A balatonszemesi "Bagolyvári Promenád" lenyűgöző szépsége és nyugalma mindenkit megérint. Azt, aki napi szinten csodálhatja, azt, aki csak az év bizonyos időszakában él itt, és azt is, aki csak egyszer is átutazott Balatonszemesen, és látta a csodát, amelyet ezek a fák rejtenek. A település utcáját meghatározó gesztenyefasort még az 1900-as évek elején ültették. Az "eredeti" fákból mára sajnos már nem sok maradt, de mivel minden szemesi - legyen az állandó lakos, vagy üdülőtulajdonos - szívén viseli a fasor sorsát, folyamatos pótlásokkal ma is összefüggő, árnyat adó vadgesztenyesor pompázik a több száz méteres utcán. Akörnyező épületek jó része ugyanis a századelő hangulatát idézik, nem is beszélve a névadó Bagolyvár épületéről, amelyről számtalan legenda kering a településen. Jelenlegi formájában 1898-ban épült meg, mint az első szemesi nyaraló, de helyén a Bolondvár állott, amelynek története egészen a török időkig nyúlik vissza. Lejjebb sétálva a nyári kápolnában gyönyörködhetünk, amely a mai napig színhelyéül szolgál nyaranta a vasárnapi istentiszteleteknek. Az utca végén pedig a "Sóhajok Hídja" vár minket, amelyet olasz mintára, ugyancsak az 1900-as évek elején építettek. Ezen a pár száz méteren tehát több építészeti és történelmi látványosság is megtalálható, melyet körbe vesznek a sajátos hangulatot árasztó vadgesztenyék.
Számos gyermekkori és szerelmi történetet őriznek ezek a fák, ezekből hozunk csak néhányat, hogy érzékeltessük, mennyire kötődünk mi szemesiek ezekhez a fákhoz és a hangulathoz, amit árasztanak. A teljesség igénye nélkül néhány történet következik támogatóinktól: "A faluban laktunk, a Fő utcában, onnan kellett a Bagolyvár utcába hordanunk a tejet mindennap. Nagyon lelkesen vállaltuk, mivel kaptunk a Keserű nénitől 1Ft-ot. Az első randevum, ... Jóskával a fakápolnánál volt. Emlékszem egy piros, fehér pettyes ruhában voltam, fekete szandálban. A ruhát Iboly nővéremtől kaptam, a cipő Amerikából küldött csomagból származott. Szép emlékek!"
"Férjemmel, 20 évvel ezelőtt, kis házat vettünk családunknak üdülés céljából Szemesen. Este nagy sétákat tettünk. Utunk legtöbbször a hangulatos, Szemes régi korát felidéző, vadgesztenyés soron át vezetett. Megcsodáltuk a stílusos, békebeli üdülőket, az ódon illatot árasztó kerteket. Megpihentünk a kis kápolna előtti padok valamelyikén. Férjem sajnos már nincs köztünk, de gyermekeimmel, unokáimmal még eljárunk ide. "
"Ismerem őket, hogy hogyan változnak a színek a nap különböző időszakában, az évszakok változásával. A naplemente pedig egyenesen lenyűgöző, amikor a piros égbolt izzik át a lombok között. A gyermekeimet a fák alatt tologattam babakocsiban, most arra járnak iskolába és együtt öregszünk a fákkal. Szeretjük őket!"
"Legszebb emlékeim, mikor a bátyámmal lombhulláskor a suliból hazafelé kizárólag az árokban közlekedtünk és rúgtuk a szépen összegereblyézett kupacokat! Amiért aztán otthon persze jól leszúrtak minket! Mikor a környező utcákban élő gyerekekkel bicajoztunk, szaladgáltunk, őrültködtünk a fasorok alatt. Mikor imádott Polly kutyánkkal sétáltunk nap, mint nap a fák alatt és Emily cicánk végig követett minket. Sokáig sorolhatnám, annyira szerettem ott élni, és ott gyereknek lenni. Mióta édesanya vagyok, gyakran elsétálunk arra, és mesélek a kislányomnak erről a szép időszakról. Főleg mióta a szüleim visszaköltöztek a környékre. Tényleg egy csoda!"
Ezt a csodát szeretnénk örökül hagyni gyermekeinknek, unokáinknak. A balatonszemesieknek fontosak ezek a fák, olyannyira, hogy néhány éve lelkes civilek a megmentésükért örökbefogadást indítottak, és az örökbefogadott fákat fainjektálással próbálják megvédeni a kórokozóktól, elsősorban a vadgesztenyelevél aknázómoly inváziójától. Szeretnénk ország-világnak megmutatni a büszkeségünket a "Bagolyvári Promenádot", ezért jelentkeztünk az Év Fája versenyre, és bízunk benne, hogy a szavazók is elismerésre méltónak találják szeretett fasorunkat!

Teljes történet ▸

A Ferencvárosi Művelődési Központ épülete mögött elterülő parányi zöld övezetből emelkedik ki egy csodás termetű, több mint 150 éves platán (Platanus x acerifolia). A fa, a terület 1963-as rendezése idején már ott magasodott, figyelve a mai Művelődési Központ elődjeként készült Ferencvárosi Úttörőház építkezési munkálatait. Sőt valószínű, hogy a régi ferencvárosi temető – amelyben több híresség mellet, Vitkovics Mihály magyarországi szerb költő, műfordító is nyugszik – 1874-ben történt felszámolásakor már fiatal faként élt.
Az elmúlt évtizedekben több viharos korszak tanúja volt. A környezete többször átalakult, de a fa hősiesen átvészelve a változásokat, ma is teljes pompájában virul.
A Művelődési Központ megépülését követően nagyon sokszor nyújtott menedéket az esőtől, az erős napsütéstől menekülő polgárok részére, akik kilátogattak a szabadtéri rendezvényekre, fesztiválokra.
Jelenleg Európa minden részéről Budapestre látogató utazóknak, kalandoroknak nyújt menedéket, amikor pár napra lombkoronája alá telepítik le lakóautóikat, sátraikat, mivel jelenleg a fát körülvevő, a ferencvárosi betontömbök között megbújó oázisban egy barátságos kemping működik. Nem véletlen, hogy a külföldről hazánkba látogató turisták is szívesen töltik el itt szabadidejüket, mivel –- távol a Haller utca zajától –- a sok zöld rendkívül megnyugtató hangulatot áraszt, és lehetőséget teremt az igazi kikapcsolódásra.
Nem csak a kemping lakóinak jelent menedéket a terebélyes lombozatú fa: több polgári szerveződés az árnyékában szervezi rendszeres összejöveteleit, ezzel jelezve felbecsülhetetlen értékét, és hogy óvni, védeni szeretnék az utókor számára, mivel levegőtisztító szerepe nem elhanyagolható túlurbanizált környezetünkben.
Úgy érezzük, annyi viharos évtized után ez a platánfa a Ferencvárosi Művelődési Központ udvarán biztonságban van, amelyet szeretnénk megőrizni az utókor számára.

Teljes történet ▸

Mélykút város Bács-Kiskun megye déli részén helyezkedik el. A város eredetmondája szerint ezen a vidéken valamikor erdők voltak, melyben szarvasok és őzek éltek. A vadászok a szarvasok nyomát követve jutottak el a mai város közepére, ahol egy jó vizű kútra bukkantak. A települést erről a kútról nevezték el. A mondát igazolja, hogy a város központjában valóban található egy bővizű forrás, amelyre később fürdőt építettek. 1750-ben került a település a Grassalkovich család tulajdonába, akik egy kiemelkedő dombon – mai elnevezés szerint templomdombon – lévő kápolna helyébe szép templomot építtettek. Alapját 1761-ben rakták le, mellyel az akkori község új központi magot kapott, alakítva ezzel a település arculatát. A templom északi sarkába a plébánia lak került, déli sarkába pedig az akkori községháza, így két pólus keletkezett, melyek a további betelepülőket magukhoz vonzották. Ekkor került Mélykútra a ma is megtalálható júdásfa, melyet valószínűsíthetően a vajdasági Szabadkáról a Mélykúton szolgálatot teljesítő Ferences rendi szerzetesek hoztak magukkal, és ültették el az újonnan megépült templom északi oldalán az 1760-70-es években.
A legenda szerint, mely a néphitből ered, a júdásfa virágai Krisztus Urunk vérét szimbolizálják, a lapos magvak pedig a júdáspénzre utalnak. A Júdea fája nevet Franciaországban kapta ez a szétterülő tartóágas lombkoronájú kis fa. Másik legenda szerint Júdás egy ilyen fára akasztotta fel magát, Jézus elárulása miatt.
Kisseb csoda, hogy ez a mediterrán növény a templom északi időjárásnak, hidegnek jobban kitett oldalán egyáltalán megmaradt, és mind a mai napig megvan. Érdekességként lehet még említeni, hogy a júdásfa Mélykút pontos mértani középpontján helyezkedik el. A templomdomb az általános iskola közelsége és a templom központisága miatt kedvelt pihenő és játszóhelye a település lakóinak. A júdásfára minden mélykúti lakos büszke, a település legszebb fájának tartják. Kedvelt találkozási pont kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Tavaszi virágzását mindenki megcsodálja, a település egyik jelképévé vált az évtizedek során. A vele szemben az első világháború mélykúti áldozatainak állított kőkereszt méltó védelmezője és emlékének őrzője is ez a júdásfa. Számtalan magonca sok Mélykútról elszármazott kertjében nő tovább ezzel összekötve a múltat és a jelent. Összeköti a mélykútiakat szerte az országban. Kapitális mérete és kora miatt bevizsgálása, állapotának felmérése a közeljövőben szükségessé válik.

Teljes történet ▸

Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Zöld juhar kisasszony vagyok, és mivel nem vagyok sem tölgy, sem fenyő, ezért családom tagjaiban sokak csak egy értéktelen családfát látnak. Engem sem óvó kezek telepítettek a Szentendrei-szigetre, Surány Napsugár terének közepére, hanem csak véletlenül kerültem ide valamikor: felmenőim, akik a szomszédos kertekben éltek, pottyantottak ide nagyon régen.
Az itt üdülők sokáig nem vettek rólam tudomást, igaz nem is bántottak. Zajlott körülöttem az élet, nyaranta minden szombaton a kis piac, aztán itt volt a presszó és a lángosos, szóval sokan megfordultak itt a téren. Augusztus elején pedig mindig egy fesztivált rendeztek körülöttem, az Irány Surány Fesztivált. A busz is körülöttem fordult meg, ami Budapestről hozta a nyaralókat.
Mindig nagyon örültem a nyüzsgésnek, és az évtizedek során örömömben 11 törzset növesztettem! Ősszel pedig mindig szép vörös és sárga színben pompázott a frizurám, amiben sokan gyönyörködhettek.
Aztán pár éve változás történt az életemben. Az emberek, akik eddig csak nyáron látogattak meg, most már ősszel, sőt télen is a közelemben maradtak, sőt egyre többen lettek! Azt mondták magukról, ők a "Köszi, önkéntes!"-ek. Egyszer kitalálták, hogy a Napsugár tér sarkában a koszlott buszmegállót felújítják. Neki is veselkedtek tucatnyian, festettek, mázoltak, takarítottak, sőt a közönséges buszmegállóból busz-, és könyvmegállót varázsoltak, felnőtteknek és gyerekeknek szóló könyvekkel. A deszkáit színesre festették, és úgy tűnt, hogy ez a sok szín tetszik az itt lakóknak.
Mint nyár és nyír barátaimtól hallom, Surányban máshová is színeket vittek: az újrafestett padok napfényről és Duna virágzásról meséltek, az újonnan kialakított plakáthely nemcsak védte a korábban agyonkapcsozott gesztenyefa barátomat, de új színt is hozott a partra, a többször felgyújtott kukák pedig új, pöttyös köntösben reinkarnálódtak. Az alsó és a kavicsos strandon is állítottak fel két-két színes padot, mint barátaimtól hallom, azokon szorongott jó időben az összes surányi nyaraló. A "Köszi, önkéntes!"-ek pedig azt mondták, hogy ezzel a sok festéssel közben valahogy magukat is kiszínezték.
Aztán megint megjelentek a Napsugár téren nagy deszkákkal, szerszámokkal, fűrészeltek, kopácsoltak és egyszer csak én is megértettem: hiszen egy gyönyörű szoknyát kapok! Örömöm határtalan volt, ráadásul egyszer nagyon sokan jöttek, mind ecsettel, és kiderült, hogy citromsárga-kék lesz az a szoknya, embernyelven úgy hívták ezt, hogy körpad. Nagy ünnepséget csaptak az avatására, amire az surányiak sárga ruhában érkeztek, sütiket, innivalót hoztak, tornáztak és verseltek, körülálltak, körülültek, ünnepeltek, sőt a gyerekek lelkesen gyurmáztak, a tiszteletemre kis gyurma-körpadokat alkottak. Szívmelengető nap volt az számomra!
A körpad átadása sokadszor hozta össze a közösség embereit, nyáron gyakran látni tucatnyi gyereket, akik a fa árnyékában fagyit nyalnak, vagy a Surányi Lángos Büfé lángosait majszolva, narancsos jaffát szürcsölnek a körpadomon. Sokszor látni a boltból hazafelé igyekvő idősebbeket, akik megpihennek az árnyékom alatt, vagy mikor a buszról leszálló emberek ideülnek, hogy átgondolják a nap történéseit. Nagy reményteli találkozások, randevúk, baráti összejövetelek, közösségi események helyszíne lettem.
Én lettem a hagyománnyá vált farsangi bábu égetés kiindulási pontja, és a legszebb ünnepünk az adventi gyertyagyújtásoknak is otthont adó egyik állomás. Ilyenkor a családok négy vasárnap este állják körül az óriási adventi koszorút finomabbnál-finomabb süteményekkel, üdítőkkel kínálva egymást, és lélekben békével készülve a közelgő ünnepre. A „Köszi, önkéntes!”-ek pedig itt gyűjtenek cipős dobozokat és karácsonyi adományokat a helyi rászoruló családok számára. Ilyenkor engem is mindig szépen kivilágítanak, amire nagyon büszke vagyok, és hiába nincs híres családfám, mégsem lennék semmi más, csak az a zöld juhar, akit idefújt a szél.

Teljes történet ▸

Az Alföld fűz-nyár ligeteiben gyakori fa a Fekete nyár (populus nigra), mely magas, terebélyes fa. A helyi védelembe vett 4 db fa egyikét jelöltük, mely kb. 60-70 éves, szabályos koronájú, magassága eléri a 25-30 métert. Hatalmas mérete ritka természeti látványt nyújt.
Nagyon szép környezetben, a település szélén futó Holt-Tisza partján található. Ez a pár egyed maradt meg ezen a területen, melyet szeretnénk megőrizni az utókor számára. Régen a majálisokat a fák körül tartották, a mai korban pedig a városi rendezvényeket. Mivel a városi sportpálya mellett található, amely Fegyvernek város egyik nevezetessége, szeretnénk megőrizni értékét nem csak a fegyverneki lakosoknak, hanem az ide látogató turistáknak is. A 2 éve itt kialakításra került csónakázó tó is Fegyvernek egyik büszkesége, melynek látogatása során nem csak a helyi lakosok fedezik fel a fa szépségét, hanem az ide látogatók is. A parkban sétálók állandóan fotózzák, mely visszaköszön a közösségi oldalakon is. Szeretnénk megóvni továbbra is az állagát, a község vezetői a helyi lakosokkal karöltve mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél tovább csodálhassuk a fát.

Teljes történet ▸

A debreceni Déri téri kocsányos tölgy
A mai Déri tér helyén egykor a Paptava, majd 1840-től a kollégiumi diákok természetrajzi oktatását szolgáló első nagyobb botanikus kert állt.
1920-ban kocsányos tölgyünk még csak a 30-as éveit taposta. Ugyanekkor Déri Frigyes selyemgyáros három világrész anyagát felölelő régiséggyűjteményét Debrecennek adományozta. Bár Déri még az építési költségeket is vállalni akarta, de 1924-ben váratlanul bekövetkezett halála ebben meagakadályozta. A város saját erejéből 1928 tavaszára építette meg a múzeumot, homlokzatán arany betűk hirdetik: „ARS LONGA VITA BREVIS EST” (Az élet véges, a művészet örök).
A tér jelenlegi állapotát a Déri Múzeum 1928-ban történt megnyitásával nyerte el. Az épület elé süllyesztett parkban csobogó található, e felett pedig Medgyessy Ferenc négy nagyméretű allegorikus bronzszobra (Néprajz, Művészet, Tudomány, Régészet), melyek a múzeum szellemi tartalmának szimbolikus megtestesítői. A régészetet szimbolizáló szobor az 1937 évi Párizsi Világkiállításon nagydíjat nyert.
A belváros talán legszebb és legintimebb kis parkja a Déri tér, amit fiatalok és idősek, cívis városiak és turisták egyaránt szívesen felkeresnek, a már említett szobraival mintegy kulturális előszobája a múzeumba betérőknek. A térre néző lakások egyikében lakott Barta János akadémikus, a Kossuth Lajos Tudományegyetem professzora, a magyar irodalomtudomány iskolateremtő személyisége, városunk szellemi életének kiemelkedő alakja.
A kocsányos tölgy hazánk egyik legfontosabb és legjellegzetesebb fa faja. E példány a tér jobb oldalán található, impozáns, királyi megjelenése eleve figyelemfelhívó, kapitális mérete miatt pedig a Belváros legnagyobb és egyben legszebb védett fája.
Olyan, mint egy élő történelemkönyv, ha beszélni tudna, mesélne a kálvinista Róma múltjáról. Látta amint felépül a múzeum, ahogy azt is, hogy a szomszédos Püspöki Palota hátsó lépcsőin, téli reggeleken a cselédek hordták fel a szenet. Tanúja volt 1956. november 4.-én, mikor tankok jelentek meg, és szétlőtték a szemben lévő posta épületét azt feltételezve, hogy ellenálló központ működik ott. Figyelte, mikor legnagyobb festőnk, Munkácsy Mihály Krisztus trilógiájának monumentális alkotásait beemelik a múzeum kupolatermének ablakán.
Érte kemény fagy, és perzselte nyári napfény, verték törzsét harkályok és szedték makkját mókusok, de otthont adott és ad most is sok madárnak, melyek hangja már kora reggeleken köszönti az arra járókat. Rigók, pintyek és cinegék sok-sok generációja nőtt fel a hatalmas lombsátorban. Nyári estéken, a téren ülők láthatják a koronájából kirepülő denevéreket, a szemfüles természetbúvárok a felső ágakon pedig megpillanthatják 2017 év rovarfaját, a nagy szarvasbogarat is.
Tölgyünk hallja, amint nyaranta trombita harsog és dob pereg, hiszen hűs árnyékában felzendül a katonazene.
Arra is rájött, nem is változott olyan sokat ez a világ. A szerelmesek most is a park padjaiba vésik monogramjaikat, és biztosan mosolyog, amint látja, hogy a gyerekek egy része most is elkésve siet az iskolákba pontosan úgy, mint 120 évvel ezelőtt.
Egészségi állapotát tekintve bár csúcsai néhány helyen száradnak, és a kései fagyokat sem kedveli, de a Déri tér élő matuzsáleme köszöni szépen, jól van. Mi Debreceniek, pedig szeretjük, és vigyázunk rá.

Teljes történet ▸

A fekete eperfa Imrehegyen, a mai Tulahomoki major területén áll, amely régen "sövényes majorként” is emlegetett terület volt. Mégpedig azért, mert a fához közeli kút oldalfalát nem téglával rakták ki, hanem sövényt használtak. A kúthoz jószágokat hajtottak itatásra, miközben a gulyás a fa alá húzódhatott a rekkenő hőségben. Major elnevezést onnan kapta, hogy régen ez a papok birtokába tartozott, és nagy valószínűséggel ők ültették a fát is. Az emberek ennek történetét nem tudják már, hogy a papi birtokon felépített cselédházak, tanyák udvarában vagy pusztában állt ez a fa, egy gémeskúttól nem messze.
A fa egész életében különböző szerepet töltött be, jóval többet, mint általában egy tanyaudvarban felcseperedő eperfa, amely gyümölcsöt terem és hűvöst, árnyékot ad. Az Imrehegyi terebélyes eper gazdag történettel rendelkezik. Az idős emberek, akik hallottak róla, vagy a közelében éltek, a legtöbben úgy tudják, fekete epret termett valamikor, de nagyon keveset. Az egyik hajdanán arra lakó 85 éves lakos naponta azért járt oda, hogy az eperfa vastag ágán lengő hintába ülhessen. Ez a fa mindennapos élményt jelentett számára. Elmesélte, hogy emlékszik arra, hogy a II. világháború ideje alatt a fa terebélyes lombja alatt katonák húzódtak meg néhány napig, és tábori konyhát alakítottak ki. Orosz katonák is odamentek a fa alá hűsölni. A fa nemcsak pozitív emlékeket őriz, történt egy tragédia is. A fa alatt egy katona úgy esett le a lováról, hogy meghalt.
Az 1960-években a Kossuth Termelőszövetkezet határban dolgozó munkásai a terebélyes eperfa alatt ebédeltek nap, mint nap.
A gazdag történettel rendelkező eperfa az mellett, hogy a község legidősebb fája, nemcsak a településen a legnagyobb eperfa, hanem az ország legnagyobb eperfái között is szerepel. A története, az egyedisége, kora valamint a közösségben betöltött szerepe jelentős.
A fa szerepe az elmúlt 15 évben teljesen megváltozott. A népszerűsége, a közösségben betöltött szerepe megnőtt. Az a terület, amelyen a fa áll és az ahhoz közeli ház és hozzá tartozó terület állami tulajdonban volt. A fára az emberek ügyet sem vetettek addig, amíg egy vállalkozóé, Vallach Sándoré nem lett az ingatlan. Ettől kezdve a terebélyes eperfát gondozásába vette. A környékét gyönyörűen kialakította, mesterséges tavat épített köré. A tavat fahíd környékét kaktusz ültetvény díszíti, valamint a tóban tavirózsák díszelegnek. A fa alatt padok és 3 faragott asztal van elhelyezve. Az helyi csoportok és egyéni túrázók, akik a szomszéd településekről érkeznek, szintén gyakran látogatják.

Teljes történet ▸

A geszti Tisza család két miniszterelnököt adott Magyarországnak. Életüket - míg lehetett - Geszten élték a kastélyban. Ezeket a platánfákat ők és családjaik ültettették és gondoztatták. Még most is gyönyörűek. A Gesztről elszármazottak is, ha csak tehetik évente meg nézik a kastély parkot, és szeretnek a két platán alatt fényképeket készíteni. 2017-ig a kastélyban iskola működött, így rengeteg gyermek a platánfa alatt töltötte a diákéveit és gyarapította az emlékeit. Geszt egy kis zsáktelepülés. A platánfák egyedül álló örökségeink, amik példa nélküliek az országban. A gesztiek büszkék a múltjukra, és várjuk a Tisza kastély és környezetének eredeti állapotában való vissza állítását.
Geszt a Tiszák ősi fészke Békés megyében található közvetlenül a román határ mellett. A település sorsát nagyban meghatározta hogy a Tisza család két miniszterelnököt is adott az országnak:Tisza Kálmánt és Tisza Istvánt. Ugyan csak a geszti Tisza család sarja Lajos is aki a szegedi nagy árvíz utáni helyreállításokban vállalt óriási szerepet. A kastély 1772-ben épült barokk stílusban. A parkot a 19.század elején tájképi angolpark jelleggel alakították ki. Már 1851-ben sok fa díszítette az akkor 27 holdas parkot .A leírások szerint a kastély parkjának fénykora 1885-re tehető. Ekkor Tisza Kálmán volt a birtokos aki a következőket írta:” Bemegyünk a kastély parkjába mely leghíresebb s valóban legszebb is az egész megyében,sőt ha a kívül nyúló nádasba oda képzeljük a szőke Dunát zavarba jöhetnénk, hogy a Margit- sziget egy részén járunk”. A kastély keleti terasza előtt valaha fekete fenyők álltak ezek már nincsenek meg. A kastély déli homlokzata előtt áll még ma is a két idős platánfa. Ma is Geszten élő öregek elmondása szerint a két platánfa alá két bivaly tetemet ástak el a fa ültetésekor a cselédek és az élteti a most is gyönyörű fákat. Arany János költőnk 1850-1851-ben tartózkodott a Tisza családnál, mint Tisza Domokos házi tanítója. Nádfedeles kis házban élt a társaságtól elvonultan magányosan. Még ma is megtalálható a kastély szomszédságában a házikó. Itt írta a Hajnali kürt,a Dajka sírja a Gyermek és a szivárvány című műveit és a Domokos napra című versét is. Geszti emlékeiből pedig az Ágnes asszony balladát.A háború idején a Tisza családnak nem csak a kastélyt Gesztet is el kellett hagyniuk. A kastély sokáig üresen állt. Majd 1954-től általános iskolaként töltötte be szerepét. Több mint 60 évig volt a geszti iskolások második otthona. A kislányok és kisfiúk a szünetekben kergetőztek a platánfák körül. Hányszor de hányszor hallották a vén platánok ballagási ünnepségek záró soraként: „Legnagyobb cél pedig, itt,e földi létben,Ember lenni mindég minden körülményben.” Telt múlt az idő gyermekből felnőtt lett. Lányokból menyasszonyok,fiatal párok akik mindig a platánok körében készíttették életük legszebb napján az esküvői képeket.2017 nyarán kiköltözött végleg az iskola a kastély falai közül mert a kormány a felújítása mellett döntött. Az iskola dolgozói kastélybúcsúztató napot szerveztek ahová hívó szóra több száz Gesztről elszármazott is hazaérkezett. Az öreg kastély szíve nagyot dobbant a sok boldog diákja láttán. Örült a mosolygós arcoknak, az öleléseknek a kézfogásoknak. Készültek a sírós, nevetős fotók a platánok alatt. A kastély tervrajzai készen vannak. Felújítását várjuk. Eredeti állapotban állítják vissza a kastélyt és parkját. Az itt élő gesztiek hiszik és vallják Geszt a gesztieké volt, máig az és az is lesz amíg a szívünkben Geszt jelenti az otthont, a hazát, a múltat és a jövőt, életet és végső nyughelyet egyaránt. Geszt őrzi-védi és ápolja az örökségét. Ezért indultunk ezen a pályázaton is. Köszönjük szépen hogy részt vehetünk benne. Köszönöm szépen iskolánk igazgatónőjének Brandtné Czirják Évának és Uram Istvánnak a kastély parkot őrző biztonsági őrnek a segítségüket.

Teljes történet ▸

Jelölésünk története 2019 nyarán kezdődött, amikor mi négyen, szombathelyi gyökerű családunk tagjai (egy helybeli, egy Svédországban élő, egy debreceni és egy budapesti) találkoztunk Szombathelyen. A római kort megelevenítő történelmi karneválra tartottunk a Pelikán parkon keresztül, amikor megláttuk a Gyöngyös partján a hatalmas, csodálatos platánt. Föld fölött elnyúló ága szinte hívogatott minket, és egyszerűen nem tudtunk tovább menni, annyira lenyűgözött bennünket. Már-már gyermeki örömmel kezdtünk lovagolni a hosszan elnyúló, vastag ágon. Svédországban élő nagybátyánk pedig elmesélte, kölyökként sokszor játszott itt, a fára mászás tudományát is gyakorolva. Aztán a fiát is számtalanszor elhozta ide kiskorában, amikor hazalátogattak, aki ugyancsak élvezettel ugrált a terebélyes fa erős, mégis gyengéden nyújtózó ágán. Ott rögtön elhatároztuk, hogy a következő ’Év fája’ vetélkedésen a mi juharlevelű platánunknak is szerepelnie kell. Később a Facebook-megosztásokból olvastuk, hogy sok szombathelyi emlékeiben így él ez a fa, meg hogy számtalan szerelem is szövődött itt, a dús lombok alatt.
Csodás platánunk történetéhez persze szorosan kötődik a park és a város története is. Ez a közönséges vagy juharlevelű platán (tudományos nevén Platanus x hybrida), szervesen a Gyöngyös patak mentén telepített növényzethez tartozik, immár száznegyven éve. Sok ilyen fát az 1980-as években ki kellett vágni, ám a megmaradt példányok között ő a legpompásabb egyed – törzs-körmérete meghaladja az öt métert. Róla szóló tudásunkat dr. Tóth József ny. kertész-tanár úrtól szereztük. A platán életkorát, nagysága és a hajdani liget telepítésének időpontja alapján, a faiskolai nevelést is beszámítva, ő száznegyven évre teszi.
Ahol a fa él, Szombathely első nyilvános közparkjának, a hajdan öt hektáros Városligetnek a megmaradt része. A hatalmas liget kialakítását a Szépítő Egyesület és a város közösen kezdte, 1889-ben. Bővítését is tervezték, ám a beépítések nyomán területe a tizedére zsugorodott. Sok platánt, vadgesztenyét és fenyőt ültettek ide, a környező utcákba pedig gömbakácokat telepítettek. 1910 táján még több mint háromezer fa nyújtott itt hűsítő árnyékot a forró napokon, bár már 1904-ben ide került az első épület, az Állami Gyermekmenhely (a későbbi gyermekkórház). A terveket Ybl Lajos készítette, a neves Ybl Miklós műépítész unokaöccse.
A megmaradt park mostani nevét 1920 után kapta, amikor déli végében, egy kis medencében felállították Rumi Rajki István Pelikán szobrát. Az alkotást azonban többször is megrongálták, és a helyreállítások ellenére évekig csonka maradt. Utoljára 2014-ben kapta vissza a fejét a pelikán, ma térfigyelő kamerák vigyáznak rá.
Érdekes a platánt éltető patak története is. A szakemberek úgy vélik, hogy a Gyöngyös patak Claudius császár idejében, amikor a római város létrejött, egy mederben folyt még a Perint patakkal. Már a rómaiak előtt Savaria néven emlegették, így lett a Claudius által alapított város is Savaria. A nevet egy korábban itt élt kelta törzstől, a boioktól eredeztetik.
A patak neve régi iratokban is szerepel, többek között Szent Quirinus (magyarul: Szent Kerény) vértanú aktájában. A keresztény püspököt, aki semmilyen kényszer hatására nem hagyta el hitét, malomkővel a nyakában végül ebbe fojtották bele a rómaiak. A vértanú története több változatban is fennmaradt. A várost Sabariaként a kora középkorban említik, mint Szent Márton szülőhelyét.
A Városligetből megmaradt Pelikán-park fontos volt és most is sokat jelent a szombathelyieknek. Mai napig szívesen sétálnak, pihennek itt, platánunk pedig most is kedvelt találkahely. Az öreg fa sok mindent megélt a csaknem másfél évszázad alatt, korok és korszakok változását állta rendületlenül, és tanúja volt az idősebb korosztály nosztalgiával emlegetett majálisainak is, ahol a gyerekek a sült kolbászhoz bambit ittak, meg csúszkáltak a patak rézsűjén. Telente szintén sok gyerek játszik itt, ha esik a hó, a szánkók is feltűnnek.

Teljes történet ▸

A Micsky Hársak

Teljes történet ▸