Ha a vén platán mesélni tudna, történeteivel több könyvet is megtölthetne a lombjai alatt szövődő barátságokról, boldog randevúkról, az általa megihletett művészekről. A tóparton sétálva aligha találkoznánk olyan helybélivel, akinek ne lenne hozzá fűződő élménye. Így volt ezzel Pribojszky Mátyás Kölcsey-díjas író is, aki a fának köszönhetően nyerte vissza íráskészségét. Sztrókon esett át, nem tudott többé alkotni. „Majd ha Tatára költözünk, az öreg platán meggyógyít” - reménykedett. A fa varázslatos hangulata újra felélesztette írói fantáziáját és megírta a Platánkirály című meséjét. A főhős Pinka Péter a tatai vármúzeum takarítócsoportjának vezetője egy kora reggelen rejtélyes belső hang hatására elindult otthonából.

Részlet a meséből:
„Áthaladt a boltíves kapu alatt, s rögtön meglátta a vöröslő égbolton kirajzolódni vénséges barátját, az öreg, platánóriást. Eltéveszthetetlen volt, méltóságos, tiszteletre méltó. Szokása szerint közel sétált hozzá, megsimogatta a fa derekát, és pajtáskodva megszólította:
– Jó reggelt, Öregúr! Milyen volt a tél? Hosszú, mi? Jól vagy?
Három pad is áll ott, kitapogatta az egyiket és lehuppant rá. Közben tovább folytatta gondolatban a beszélgetést a fával:
– Nem lettél beteg Öregúr? A gyökereid rendben vannak? Nem tett bennük kárt a hideg? Szerencsére, nem volt kemény a tél, csak hosszú. A vén fa lombjai mintha igenlőn bólogattak volna, legalábbis Péter úgy vélte, de az is lehet, hogy csak a szél borzolta éppen feléje az ágakat, vagyis képzelődött...
...Pinka Péter elvarázsolva gyönyörködött a látványban, szemei lecsukódtak, feje félrebillent, félig alva kérdezte:
– Te hívattál, Öregúr? Itt vagyok! Megérkeztem. Mit kívánsz tőlem?
S ekkor hihetetlen dolog történt:
Pinka Péter agyában felsejlett egy hang. Mindegy honnan jött, megértette! Úgy érezte, hogy az öreg platán szólt hozzá:
– Igen, én hívtalak! S azért Téged, mert Te néha télen is meglátogatsz, és megkérdezted, hogy vagyok, hogyan viseltem a telet. Az nekem jólesik. No persze, ti, akiket én embereknek neveztem el magamban, nem is sejtitek, hogy mi fák is épp úgy képesek vagyunk érezni, mint ti. örülünk, félünk, bánkódunk. Ezért, ha az emberektől simogatást, jó szót, gondoskodást kapunk, örülünk, s ilyenkor a nedveink gyorsabban keringenek, ellenben, ha bántanak minket, a keringésünk lelassul. Képes mindezt megérteni egy apró emberke? Te megérted?
– Megértem, Platánapó. Mi is pontosan ugyanígy érzünk. Sajnáltunk, amikor ez a szörnyű seb keletkezett az ágaid között.
– Ne is emlékeztess rá! Régen történt! Gyalázat! Villámcsapás volt, ami ellen a fák sem védekezhetnek. Az emberek türelmetlenkedtek, nem bíztak bennem, nem várták ki, hogy magam növesszek új ágat az elpusztult helyén, betömték valami kemény förtelmes idegenséggel, ami azóta is kínoz, de nem lökhetem ki a testemből, mert a nedvkeringésem lelassult, erőtlenné vált körülötte. Viselnem kell, s szégyenkezem az emberek, a barátaim előtt. Pedig nem én tehetek róla. Lám, te sose csúfoltál érte.
– Ne búslakodj az embereken, Platánapó, rajtam is, másokon is vannak sérülések. Azt viszont valóban kevesen tudják, hogy a fák is éreznek, s ha meglátnak egy baltás embert, rettegnek. Én így ismertelek meg sérülten, mégis megszerettelek, a sebeddel együtt. Nem a te szégyened, hanem azoké, akik ezt az idegenséget, a betont odarakatták. Remélem, növesztesz helyette új ágat, szebbet, nagyobbat, s akkor kigyógyítunk az idegen anyagból. Akkor is te vagy a város legszebb fája, a fák királya!

Fa elhelyezkedése: Tata, Kastély tér, Platán Restaurant & Cafe előtt. GPS: 47.64767096, 18.3188049495
Faj: Platanus orientalis
Kora: 232
Magassága: 19 m
Törzskerület: 650 cm
Jelölő: Tata Város Önkormányzata

Az udvaron álló fák közül a legmagasabb és legnagyobb lombtömegű a nevezetes jegenye. A jegenye a környéken lakók számára az élő kapcsolatot jelképezi a természettel, kapcsolatot teremt az ég – napfény, levegő, madárvilág – valamint a föld és a víz között, a fa magasba nyúló koronája és mélyre hatoló gyökérzete által.

A volt óvodaudvar és a rajta álló fák megvédésére helyi civil kezdeményezés jött létre, mely mára már több mint 1000 támogatót tudhat maga mögött a szűkebb és tágabb környékről egyaránt. A szomszédos általános iskola és a távolabbi gimnázium diákjai ugyanúgy aggódnak a zöldfelület sorsáért, mint a környék lakói. A civil kezdeményezésben részt vevők ötleteket dolgoztak ki, hogyan lehetne az elhagyatott és egyre gondozatlanabb óvodaudvart közösségi célokra hasznosítani - így többek között rendezvények megtartására, valamint közösségi parkként – akár ideiglenesen, akár hosszabb távon.

Az önkormányzat azonban egyelőre hajthatatlan, a remélt jelentős bevétel miatt hallani sem akar a kert megőrzéséről, a beépítési szándék módosításáról. A város így folyamatosan éli fel a még beépítetlen, zöld felületeit, rontva a városlakók életminőségét – miközben Nyugat-Európában pontosan ennek a szemléletnek az ellenkezőjét valósítják meg. A XIII. kerület hangzatos „Angyalzöld” stratégiája és zászlójára tűzött fenntarthatósági koncepciója ellenére élen jár a szabad és potenciálisan zölddé tehető területek beépítésében, és a városrészt érintő ingatlanfejlesztések extrém mértékű intenzifikálásában.

Az újlipótvárosi lakosság jó része azonban már nem kér több zöld-beépítéssel megvalósuló ingatlanfejlesztést és felemeli hangját a kert és a benne lévő értékes fák védelmében. Az ügyért fellépő civilek céljaikról, terveikről facebook oldalukon tájékoztatják az érdeklődőket: https://www.facebook.com/TutajProjekt

A külső újlipótvárosiak célja természetesen a kert hosszú távú megtartása, mely igényre – a bezárt kerítésen belülről – messzire látszó felkiáltójelként figyelmeztet az óriás jegenye egészséges, zöld lombtömege.

Fa elhelyezkedése: Budapest, XIII. ker. Pannónia u. 77-79., 25565 hrsz., Szél:47,522334 Hossz.: 19,058045
Faj: Jegenyenyár (Populus nigra 'Italica')
Kora: 63 év
Magassága: 29 m
Törzskerület: 313 cm
Jelölő: A Berzsenyi Gimnázium diákjai. Kezdeményező: Palotai Petra és Lipták Panni

A 16. században a falunak több birtokosa is volt egyszerre. A középnemesi birtokos családok sorában a Rákócziak is szerepelnek. Elképzelhető, hogy ez az erdőrész az ő birtokukon volt, s innen eredhet az elnevezés.
A települést Báthory Gábor erdélyi fejedelem 1608-ban hajdúkiváltságokkal ruházta fel, majd 1615-ben Bethlen Gábor újabb hajdúkat telepített Mikepércsre. Köztudott, hogy a hajdúk a Habsburgok elleni szabadságharcban tűntek ki vitézségükkel, amiért a kiváltságokat kapták. Amellett, hogy Rákóczi folytatója Bocskai örökségének, a mikepércsi hajdúk leszármazottai közül minden bizonnyal sokan álltak a kurucok közé. Erről pontos adatok nincsenek, de a falu címerében látható sisak és kardot tartó kéz a hazáért harcoló lakosságot feltételez. Így nagyon valószínű, hogy bizonyos mértékű Rákóczi-kultusz is létezhetett itt. Így a fát nem nehéz összefüggésbe hozni Rákóczival.
A helyi lakosságnak nagyon fontos ez a fa. Egyrészt a település egyik látnivalója, amely minden Mikepércsről szóló oldalon megtalálható, így a lokálpatrióták nagyon büszkék rá.
Másrészt a 10 éve kialakított Vándor-ló elnevezésű jelzett turistaúton áll őrt, és a tájvédelmi körzetté nyilvánított Nyárfás-hegyi legelőre tekint. Az út végcélja Hajdúbagos, és a település előtt átvezet az 1976-ban természetvédelmi területnek nyilvánított, a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó földikutya rezervátumon, amely hazánkban egyedülálló.
A mikepércsiek gyakran járnak a Rókás-horgásztóhoz, és félúton éppen az öreg tölgy szép nagy árnyékában tudnak megpihenni.

A fent leírtak okán az itt élő emberek nagyon szívükön viselik a famatuzsálem sorsát.

Fa elhelyezkedése: Mikepércs és Hajdúbagos között a Vándorló útvonal sárga jelzése mentén
Faj: tölgy
Kora: 300
Magassága: 25
Törzskerület: 610
Jelölő: Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola

Ugyancsak fontos a Római part a vonuló vízimadarak számára, valamint a fákon vagy a fákban költő védett madárfajok tekintetében is (pl. fekete harkály).
A parti nyárfa-állomány egyik kiemelkedően szép példánya az Év fája verseny „Hős fa” kategóriájába benevezett fehér nyár. Törzse egyenes, ágrendszere különösen szép, koronája az uralkodó szélirányhoz igazodik, de így is természetesen szabályos. A fa egy olyan csónakleeresztő (sólya) mellett áll, mint amelyeket a tervek szerint tömegesen terveznek megszüntetni a partra tervezett mobil védmű miatt, amely a parton több mint ezer fa pusztulását is okozná. Amely fákat nem vágnák ki az építési munkák miatt, azokat több méter magasan feltöltenék kaviccsal, amit a fák nem élnének túl. A nagy vitákat kavart és a Római part táji értékét és sajátos jellegét tönkretevő elképzeléssel szemben szigorú követelményeket állított fel a Magyar Tudományos Akadémia is, amely észrevételeket azonban a terveken nem vezettek át, és az alternatív megoldásokat sem vizsgálták. A Római part megmentéséért számos civil és szakmai szervezet is kiállt, így létrejött a „Maradjanak a Fák a Rómain” Facebook-csoport is, mely oldalnak több mint 8000 kedvelője van. Egyes posztok több mint százezer emberhez jutnak el az interneten, az oldal népszerűsége változatlanul jelentős.
A tervezett építkezés ellen eddig sikeres volt a civilek ellenállása és a fákat, a kavicsos partot és az evezősportot sikeresen meg tudtuk menteni. Azonban az engedélyezési – köztük a fakivágási – eljárás most is folyamatban van, így a több mint ezer fa megmaradása továbbra is veszélyeztetett. Úgy érezzük, az általunk választott fehér nyárfa méltóságteljes, mégis szelíd alakja és a folyó felé „tekintő” lombja kifejezi azt a táji és természeti értéket, amely még több km hosszan megvan a Római parton, Budapest e gyöngyszemén, amelynek megmaradását oly sok városlakó viseli a szívén.

Fa elhelyezkedése: Budapest III. kerület, Kossuth Lajos üdülőpart 15. előtti sólyától északra (Losonc utca - Szent János utca között) (GPS: 47 fok 34 ' 43.14" É, 19 fok 03' 59.07" K)
Faj: Fehér nyár (Populus alba)
Kora: 65 év
Magassága: 27 m
Törzskerület: 360 cm
Jelölő: Maradjanak a Fák a Rómain Csoport

A fa egy iskola és egy templom mellett áll. A helyiek már nem is emlékeznek rá, hogy mi okból ültették el generációkkal ezelőtt, de azt tudják, hogy több évszázada áll ott rendíthetetlenül. Minden más fa fölé magasodik és generációk nőttek fel dús lombkoronája alatt. Mára már kész fa-óriás lett: törzse olyan vastag, hogy még 3 felnőtt is kevés, hogy átölelje és oly magas, hogy nincs is párja. A vörösváriak megbecsülésük jeléül védetté nyilvánították és kerítéssel vették körül, hogy még unokáik is csodálkozással vegyes áhítattal figyeljék. Ráadásul ez a fa nem csak árnyékot ad nyáron, tavasszal és ősszel pedig védelmet nyújt a széllel és az esővel szemben, hanem még finom termésével is megajándékozza a közösséget, lévén egy eperfáról, más néven szederfáról szó. Sok állat választotta lakhelyéül ezt a nem éppen mindennapi fát: a fán egyaránt élnek harkályok, és cinegék is. Az előző évtized közepéig egy macskabagoly család otthonaként is szolgált.
A fa az évszázadok során a pilisvörösvári élet szerves részévé vált, az iskolákban a rajzórák keretében szinte minden gyerek feladatul kapja a fa lerajzolását – az idei rajzokból néhányat mellékelünk is. Vörösváron az 1970-es években piac működött a fa körül. Szerdánként és péntekenként helyi kofák árulták saját termékeiket (pl.: tejfölt, túrót, virágot, mákot, savanyúságot stb.). A régi hagyományt megőrizvén a szőlősgazdák a mai napig ott árulják zamatos gyümölcseiket szeptemberben.
Az eperfát valószínűleg azért ültették, mert zsenge leveleit akkoriban a selyemhernyó tenyésztéséhez használták, tápláléknövényként nagy mennyiségben gyűjtötték. Ezen kedvező tulajdonságai miatt az országban sok helyen telepítették a XVIII. században. A falvak és tanyák udvarának elengedhetetlen kelléke volt a büszkén magasodó eperfa, mert ez a fa jól érzi magát a ház körül, meleg, védett helyen. A korabeli Magyarországon való elterjedését jól jelképezi, hogy amikor Arany János megénekelte a Családi kört, nem feledkezett meg az eperfáról sem, amely feketén bólintgatva terjeszti ki árnyékát a családi ház fölé.

Irodalomóra a 300 éves eperfa alatt
A 80-as évek elején a Templom téri általános iskola magyar irodalom és nyelvszakos tanára voltam. Két kisgyermek édesanyjaként mentem vissza tanítani, és tele voltam lelkesedéssel, a gyerekek iránti szeretettel, megértéssel, a szakma iránti alázattal. Amennyire csak tudtam, igyekeztem az óráimat feledhetetlenné tenni, és élni a váratlan élmény emlékezetmegtartó erejével. Egy májusi napon az első becsengetés előtt bekopogtam az idős igazgató úrhoz és engedélyt kértem, hogy az akkori 8. osztállyal elhagyjuk az iskola területét. Kicsit furcsállotta ugyan, de rábólintott, így történt, hogy az irodalomórát kint tartottuk az eperfa alatt. Már nem tudom, mi volt a tananyag éppen, de azt igen, hogy felemlegettük Csokonai Vitéz Mihályt, aki Debrecenben, a Nagyerdőn tanítványaival együtt verselve, énekelve így tartotta az órákat. A szokatlan helyszín, és a vastag törzsű, vén eperfa még a legvásottabb gyerekekre is nyugalmat parancsolt. Kellemes, élmény teli órát töltöttünk a szabadban. Számomra felejthetetlen emlék. Remélem, a diákjaim is szeretettel idézik fel néha! Bizony ez a barátságos óriás, sok játéknak és derűs pillanatnak lehetett tanúja az eddig eltelt 300 év alatt. Reméljük, még sokat fog látni, és sokáig lesz lehetőségük az embereknek, hogy nézhessék és csodálhassák. Ezt az eperfát nem is annyira a kora, hanem az emberek fához fűződő szép emlékei emelhették fel oda, ahol most van.

Fa elhelyezkedése: 2085 Pilisvörösvár, Templom tér
Faj: eperfa (Morus alba)
Kora: 300 év
Magassága: 8-9 méter
Törzskerület: 380 cm
Jelölő: Szebb Környezetünkért Egyesület

A kastély felújításáig (2006) a helyi nyugdíjas klub gondozta, óvta a fákat átölelő parkot. Virágokat ültettek, sövényt ápoltak, s ott élték alattuk szabadtéri közösségi életüket.
Ahogy a kastély, úgy a gesztenyefák is Örkény jelképévé váltak az idők folyamán. Néhány évvel ezelőtt kártevők támadták meg a fákat, ám azóta a város nagy gondot fordít megóvásukra. Óvja azért is, mert ez a két fa őrzi a régi gesztenyefák emlékét, melyeket egy időben ültettek, hiszen számtalan egykorú fát az építkezések, járdák, útépítések, fa betegségek miatt kénytelenek voltak kivágni.

Nagy megbecsülésnek örvend e két fa, azon túl, hogy a város jelképei, sok itt lakónak szép emlékei fűződnek hozzájuk, és még ma is közkedvelt a lakosok és az idelátogatók körében.

Fa elhelyezkedése: ÖRKÉNY Fő út 20.
Faj: Vadgesztenye fa
Kora: 121 év
Magassága: 18 m
Törzskerület: 2,88 m
Jelölő: Örkényi Szabadidő Központ

Valamikor az 50-es években születtem. Csemeteként kerültem egy lakóházak övezte óvoda telkére. Együtt növekedtem, cseperedtem a kicsi gyerekekkel, már árnyékot is adtam nekik. Sok kisgyermeket láttam felnőni, okosodni. A 80-as évek végén kicsit más gyerekek jöttek: fogyatékosok foglalkoztató tagozata lett az intézmény és nemsokára építők jelentek meg. Féltem, hogy bajom esik, de vigyáztak rám. Kíváncsian vártam, mi is készül itt. 1990. szeptember 6-án ünnepi ruhába öltözött emberek jelentek meg: megtudtam, elkészült a Fogyatékosok Napközi Otthona. Jórészt felnőtt, speciális iskolából kikerült fiatalok jöttek, hogy míg a szülők dolgoznak, felügyeletet, fejlesztést kapjanak. Egyre több és több fiatal, idős jött. Többen csak kerekesszékkel tudnak közlekedni. Nekik hűs árnyékot adok a meleg napokon. Átéltem több kisebb nagyobb építkezést, vihart, de mindig féltőn óvtak, vigyáztak rám. Még az aknázómolyokat is elűzik rólam, nehogy bajom essen. Én ezt a magam módján hálálom meg nekik: tavasszal csodálatos virágokat nevelek, nyáron hűs árnyékot adok, ősszel bő terméssel örvendeztetem meg őket. Kedves dolgokat készítenek terméseimből.
Elmesélem egy napomat, hogy lássátok, mennyi mindennek vagyok tanúja. Ma reggel a Duna felől fúj a szél, érzem a víz illatát, és gyönyörűen süt a nap. Szerencsére olyan magas vagyok, hogy már messziről látom az ide érkezőket. De szeretem látni Őket már kora reggel! Nonó például nagy, komor léptekkel jön felénk. Itt lakik a közeli lépcsőházban és valamelyik Barbie babáját mindig magával hozza. Útközben is van úgy, hogy beszélget vele. Emlékszem rá, mikor még kicsi volt, és csak a nyári szünetben volt nálunk, bájos és huncut mosollyal mondta, mikor altatni próbálták ebéd után: „cukd be szemed aludol”. Néha hisztis, és többnyire mindig szerelmes valamelyik fiúba. Most úgy látom Attilába, aki mindig sietősen lépked, fejét kicsit oldalra billentve. Egy ideje hallókészüléket hord, talán azért. A mikrobusszal ma is pontosan a szokott időben érkeznek a gondozottak. Pistinek segítenek kiszállni, és már gördül is alá a kerekesszék. Míg reggeliznek, mesélek magamról néhány szót.
Majdnem az udvar közepén állok, magasságom körülbelül 25 méter. Szerencsére az egész udvart belátom és rálátok a csoportokra is különösen a hármas csoportra, amelyiknek az ajtaja az udvarra vezet. Ebben a csoportban mindig szorgoskodnak valamit, papírból, fából, festenek, vágnak, ragasztanak. Évről évre egyre ügyesebbek. Az egyik kedvencem Feri, aki profin bánik a fával, és szereti is – én az ilyet megérzem. Különösen szerencsésnek tartom magam, mert van alattam két pad és egy asztal. Így akár nyolcan, tízen is összejöhetnek beszélgetni alattam. Persze van, hogy veszekednek, kiabálnak, amit néha sírás követ, majd ölelés, és olykor egy-egy puszi is elcsattan.
Befejezték a reggelit, kezdődik a délelőtt. A fenti ágaim mesélik, hogy a tetőtérben tanulni szoktak, mert könyveket, ceruzákat, papírt és tollakat lehet látni az ablakból. Ha jó idő van, sétálni mennek azokkal akik nem dolgoznak és nem tanulnak. Ezt a legfelső ágaimtól tudom. Majdnem elfelejtettem az uszodát. Oda is reggeli után indulnak egy páran, és ebéd előtt érkeznek vissza. Ilyenkor, ha jó idő van, kiterítik a vizes ruhákat hozzám az udvarra. Ebéd után sokan kijönnek megpihenni hozzám, de van úgy, hogy zenét és éneket hallok fentről. Olyan szépen muzsikál az a zenekar. Mostanában sokat próbálnak, biztosan készülnek valamire. A délután hamar eltelik. Uzsonna után a mikrobusszal jöttek készülődnek haza, és négy órakor elcsendesül minden, zárak kattannak, és ilyenkor jön az én pihenőidőm.

Fa elhelyezkedése: Dunaújváros, Liget köz 6. 2400 Napközi Otthon udvara
Faj: Vadgesztenye
Kora: 50-56
Magassága: 25-30 m
Törzskerület: 193 cm
Jelölő: Jószolgálati Otthon Közalapítvány Fogyatékosok Napközi, Ápoló és Átmeneti Otthona, Támogató Szolgálat

A fát mérete és kora alapján, valószínűleg még a kert telepítésekor, azaz a húszas évek végén ültették, tehát közel lehet a századik szülinapjához. Ekkora, és ilyen idősen is életképes példány kevés akad az országban. Törzsátmérője 70 centiméter körüli, magassága pedig meghaladja a 10 métert. Koronájának vetülete óriási, lombja zöld sátorként borítja be. Alatta akár egy osztály is könnyedén el tud bújni, nemhogy néhány diák, akinek aznapra elege lett a gyomlálásból…

A fa kiemelkedő értékét különleges, megfagyott vízesésként leomló lombsátra adja. Na, meg még valami más: egy iskola kertje, egy csomó csillogó szemű fiatal, és egy zug, ahova a kíváncsi tekintetek nemigen hatolnak be… Talán el sem lehet képzelni, mi minden történt már a lombsátor alatti kőpadon az elmúlt évtizedekben… hány elsuttogott szót, hány stikában elszívott első cigarettát, hány elsőként elcsattant csókot, hány és hány átlógott órát láthatott már ez a fa…

Megérdemli hát a gondozást. Japánakácunkat minden tavasszal felállványozzuk, majd tanárok és diákok kis bőgőmajmokként kúszunk-kapaszkodunk a koronájába. Metszőollókkal, fűrészekkel, és egy „zsiráf”-nak keresztelt, hosszú nyelű ollóval vesszük kezelésbe. Különleges metszést igényel, hiszen a lecsüngő vesszőket rövidre vissza kell kurtítanunk. Fontos, hogy az ágakat a leívelődés vonalának vége felé, egy kifelé álló rügyre vágjuk vissza. Így egy csodaszép, vízeséshez, kaszkádhoz hasonlító ágrendszer jön létre, melynek képe semmi más növényhez nem fogható. Metszés után a fa sebeit bekenegetjük, nehogy valami betegség támadja meg. És ezt bizony évről-évre, most már talán századszorra is, hangyaszorgalommal elvégezzük. Lassan egy évszázada mindig akad egy pár lelkes ember, aki energiát, időt nem kímélve nekifog, akár az életét is veszélyeztetve, és fölmászik, és levág, és följebb mászik, és levág, és még följebb mászik, és levág, és levág, és levág. Ha ezt nem tennénk, az ágrendszer leívelő vesszői elhalnának, a korona besűrűsödne, és néhány év alatt a fa talán el is pusztulna, de dicsőséges szépségét biztosan elveszítené.

Az idős korban is zöld ágrendszer egyedi szépsége talán télen adja a legkülönlegesebb látványt. A hófehér és a zöld színkontrasztja emeli ki legszebben a fa különleges vonalrajzát. Bár sokan a kora tavaszt, a fa kihajtását ítélik a legszebbnek. Ilyenkor a világoszöld kifeslő levelek, és a sötétzöld, íves ágak egymás melletti árnyalatai ejtik ámulatba a szemlélőt. És vannak olyanok, akik a nyári, sötétzöld lombsátorra esküsznek. A legbiztosabb, ha az ember minden évszakban elzarándokol a fához, felkeresi, ráhangolódik, aztán megcsodálja. Nincs olyan nap, nincs olyan óra, amikor ez a fa ne adna valami különlegeset a látogatójának. Ezért arra buzdítunk mindenkit, hogy jöjjön és csodáljon, és ámuljon, és bámuljon.

Bárhogy is van, egy dolog biztos. Ez a fa, a sorsa lassan egy évszázada van egy közösségre bízva. Az iskolánk kertészei, tanárok és diákok gondozzák. És minden tavasszal a szomorú japánakácunk kihajt, meghálálva gondoskodásunkat, zsenge kis leveleket hoz, belombosodik, és törődésünknek hála, bizonyos, hogy nem is olyan szomorú. Csak rá kell nézni…

Fa elhelyezkedése: 1149 Budapest, Mogyoródi út 56. - 60. (Japánkert)
Faj: Sophora japonica 'Pendula' - szomorú japánakác
Kora: ~ 100 év
Magassága: ~ 12 m
Törzskerület: ~ 120 cm
Jelölő: VM KASzK Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola

Siheder korában a mi fánk még gőzmozdonyoknak integetett. Milyen dübörgéssel, sistergéssel érkeztek meg azok a fekete vasparipák! Valósággal beleremegett a föld. Erre járt az Orient-expressz is, igaz csak átsuhant a pályaudvaron. A villamosítás után a gőzmozdonyokat fokozatosan felváltották a dieselek és a gyorsan induló villanymozdonyok.
Nagy lett a jövés-menés 1914 júliusában. Kitört a háború, általános mozgósítás Mire a lombok lehullnak, itthon leszünk – ilyen szavakat, mondatokat hallott a gesztenyefa, de akkor még alig érte el a két métert. Azt látta, hogy katonaruhás férfiak szállnak fel a vagonokba, faládákkal. Kisírt szemű asszonyok integetnek utánuk. Bizony már lehullatta rőt színű leveleit és az emberek még mindig nem jöttek haza. Akik mégis, azok át- és át voltak kötözve fehér gézzel.
Aztán megint tavasz lett, az élet ment tovább… a fa rügyet hajtott, szirmot bontott és gesztenyék koppantak a tövében. 1946 januárja – a fa téli álomba dermedve nem láthatta, hogy tehervagonok állnak be az állomásra, belsejük elnyelte a kétségbe esett embereket – nőket, gyerekeket, családokat. Magyarországon elsőként megkezdődött a kitelepítés, a németajkú lakosság majd 90 %-át hurcolták el szülőhelyükről Németországba.
A fa enyhet ad a nyári hőségben, lombkoronája árnyékában megpihennek a várakozó utasok. Levelei megszűrik a port, frissességet áraszt egy-egy zápor után. Azonban „egészsége” veszélyben van. Ugyanis évekkel ezelőtt egy olaj-raktárt építettek mellé. A környékén a talaj elszennyeződött, az emberi figyelmetlenség következtében.

A kertbarátok elhatározták, hogy a felszíni, szennyezett földet eltávolítják és az otthonról hozott táptalajjal visszapótolják a termőréteget. Bíznak abban, hogy ezzel javítják az életkörülményeit és meghosszabbítják a hős fa életét. Védetté nyilvánítását kezdeményeztük az önkormányzatnál és örökbe fogadtuk. Ő lett a kertbarátok fája, idén törzsére függesztjük a rövid történetét leíró táblát, hogy az arra utazó és a parkban járó emberek megtudják, hogy 125 éves és a hős fa címre pályázik.

Fa elhelyezkedése: 2040 Budaörs, vasútállomás melletti park, Vas u. 17.
Faj: vadgesztenye
Kora: 125
Magassága: 10 m
Törzskerület: 260 cm
Jelölő: Kertészek és Kertbarátok dr. Luntz Ottokár Egyesülete

Bármennyire is mesebeli már ez a fa, de mert él, vigyáznunk kell rá. Nagyon öreg, meglehet több száz éves. A legendáját Lázár Ervin több változatban is megőrizte. (Pl. A remete c. novellában, a Naplóban.) Annyira valóságos, hogy az első világháborúban már tájékozódási pont volt. A Tolna megye földrajzi nevei c. kötet számon tartja. (A fa nevét leírva Lázár Ervin nyomán megszegjük az akadémiai helyesírást, egybe írta és nagybetűvel.) Egy olyan fát jelölünk, amely a kiírás szellemében nem biztos, hogy a legöregebb és a legnagyobb, de már a magyar mesemitológia része, úgyszólván irodalmi hős. A legendája él, körülötte élet van bontakozóban. 2008-ban megalakult Sárszentlőrincen a Lázár Ervin Baráti Társaság, azóta évente megrendezésre kerülnek a Lázár-Ervin Napok. Összegyűlünk a Nagyszederfa körül. Az életünkhöz tartozik. Két esztendeje áll Sárszentlőrincen a Lázár Ervin-emlékház. Kisszékelyen van már Négyszögletű Kerek Erdő – tanösvény. Megszületett a Lázár Ervin-monográfia (Komáromi Gabriella: Lázár Ervin élete és munkássága. Osiris, 2011), amelynek kulcsmondata:”Kezdetben volt a Nagyszederfa”. Születőben van egy kötet képekkel, hanggal (Hang-kép-írás sorozat), a Nagyszederfa legendájával. (Napkút Kiadó 2015) A jelölők között vannak közösségek (irodalmi társaságok, önkormányzatok, intézmények), de vannak magánszemélyek is. Elmondhatjuk, hogy a jelölés mögött ott áll a Négyszögletű Kerek Erdő valóságos tája: Sárszentlőrinc, Pálfa, Kisszékely. A magánszemélyek között ott van az író Vathy Zsuzsa, Lázár Ervin özvegye, a mesék legendás Vacskamatija.
Az életút (a Nagyszederfától a fővárosig) „nem kétséges, minden a Nagyszederfával kezdődött.”
Lázár életének és életművének egyaránt emblematikus eleme a Nagyszederfa. (…) Ott van a meséiben, a mesenovelláiban. A tárcáiban, a jegyzetekben és a naplójában. Ahogy írta: „(…) irodalmi hőssé magasztosult”. (…) Történetek hívják elő a Nagyszederfa képét, vagy a Nagyszederfa képe hívja elő a történeteket. (…) Hol profán jelentések kötődnek ehhez a fához, hol mágikusak, misztikusak, spirituálisak. A képzőművészet és az irodalom világában megszámlálhatatlanul sok a mitikus, legendás fa. A kulturális konvenció jegyében ilyen a mesék égig érő fája, a tudásé a Paradicsomban, a mitológiák világfái, Merlin tölgye vagy Csontváry magányos cédrusa. A Nagyszederfa Lázár Erviné. „…Rácpácegres a Négyszögletű Kerek Erdő közepén van – írta, s innen csak egy ugrás Ajahtan Kutarbani király fazsindelyes palotája, s a palota mögött meg rögtön kezdődik Csodaország”. Rácpácegres közepén (a szülőházának nevezett intézőház mellett) pedig ott áll a Nagyszederfa. A lerombolt „Rácpácegresből” rajta kívül semmi nem maradt meg.
„...a szűkebb hazáját nem egy csapásra ismeri meg az ember. A kisgyerek kimerészkedik a szülői védelem varázsköréből. Először a Nagyszederfáig. Aztán tágul a kör, kinyílnak a dimenziók. A táj, az éghajlat. A közösség, a történelem, az élővilág, a költészet. – De nem kétséges, minden a Nagyszederfával kezdődött.”

Fa elhelyezkedése: Sárszentlőrinctől északra, 5 km.
Faj: szeder
Kora: 300
Magassága: 10 m
Törzskerület: 2 m
Jelölő: Komáromi Gabriella

A törökdúlás alatt a faluban elfogott embereket – elsősorban asszonyokat, öregeket, gyerekeket – nyársba húzták, a mai napig fellelhető a Nyárs völgyének nevezett hely. A legenda szerint a törökök haragja elől egy, a gyermekével együtt menekülő asszony letört egy hársfa ágat és a földbe szúrta az utókor számára. A kis ágacska megtelt élettel, növekedett és élete ma már több évszázadra tekint vissza. A Millennium évében átadott települési címerben is méltó helyet foglal el a fa. Középen áll, egyenesen, büszkén, méltóságteljesen az „öreg hölgy”. Az önkormányzat 2001-ben a törökdúlás áldozatainak emlékére kopjafát állított a hársfa elé és a Túlélés Fájának nevezte el. Szatta település a Szombathelyről a franciaországi Tours felé vezető Szent Márton út egyik állomása. A zarándokút az öreg hársfa mellett halad el, a sokat látott fa az elfáradt gyalogosnak pihenőhelyet és nyugodt körülményeket biztosít az elmélkedéshez és az emlékezéshez. Az elmúlt években a múlt találkozott a jelennel, nem csak szimbólum lett a településen a fa: gyerekcsoportok, családok kedves kiránduló helye, valamint a falu ott tartja majálisait.
Az öreg hársfából árad a nyugalom és a megbékélés. Hatalmas koronájának virágzata a településen élőket ellátja a hideg téli napokon gyógyító hársfavirágteával.
A régit település helyén álló Túlélés Fája kivívta az itt élők szeretetét, tiszteletét.

Fa elhelyezkedése: Szatta, Ingice utca, a településtől DK-i irányban a Szent Márton út mentén
Faj: Hársfa
Kora: 400 év
Magassága: 22 méter
Törzskerület: 440 cm
Jelölő: Községi Önkormányzat Szatta

Az akkori művészvilág legnagyobbikai rendszeresen vendégeskedtek e gyönyörű világtól elzárt grófi kúriában, a zöldövezetben – víz, villany nélkül. „Bartók-házi muzsikálásai” híresek voltak Kodály Zoltán, Kósa György, a Waldbauer Vonósnégyes (kinek 2. vonósnégyesét ajánlotta, melyet itt írt) és a csodálatos Sándor Emma – Kodály Zoltán első felesége, aki épp e fa tövének árnyékában kezdte fordítani angolra és németre a Rákoshegyen komponált Kékszakállú herceg vára operáját, Balázs Béla szövegére – körében. Bartók a misztérium opera után még itt írta a Fából Faragott királyfi táncjátékot is, valamint a Csodálatos Mandarin balettjének négykezes zongoraváltozatát. A hársfa Bartók itt töltött 8 esztendeje alatt „Jajj szebb nálam, dúsabb nálam” (Kékszakállú) lombozattal növekedett. Gyakran bőséges nedűt is készített belőle. Bartók, aki a világ elől – meg nem értettsége elől – bujdokolt, egyszer csak szűknek érezte e távoli világot – Rákoshegyet –, és átköltözött a Duna másik partjára a budai oldalra. A ház árván maradt, és mint a misztérium játékban egyre vadregényesebb, elvadultabb, elhanyagoltabb lett. Még mindig „Bartók háznak” nevezték, csak egy évben egyszer a márciusi születésnapon énekeltünk „Bolyongást” zeneiskolai kamarakórusunkkal Rázga Józsi bácsi vezényletével. Bujkáltunk a gaz és dudva között. Egyedül csak a sudár Hársfa tartotta dacosan égnek ágait a márciusi tavaszi napfény sugarainál. Szegényebbnél szegényebb embere,k néha négy-öt család, mint társbérlők bérelték ki a „Tanácstól” – lakták a különböző szobákat. 100 év alatt senki sem javíttatott rajta semmit. Így aztán Rákosmente Önkormányzata, mint tulajdonos létrehozta a Rákoshegyi Bartók Zeneházat és a 2006-os felújítás során az épület építészeti kincseit dokumentáltatta, fotóztatta, rekonstruáltatta, majd a műemléki előírásoknak megfelelve mindent az eredetire cseréltetett, felújíttatott. A hársfa egyre vastagodott, ágai már az apácarácsos terasz tetejébe is belefonták, beleszőtték hatalmas karjaikat. A hársfa márciustól november végéig az épület dísze és ékessége. Hazai és nemzetközi turistacsoportok látogatják, és büszkén mondhatjuk, hogy minden korosztály az ovisoktól a 90 esztendősökig csak és kizárólag a fa árnyékában gyönyörködnek, a padokon és székeken üldögélnek, hűsölnek, beszélgetnek. A gyerekek tanulnak, énekelnek, rajzolgatnak. Évek óta hagyományőrző népzenei tábort, Országos Fehér Galamb Népzenei Versenyt tartunk, melyen már az egész ország éneklő ifjúsága képviselteti magát. A névsor listánk mutatja hány településről is jöttek gyerekeink, tanáraik. A ház komolyzenei koncerteket és nemzetközi kurzusokat is hirdet, ahová vendégeink Japánból, Oroszországból, Németországból, Ausztriából, Lengyelországból érkeznek. A hársfa település büszkesége, az év minden szakában szépséget és tekintélyt parancsol. Örömmel lenne a Rákoshegyi Bartók Zeneház hársfája az „Év Fája”, ezzel is még több hódolót találnánk alapítványunknak. A Bartóki szellemiséget, zsenialitást, mint az „ifjúság italát” és a megújulást az idén hozzánk beköltözött fecskék is jelzik, akik hársfánk árnyékában az apácarácsos terasz hatalmas áthidalóján költötték ki fiókáikat. Ódon fa madársereg otthona, Bartók Béla szellembirtoka.

„Egy szemtanú, aki 50 éve jár a bartóki-kodályi úton énekel, hirdeti a magyar zenei anyanyelvet és minduntalan követőket keres. A Bartók-Pásztory Ditta, Podmaniczky, Budapestért, Artisjus-díjas, Rákosmente Díszpolgára, a Magyar Állami Operaház Nagykövete - Bokor Jutta

Fa elhelyezkedése: Budapest 1174 Hunyadi utca 50
Faj: Hársfa - Tilia platyphyllos
Kora: 100 év
Magassága: 10m
Törzskerület: 250cm
Jelölő: Rákoshegyi Bartók Zeneház

Nagyon fontos szerepet tölt be az ott lakók, mintegy 230 fő életében. Bár az iskola már rég „bezárt”, de az épületet Kálmánháza Község Önkormányzata felújította. Itt van minden vasárnap mise, az udvaron áll a harang, ez alatt a fa alatt pihennek meg a misére jövő öregek, ebben gyönyörködnek, ez a tanya legszebb dísze, amit körbevesz a gyerekek részére épített játszótér, a sportpálya. Ez a fa nyújt a betegeknek gyógyírt, a szemnek gyönyört, melyre a legifjabbtól a legidősebb emberig mindenki vigyáz. Óvja, védi.
Mi is tiszteljük környezetünket, rajzpályázatot hirdetünk minden év augusztus 20-án, melynek témája: „Az év fája” az „Év madara”.
Ebben az évben a mi hársfánk lesz a rajzverseny témája – mely idős kora ellenére is csodálatos.

Ültess fát!
Hogyha mást nem lombot ád!
Árnyékában megpihenhetsz, gondot ő visel majd rád.
Jó tavasszal nyit virágot, messze érzed illatát.
Kis madárka száll reája, ingyen hallgatod szavát.
Ültess fát!
A mi őseink elültették, amit kötelességünk megvédeni!

Fa elhelyezkedése: 4434 Kálmánháza, Petőfi tanya 26.sz.
Faj: Hárs
Kora: 110
Magassága: 25 méter
Törzskerület: 274 cm.
Jelölő: Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér

Sok mese, legenda kering a hajdani grófok tetteiről. Némelyekkel gyerekeket rémisztgetnek itt szüleik, hátha jobb belátásra bírják őket, más történetekkel pedig sokkal inkább megmosolyogtatják a falu lakóit, látogatóit. Mindközül a legmeghatóbb a Vén Platán története, mely valós alapokon nyugszik, persze generációról generációra öröklődik, s csiszolódik bája.
Történt egyszer hajdanán, az 1900-as évek derekán, hogy egy hatalmas vihar érte el a falut, ahogy a helyiek mondják a keszthelyi sarok felől érkezett, s csapott le az akkor még lakott kastély ősfás parkjára.
Órákon át csak szakadt az eső, dörgött az ég, s mindenütt villámok cikáztak rendületlenül. A falubéliek nyugodtak voltak, abban bíztak, hogy a kastély magasan meredező kéményei megvédik őket, s elhárítják a rájuk leselkedő égi csapásokat. Még a település nagy öregjei sem emlékeztek ennyi esőre, csak úgy hömpölygött az utcán széltében-hosszában. Hajnaltájt elvonult a vihar, s nyugodtan szenderült álomra a lakosság.
Másnap, az alapos szemlélődés során vették csak észre, hogy a kastély parkját átszelő patak partján a vén platán mentette meg őket. Magasabb volt, mint a kastély kéményei, s hatalmas, az égig merészkedő lombkoronája elnyelte a legfélelmetesebb villámok egyikét. Az akkor már több mint 100 éves platán szétnyílt, s kiégett. Az egész falu a csodájára járt, s hálával adóztak féltően védelmező lombja előtt.
Ősszel történt mindez, s várták a tavaszt, hogy kihajtson a védelmező fa megannyi ága.
De ő nem ébredt álmából ezen a tavaszon.
A bogátiak bánata lassan csillapodott, elfogadták a védelmező fa akaratát. Továbbra is tisztelték a fát, ezért magára hagyták, nem vágták ki. A nyár folyamán belseje korhadásnak indult.
Különleges formája és a története miatt a gyerekek kedvelt játszóhelye a platán környéke lett. Egy kora őszi estén újra nagy vihar kerekedett, s az akkor is ott időzőknek szemernyi ideje sem maradt fedezékbe vonulni, így bebújtak a platán belsejébe, itt várták meg a vihar elvonultát. Hűvös este volt, s kissé meg is áztak. Hogy elkerüljék a megfázást, tüzet raktak a fa belsejében. Úgy vélték, a fának már nem árthatnak, viszont magukat megvédhetik.
A következő tavasz nagy boldogságot hozott. Azon az őszi estén a fiatalok tudtukon kívül megmentették a hős fa életét. Kifüstölték, kiégették a gombákat, fertőzéseket a belsejéből. S a fa új életre kelt.
Azóta eltelt több mint 60 év. S minden tavasz magával hozza a csodát, az egyre nagyobb lombú platán zöldellésével. Az elmúlt években több hazai és külföldi dendrológus is megvizsgálta a fát, mindegyikük egybehangzóan állította, hogy nem látott még ehhez foghatót. Az odú belső magassága 6 méter, külső nyílása 4 méter magas!

Fa elhelyezkedése: 7443 Alsóbogát, Szabadság utca 4
Faj: Platán
Kora: 160 év
Magassága: 42 méter
Törzskerület: 5,3 méter
Jelölő: Alsóbogátért Alapítvány

A mintegy 200, 250 és 354 cm törzskerületű, 25 méter magas hársak védetté nyilvánítását a lakosság kezdeményezte, az 1848-as forradalom és szabadságharc hősei iránt érzett tiszteletét kifejezve. Magyar Margitnak – Kápolna egykori lakosának – köszönhetjük, hogy a fák megmenekültek a kivágástól. Több országos fórumon eljárt megóvásuk érdekében.
A „Három hárs” 1978 óta védett.
A kápolnai csata 150. évfordulóján, 1999. február 27-én, a fák szomszédságában a Kápolna Községért Közalapítvány szoborkompozíciót állíttatott. Az egykori hidat és a csatát ábrázoló emlékmű Sebestyén Sándor nyíregyházi szobrászművész alkotása. A szoborkompozíció és a „Három hárs” körül 2000. augusztus 20-án avatták a Millenniumi Emlékparkot. 2001-ben a Kápolna Községért Közalapítvány – pályázati pénzből – a Bükki Nemzeti Park szakemberei segítségével elvégeztette a hársak állagmegóvását. A 2011-ben átadott Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér is a Három Hárs Művelődési Ház nevet kapta.
Az idők során a hársak a település egyik szimbólumává váltak.

Fa elhelyezkedése: 3355 Kápolna, Kossuth tér 5. 467/7. hrsz.
Faj: hárs
Kora: 229 év
Magassága: 25 m
Törzskerület: 200, 250, 354 cm
Jelölő: Kápolna Község Önkormányzata