becsvölgye Község Önkormányzata

Sok mese, legenda kering a hajdani grófok tetteiről. Némelyekkel gyerekeket rémisztgetnek itt felnőtt szüleik, hátha jobb belátásra bírják őket, más történetekkel pedig sokkal inkább megmosolyogtatják a falu lakóit, látogatóit. Mindközül a legmeghatóbb a Vén Platán története, mely valós alapokon nyugszik, persze generációról generációra öröklődik, s csiszolódik bája.

Történt egyszer hajdanán, az 1900-as évek derekán, hogy egy hatalmas vihar érte el a falut, ahogy a helyiek mondják a keszthelyi sarok felől érkezett, s csapott le az akkor még lakott kastély ősfás parkjára.
Órákon át csak szakadt az eső, dörgött az ég, s mindenütt villámok cikáztak rendületlenül. A falubéliek nyugodtak voltak, abban bíztak, hogy a kastély magasan meredező kéményei megvédik őket, s elhárítják a rájuk leselkedő égi csapásokat. Még a település nagy öregjei sem emlékeznek ennyi esőre, csak úgy hömpölygött az utca széltében-hosszában. Hajnaltájt elvonult a vihar, s nyugodtan szenderült álomra a lakosság.

Másnap, az alapos szemlélődés során vették csak észre, hogy a kastély parkját átszelő patak partján a vén platán mentette meg őket. Magasabb volt, mint a kastély kéményei, s hatalmas, az égig merészkedő lombkoronája elnyelte a legfélelmetesebb villámok egyikét. Az akkor már több mint 100 éves platán szétnyílt, s kiégett. Az egész falu a csodájára járt, s hálával adóztak féltően védelmező lombja előtt.
Ősszel történt mindez, s várták a tavaszt, hogy kihajtson a védelmező fa megannyi ága.
De ő nem ébredt álmából ezen a tavaszon.

A bogátiak bánata lassan csillapodott, elfogadták a védelmező fa akaratát. Továbbra is tisztelték a fát, ezért magára hagyták, nem vágták ki. A nyár folyamán belseje korhadásnak indult.
Különleges formája és a története miatt a gyerekek kedvelt játszóhelye a platán környéke lett. Egy kora őszi estén újra nagy vihar kerekedett, s az akkor is ott időzőknek szemernyi ideje sem maradt fedezékbe vonulni, így bebújtak a platán belsejébe, itt várták meg a vihar elvonultát. Hűvös este volt, s kissé meg is áztak. Hogy elkerüljék a megfázást, tüzet raktak a fa belsejében. Úgy vélték, a fának már nem árthatnak, viszont magukat megvédhetik.

A következő tavasz nagy boldogságot hozott. Azon az őszi estén a fiatalok tudtukon kívül megmentették a hős fa életét. Kifüstölték, kiégették a gombákat, fertőzéseket a belsejéből. S a fa új életre kelt.
Azóta eltelt több mint 60 év. S minden tavasz magával hozza a csodát, az egyre nagyobb lombú platán zöldellésével. Az elmúlt években több hazai és külföldi dendrológus is megvizsgálta a fát, mindegyikük egybehangzóan állította, hogy nem látott még ehhez foghatót. Az odú belső magassága 6 méter, külső nyílása 4 méter magas!

Fa elhelyezkedése: Alsóbogát, Szabadság utca 4. Festetics-Inkey Kastély parkjában, a vén fahíd lábánál
Faj: Platán
Kora: 150 év
Magassága: 40 méter
Törzskerület: 5,2 méter
Jelölő: Blaskovich Tamás

Ma, amikor kistelepülések néptelenednek el, iskolákat zárnak be, óvodák szűnnek meg, akkor ezen az alig 1400 főt számláló településen óvoda, általános iskola és középiskola működik. Mi sem igazolhatná jobban a somogyi község természetszeretetét, mintsem az Educationis Oktatási Alapítvány Szakképző Iskolája, amely tavaly másodszorra is elnyerte az ökoiskola címet, s amely már több éve sikeresen képezi kertész tanulóit. A fa mind a település lakosságának, mind az iskola diákjainak az összetartozás jelképe, mint ahogy kalandozó őseink is megtalálván végső hazájukat, összetartozásukat fejezték ki a letelepedéssel. A fa mellett egy földvár is jelképezi kalandozó őseink csatáit, a község temetőjétől nyugatra lévő dombon található az Árpád-kori kisvár. A vár kétrészes és az egész hegytetőt magában foglalja, keleti oldalát meredek hegyoldal jellemzi. A belső és külső várral rendelkező földvár hossza 100 méter, szélessége 30 méter.

Nagyberény azonban más természeti adottságaival is kiemelkedik a környék települései közül. Melegvizű forrása sokak számára kínál kikapcsolódást és felüdülést, a fáradt testnek megpihenést. Nem csoda, hogy ilyen természetes vízforrás mellett a fák is tovább élnek, hiszen tápláló talajban gyökereznek, akárcsak a helyi borültetvények. A berényi borok távoli vidékekre is eljutottak: a veszprémi püspök, aki 1945-ig birtokolta a területet, Budán is mérette a Somogyból származó tizedborait. Már az ősi település vezetői is tudták, hogyan tegyenek szert egy kis kiegészítő bevételre, hiszen már a XIII. század végén bevezették a berényi boradót. A berényi szőlőtermő uradalom jól megközelíthető helyen feküdt. Zsigmond király 1404-ben hetivásár tartására adott engedélyt a településnek, amely e korban már mezővárosi jelleget öltött. A települést ma is három megye övezi, itt találkoznak a somogyi táncok a tolnai dombság lankáival és a fejér megyei iparosok kereskedőivel.

Ha az Ezeréves fa mesélni tudna, de jó is volna. Mesélünk így hát mi helyette, akik jól ismerjük a fát, élvezzük árnyékát, és csodáljuk tetteit, ahogy nemrégiben túlélt egy villámcsapást is. A fa tehát élni akar. Mementóként jelképez sok mindent. A harcot, melyet fiataljaink vívtak a csatákban, s melyet ma is vívnak az iskolapadban. A területet a Magyar Honvédelmi Szövetség lőtérnek is használta, a bevonulás előtt a fiatalok itt sorakoztak és gyűjtöttek tapasztalatot lövészetből, célzásból. A fa ekkor sem adta meg magát, jelképezve a kitartást és állhatatosságot.

Ám az Ezeréves fa nem csak komolyságáról híres. Szívesen befogadta a tölgyfa-együttes a helyi iskolák számháborút játszó diákjait, a teli kosárral érkező piknikezőket vagy a titkos légyottra ide elbújó szerelmes párokat. A tölgyfák őspéldányainak egymásba ölelkező véghetetlensége adott rejtekhelyet az erdők földjén portyázó betyároknak. Egy nagyberényi monda szerint az egyik család még aranyat is talált a fa tövében, abból vásárolták a község határában lévő földeket.

S miután a kedves látogató egy kellemes nyári napon végigsétált a búzamezőkön, majd az Ezeréves Tölgyfa árnyékában egy kupica finom bort elfogyaszt, már nem gondol másra, mint a visszatérés reményére. Az élettel teli utcákon pajkos gyereksereg, az úton mindenkinek köszönő udvarias fiatalság és fejbiccentéssel búcsúzó idősödő korosztály, valamint a község határában a halastó látványa búcsúzik a látogatótól.

Fa elhelyezkedése: 8656 Nagyberény Arany János utca vége
Faj: Kocsányos tölgy
Kora: 116 év
Magassága: 22 m
Törzskerület: 3 m
Jelölő: Educationis Oktatási Alapítvány Szakképző Iskolája diákjai és pedagógusai

A fa olyan nagy megbecsülésnek örvendett, hogy amikor a telek gazdát cserélt, a régi tulajdonosok sorra kikötötték, hogy a fát nem szabad kivágni.

A nevezett fa évente 5-10 mázsa egészséges termést biztosít, minden növényvédelem nélkül. Betegségekkel szemben ellenálló fajta. Ezért felajánljuk a faj fenntartása érdekében szaporítóanyagként is oltványok készítéséhez.

Fa elhelyezkedése: 8220 Balatonalmádi, Pihenő utca 11-13. ( gps: N 47 1.260 E 17 59.838)
Faj: Nyári Kálmán körte (Pyrus communis)
Kora: 350 év
Magassága: 15 méter
Törzskerület: 295 cm
Jelölő: Török Ferenc

A fák életének kezdeti szakasza nem indult egyszerűen, mivel abban az évben hosszú ideig tartó szárazság jellemezte az időjárást. Azonban hobbikertész gondnokunk fák iránti szeretete megmentette mindhármójukat. Igaz fáradtságos munkájába is került, hiszen energiát nem spórolva nap mint nap vödörrel hordta a vizet az Almás-patakról, hogy a fák megeredjenek. Nagy becsben tartva létüket, folyamatosan gondozta őket, hiszen köztudott, hogy a fűzfa hatalmasra terebélyesedő lombkoronáját hosszú ágak alkotják, így nem kevés törődést igényelnek.

2007-ben azonban, a város terjeszkedése és a Szigetvári Gyógyfürdő teljes felújítása nem várt áldozatokat követelt. Az „áldozatok listáján” többek között a három fűzfa is szerepelt. Gondnokunk azonban nem hagyta szó nélkül a fák kivágásával párosuló építő munkát. A fürdő fejlesztése egy parkoló kiépítését is szükségessé tette, ami sajnos több, mint 80 fa kivágását eredményezte. A kivágott fák között ott volt kettő a már említett három fűzfából. A gondnok hosszas könyörgése és az építő cég vezetőjével folytatott beszélgetései, vívódásaik vezettek el odáig, hogy egy fűzfát mégiscsak sikerült megmenteni, mégpedig oly módon, hogy a parkoló és a fürdő egyszerűbb megközelíthetősége érdekében körforgalom került kialakításra, melynek közepét a „mi fűzfánk” ékesíti. A fa, bár már magányosan, de rendületlenül ott áll ma is, a város és a körforgalom közepén, hűs árnyékot adva a fürdőbe érkező vagy éppen a fürdőből távozó vendégek számára, kedvelt találkozóhelye a fiatal korosztálynak, az esténként biciklivel érkező diákoknak, de még a várkertbe lesétálók is szívesen megemlékeznek a fa megpróbáltatásairól.

A fa története még a helyi illusztrátort is megihlette, így ceruzájának hegye tüstént rajzra készen várta az alkotót, hogy megörökíthesse a fűz életútját, mely rajzok a képek között tekinthetők meg.

Fa elhelyezkedése: Baranya megye, 7900 Szigetvár, Olay Lajos u. 6., GPS koordináta: 46°02’58,14” É 17°48’00,29” K
Faj: szomorúfűz
Kora: 19 év
Magassága: 6,4 méter
Törzskerület: 3,8 méter
Jelölő: Szigetvári "Zrínyi 1566" Turisztikai Egyesület

Hársfánk több mint 25 éve, súlyosan megsérült, az egyik hatalmas ága letört, nagy darabot kiszakítva a törzsből is. Sajnos, a közterületen lévő fa hatalmas sérülését nem kezelte senki, kártevők költöztek a sebbe, óriási pusztítást végezve a törzsében. Vannak, akik úgy emlékeznek, hogy egy óriási viharban villámcsapás érte a fát, emiatt hasadt le az ága. Vannak, akik arra emlékeznek, hogy tavasszal a hatalmas lombja súlyát nem bírta el a fa, így sérült meg.

A mi hársfánk talán életfa is. Az itt élők úgy tudják, hogy amikor a fa meghasadt, akkor halt meg a környék legidősebb, itt született lakója, aki sokszor üldögélt alatta, békésen pipázgatva. De sok anyuka itt sétáltatta kisbabáját, így azok kicsi koruktól már szívükbe zárhatták a hársfát.

Sokan mások is szívesen üldögélnek ezen a helyen. 2011-ben hagyományteremtő ünnepet tartottunk: az évszázadokon keresztül, generációknak virágzó öreg hársfánk alatt ünnepeltük Izbég fennmaradásának kb. 320 évét, a több mint 75 éve itt lakó, születési helyükhöz hűséges szomszédainkat. Ekkor határoztuk el, hogy megmentjük a hársfánkat a pusztulástól. Megtudtuk, az önkormányzatnak nincs pénze a fa kezelésére, de engedélyt kaptunk a gyógyítási munkálatokhoz. Több szakembert megkérdeztünk. Volt, aki azt mondta, reménytelen, a pusztulása elkerülhetetlen. Volt, aki biztatott bennünket, fogjunk neki minél előbb. S mi az utóbbi tanácsot fogadtuk meg. Minden itt lakónak volt valamilyen véleménye, mindenki aggódott, mi lesz a szépséges hársfánkkal. Végül, engedéllyel, egy lelkes kis csapat nekilátott a nem is olyan könnyű feladatnak. Arra kellett törekedni, hogy törzse ne hasadjon félbe, ezért az ágai végén le kellett vágni annyit, hogy a saját, hatalmas súlyától ne szakadjon ketté, a kártevőket pedig kiűzzük belőle. Több napig tartott a mentés, nem volt egyszerű munka. Az itt élők, ha segíteni nem is tudtak, őszintén szurkoltak. És most tavasszal is illatozó virággal pompázott a hársfa. Reményeink szerint megmentéséért sikeresen küzdünk, s még néhány évtizedig gyönyörködhetünk benne. Mintha azt várta volna, hogy fogjunk össze, gyógyítsuk meg, ne adjuk fel. Az alsó-izbégiek szépen gondozzák a keresztet is, mindig van alatta virág, esténként ég a gyertya. Az erre járók futó pillantással köszöntik a békességet sugárzó fát nap mint nap akár az élő embert, hiszen a hársfa nekünk fontos találkozóhely, támpont az eligazodáshoz, az egymásra találáshoz.

Szentendre alsó-izbégiek nevében lejegyezte: Lakatosné Szvoboda Zsóka

Fa elhelyezkedése: Szentendre, Alsó-Izbég Tér ( János utca - József A utca találkozása)
Faj: hárs
Kora: 150-180 év
Magassága: 15 méter
Törzskerület: 280 cm
Jelölő: Szentendre alsó-izbég tériek

Sok mindent „látott” – ha beszélni tudna arról a megélt 100 évről!

Ott áll a 125 éves állomásépület közelében. Valamikor párja is volt, de azt már kivágták, megtaláltuk a tönkjét. Talán száznál is többször szendergett téli álomba, és ugyanennyi alkalommal ébredt, ha eljött a kikelet. Gyökerei ennyi év alatt jó mélyre fúródtak, vizet kutatva. Már nem fél az aszályos nyaraktól. Amikor virágba borul, a vonatról leszálló utasok megcsodálják. – Mint egy nagy virágcsokor - mondják. Sokan közülük nem is tudják, hogy éppen ezért egyes helyeken bokrétafának is hívják. Lombozata virágzáskor megélénkül. Ezernyi szorgos méh és darázs látogatja, szívja, gyűjti a virágok nektárját.

Amikor óvodások járnak arra, versengve szedik fel a fénylő, barna gesztenyéket és teszik kis kosárkáikba.
Siheder korában a mi fánk még gőzmozdonyoknak integetett. Milyen dübörgéssel, sistergéssel, fütyüléssel érkeztek meg azok a fekete vasparipák! Valósággal beleremegett a föld. Erre járt az Orient-expressz is, de az nem állt meg Budaörsön. Éppen csak be tudott pillantani az elegáns kupék ablakán. Majd a villamosítás után a gőzmozdonyokat fokozatosan felváltották a dízelek és a gyorsan induló villanymozdonyok.

1914 júliusában nagy lett a jövés-menés. Kitört a háború, általános mozgósítás. Mire a lombok lehullanak, itthon leszünk – ilyen szavakat, mondatokat hallott a gesztenyefa, de akkor még alig érte el a két métert. Azt látta, hogy katonaruhás férfiak szállnak fel a vagonokba, faládákkal. Kisírt szemű asszonyok integetnek utánuk. Bizony már lehullatta rőt színű leveleit, és az emberek még mindig nem jöttek haza. Akik mégis, azok át és át voltak kötözve fehér gézzel. A postakocsik tábori értesítőket is hoztak a frontról. De a mi fánk azt már nem tudhatta, hogy mi állt bennük…

De mi történt?! Már megint háború! A mindennapi megszokott menetrend felborult. Katonákkal teli szerelvények gördültek át az állomáson. Repülők is jöttek, Stukák, Messerschmittek. Szörnyű bombázások hangját hozta a szél a főváros felől. Aztán megint tavasz lett, az élet ment tovább… A fa rügyet hajtott, szirmot bontott és gesztenyék koppantak a tövében.

1946 januárja – a mi fánk téli álomba dermedve nem láthatta, hogy tehervagonok állnak be az állomásra, belsejük elnyelte a kétségbe esett embereket – nőket, gyerekeket, családokat. Magyarországon elsőként megkezdődött a német ajkú lakosság Németországba telepítése. Két hét alatt a lakosság majd 90%-át hurcolták el szülőhelyükről.

Több mint 60 év telt el azóta. Az utódok emléktáblát terveznek az állomás falára.
A fa közelében egy 25 000 voltos felsővezeték húzódik. A terület az Magyar Állam tulajdonában van, kezelője a MÁV Zrt. Továbbá még 7 tulajdonos cég van ezen a területen. A MÁV Zrt. gallyazást tervez a fa egyik oldalán. Ezért egyesületünk, mint civil környezet- és természetvédő csoport, kezdeményezte a fa védetté nyilvánítását a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom és a Magyar Történelmi Szalon támogatásával. Szeretnénk táblával megjelölni, melyen a fa rövid történetét is feltüntetnénk, hogy az arra járók megismerjék a „hős fa" életét.

A fa körüli parkot a budaörsi kertbarátok hozták rendbe, és három éve gondozzák. Minden évben a Föld napja és a Környezetvédelmi Világnap, valamint idén először a „Te SZedd" mozgalom alkalmával ezen a területen tartottunk környezet takarítást.

Fa elhelyezkedése: 2040 Budaörs, Raktár u.1.
Faj: vadgesztenye
Kora: 100 év
Magassága: 20-22 m
Törzskerület: 260 cm
Jelölő: Kertészek és Kertbarátok dr. Luntz Ottokár Egyesülete - Budaörs

A közben 18 holdra zsugorodott park az 1970-es nagy árvíz idején újabb nagy megpróbáltatásokon ment keresztül. A még megmenekült, sarjadásnak indult fái szinte a végleges pusztulásnak voltak kitéve, mivel a lakosság ide menekítette állatait az áradás elől.

A park rekonstrukciójához 1984-ben kezdtek hozzá, számba véve a megmaradt növényzetet, mely így is lenyűgöző szépségű. E gyönyörű platán mindennek ellenére megmaradt, és egyre nagyobb pompájában ékesíti a parkot. Ez a fa lett a település jelképe és mindenki szívéhez nőtt. Ma már szinte mindenki azért imádkozik, hogy az Öreg Hölgy vastag, nehéz ágai minél tovább bírják, és még sok-sok évig ékesítse a parkot.

Fa elhelyezkedése: Cégénydányád, Dózsa út 9. A Kende-Kúria parkja
Faj: Juharlevelű platán
Kora: 180 év
Magassága: 26 m
Törzskerület: 7 m
Jelölő: Cégénydányád Község Önkormányzata

A látogatókat a fánál kialakított információs tábla az alábbi rendhagyó történelemórával fogadja:
Vándor, itt állok már 3 évszázada. Nagy idő, mióta megszülettem. Háború dúlt a világban, mikor felcseperedtem lehanyatlott a félhold. Az utolsó Bécs elleni török hadjárat során Kara Musztafa seregei még 1683-ban elpusztították az egész vidéket.

Rövidesen újra fegyverek zajától lett hangos a táj. 1704-ben a koroncói csatában Forgách Simon, Rákóczi tábornagya és Heister, a német császár generálisa vívott véres csatát a közelben. A népmonda szerint II. Rákóczi Ferenc is tartózkodott itt a környéken. Következtek a békés, erőt gyűjtő évek, újjáépültek az elpusztult falvak, templomok. Pannonhalma a térség kulturális központja lett, de II. József császár megszakította ezt a szerzetesrendek feloszlatásáról szóló rendeletével (1782), utóda viszont, I. Ferenc orvosolta a nagy hibát.
A fegyverek zaja újra belármázta a vidéket. Napóleon hadai véres ütközetet vívtak Kismegyer térségében 1809. június 14-én, hol nemesi felkelőink hősiesen ellenálltak.

A fegyverek hangját a múzsa áldása követte. Kisfaludy Károly, Tét nagy szülötte elindította az új magyar irodalmi életet. A zendülésnek a fegyverek vetettek véget. Az 1848-49-es szabadságharc utolsó dunántúli ütközete is a közelben játszódott le, a győri csata részeként vívtak véres harcot nemzetünkért honvédeink.
A fegyverek elcsendesülnek, és újra szépülni kezd a táj. Vasutak, gyárak épülnek, és mindenhol a hegyekben zöldell a híres sokorói szőlő. A zajos huszadik század megismételte az előzőeket: épített, majd 1945. márciusában rombolt a keleti vihar. 40 év csendességéből 1990-ben új hajnal virrad, s megjöttek egy jobb élet reménységei. Szépül, épül a környék. Csendesen megöregedve pihenek e csodás völgyben, csak madár szól, és nyugalom van.

Vándor csak gyönyörködj, és ne rombolj, hogy maradjon valami az utánad jövőknek is!

Fa elhelyezkedése: Kajárpéc külterület (GPS koordináták: 551072, 239248 erdőrészlet jele: Kajárpéc 2 TI)
Faj: Tölgy
Kora: 300 év
Magassága: 18-20 méter
Törzskerület: 6-8 méter
Jelölő: Kajárpéc Község Önkormányzata

Nagy meglepetésnek számított a korondi születésű Lőrincz Márton (1911. október 23.) győzelme, aki 1934-ben robbant be a birkózó sportágba, de a következő évben már (kötöttfogásban) Európa-bajnoki címet nyert, és ezzel biztosította helyét az olimpiai csapatban. A bizalomra rászolgált; a svéd Svensson bravúros legyőzésével megszerezte a hatodik magyar olimpiai aranyérmet.

Két hét elteltével a szentesieket újabb öröm érte. Híre jött, hogy a szentesi születésű dr. Papp László többszörös Európa-bajnoknak köszönhetően, aki ekkoriban a Magyar Birkózó Szövetség kapitányi tisztségét is betöltötte, a berlini olimpikonok közül kettő – Lőrincz Márton és Zombory Ödön –, más neves sportolók kíséretében Szentesre látogat, és bemutatót tart.

A világhírű vendégek tiszteletére – akik augusztus 30-án (vasárnap) délben valóban megérkeztek – a megyeháza és városháza közé diadalkaput állítottak fel, amely körül ott tolongott a város apraja-nagyja. A birkózó delegáció tagjai a bíróság épülete előtt kiszálltak a gépkocsiból, és lelkes éljenzések közepette, a cserkészzenekar győzelmi indulójától kísérve, gyalogosan sétáltak a diadalkapuhoz. Itt dr. Lakos István helyettes polgármester köszöntötte a vendégeket. Különösen meleg szavakkal üdvözölte Lőrincz Mártont, akit szülőföldje (Erdély) a nagy diadal után nem ölelhetett keblére. A szónok kijelentette, hogy a szülőföld szerepét átveszi Szentes, és „örömmel fogadja fiaként keblére a fiatal aranyérmes bajnokot”. Az első világháborús emlékmű megkoszorúzása után felvonultak a városháza nagytermébe, ahol a Szentesi Munkás Testedző Klub (SZMTK) díszközgyűlést tartott. A két olimpiai bajnokot a sportklub dísztagjaivá fogadták, átnyújtva nekik az erről szóló díszoklevelet. Az olimpikonok tiszteletére adott ebéd alatt Lőrincz Márton Lakos István helyettes polgármesternek a fogadtatásnál elhangzott szavaira válaszolva kijelentette, hogy „annyira megtetszett neki Szentes és a szentesi nép, hogy örömmel vallja magát ezentúl szentesinek, Szentes fogadott fiának, és viszonzásképpen a berlini olimpián kapott tölgyfacsemetét fölajánlja új szülőföldjének, Szentes városának”.

Este 8 órakor birkózóversenyt tartottak a Tóth József Színházteremben, mely zsúfolásig megtelt az ünneplő közönséggel. Vitéz Várady László országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket. „Mikor a képviselő bejelentette, hogy Lőrincz Márton Szentes városának ajánlja föl az olimpiai tölgyet, olyan frenetikus taps és éljenzés tört ki, hogy a képviselőt sokáig nem hagyták szóhoz jutni” – írta a korabeli helyi újság.

A facsemete ünnepélyes elültetésére Lőrincz Márton jelenlétében 1937. március 29-én került sor a Polgári Leányiskola (ma Petőfi Sándor Általános Iskola) előtti parkban. Az azóta terebélyes tölgyfa ma is látható, mellette emléktáblával. Adományozóját azonban messzire sodorta a történelem vihara. Sok viszontagság után az argentínai San Carlos de Bariloche városában hunyt el 1969. november 26-án. Emlékét erdélyi szülőhelye és fogadott városa, Korond és Szentes egyaránt őrzi.

Tavasszal a szentesi és korondi sportkörök valamint a képviselő-testület tagjainak részvételével ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a faültetés 75. évfordulójáról. http://www.youtube.com/watch?v=5WLzG2wOt2s

Fa elhelyezkedése: SZENTES, PETŐFI SÁNDOR U. ÉS SZENT IMRE HERCEG U. TALÁLKOZÁSÁNÁL A LŐRINCZ MÁRTON TÉREN
Faj: KOCSÁNYOS TÖLGY
Kora: 75
Magassága: 20-23 m
Törzskerület: 368 cm
Jelölő: Szentes Város Önkormányzata