A tölgy ősi, szimbolikus fa. Tekintélyes mérete és fájának keménysége a halhatatlanság és erő szimbólumává avatta. A kelták az élet fájának tekintették, amely közvetítő szerepet tölt be ég és föld között, a kereszténységben a szilárd hit jelképe.
A győrszentiváni, régi öregek sokkal prózaibb okból jártak a tölgyesbe gyerekkorukban, nem másért mint makkoltatni. Legeltetés közben azonban bizonyára megpihentek a tölgyek hűs árnyékában, talán daloltak vagy meséltek is. Például a három tölgyről, aminek minden ága egy-egy tündért őrzött, akik a szabadító szerelmet várták. A legeltetés végét a II. világháború utáni időszak jelentette, amikor a zöldben kószáló állatok nyomába katonai bakancsok léptek. Lőteret és kiképzőterületet hoztak itt létre, mesterséges árkok és akadályok szabdalták szét a tájat. Mivel eltűntek a legelő állatok, vastag fűavar alakult ki, megjelentek az özönnövények. Ma akácok és bálványfák ékelődnek a 25 db, több mint 150 éves kocsányos tölgy közé, melyek mivel egymástól tisztes távolságra állnak, bámulandó lombkoronát és méretes törzset növesztettek. Szélesen terpeszkedő, vastag ágaik 36 védett madárfajnak adnak fészkelőhelyet, egyben óvón-védőn borulnak az alattuk megbújó védett növények, mint például a méhbangó és a hullámzó árvalányhaj fölé. A virágok között a szintén védett magyar futrinkák és bikapókok futnak a mindennapi betevő után.
A tölgyek és az általuk őrzött homokvidék sétáló családokat és kerékpárosokat vonzanak egész évben, a kis tisztás pihenésre, játékra csábít. Itt áll egy számunkra különleges tölgy, melyhez több kis utacska vezet. Ha az erre járó vándor leül mellé egy kicsit és néhány percig társául szegődik, ajándékával gazdagodva, más emberként haladhat tovább a útján.
Nem véletlen tehát, hogy a szabadon látogatható közterületre a helyi általános iskola tanösvényt helyezett ki, hogy bemutassa a terület értékeit, 2022-ben a tölgyest helyi jelentőségű, védett természeti területté nyilvánították.
De akkor mi a oka, hogy jelöljük az év fája versenybe? A tölgyes egyike a városrész körül megmaradt erdős területeknek, melyek friss levegőt és elcsendesítő természeti élményt adnak a közösségünknek. Az elmúlt évek során utak vágták darabokra a területet, megtörve a táj egységét és csendjét. A városrész körüli ipari felhasználás miatt fogyatkozó erdőink, mezőink különleges figyelmet érdemelnek. Meg kell tanulnunk rácsodálkozni a tölgyek kérgének mintázatára, az árnyat adó koronára és a levelek között lapuló madarak dalára, és meg kell akadályoznunk, hogy vandálok áldozatává váljanak a kihelyezett táblák és padok. A terület védett, de a közösségünknek is védenie kell, ezért tartjuk fontosnak a győrszentiváni tölgyes megismertetését.
Gyere el te is a kis tisztásra, az öreg tölgyhöz, hogy tudja, nincs egyedül, rá is vigyáznak az egymást követő generációk.

Teljes történet ▸

A Belváros egyik közkedvelt tere az Olimpia Park, ahol az Év fája versenyen benevezett helyi védelem alatt álló Juharlevelű platánfa (Platanus x hispanica) is található.
A fa egy különlegessége, hogy a talajszint közelében elágazó törzzsel rendelkezik. A fényért való konkurenciaharc eredményeképpen a törzsek kisebb-nagyobb mértékben ferdén növekedtek és csavarodtak.

Teljes történet ▸

A Mátyás király fa kora nem tisztázott, viszont a Magyar Királyság Második katonai felmérésének(1819-1869) térképén is jelölték, ami arra enged következtetni, hogy már akkor is mérete miatt tájékozódási pontnak tekintették. Corvinus Egyetem tanárai és hallgatói készítettek egy szakmai munkát, a Tiszaigari Arborétum növényeinek értékelése címmel (2005). Ebben a fa korát 400 évre becsülik, ugyanakkor ez kérdéseket vet fel kulturális értelemben vett történetével kapcsolatban. Ettől függetlenül értékéből nem veszít, mivel sok száz évre nyúlik vissza ez a „történet” Mátyásról, a tiszaigari emberekről és a fáról. Mindezek mellett természeti, környezeti értékként is különleges.
A tiszaigari Mátyás király-fa az első fa, amelyet az első világháború után védetté nyilvánítottak. A Tisza szabályzása előtt a folyó közelében állt, ez adja kulturális történetének alapját. A történet szerint volt egy átkelő Tiszaigarnál, és mivel a király sokat járt-kelt az országban, ennél a fánál pihent meg.
A helyiek számára ez egy több száz évre visszanyúló történet, amely úgymond apáról fiúra szállt és több generációt felölelt az évszázadok során. Emiatt a település történet egy fontos része, amely valószínűsíthetően még több száz évig jelen lesz a közöség történelmében.

Teljes történet ▸

Ha egy tokajinak feltesszük a kérdést, hogy hol található a „vadkörtefa" mindenki tudja, hogy a Széchenyi-sétány végén a gátőrházzal átellenben, a Tisza partján.
Ott áll büszkén és méltóságteljesen, a történelem és a természet viharait túlélve. Talán már 200 éve is van, hogy elsőként fürdőzik meg a túlparton felkelő nap sugaraiban, és a „legmagyarabb folyó" vízéből merít energiát létéhez. Láthatta a nagy folyószabályozás és gátépítés munkálatait, vagy épp a pusztító árvizeket, amikor koronája egy része is víz alá került, vagy kérgét éles jégtáblák szaggatták.
A vadkörte a Kárpát-medence őshonos fafaja, ami szinte mindenütt előfordulhat, kivéve a vizes lápos területeket. A tokaji lehet talán az egyetlen kivétel, ami azt is hősiesen tűri, ha hetekig derékig kell állnia a vízben. Hogy hogyan került a Tisza hullámterére, arról nincs pontos adat. A legtöbb történet a fáról úgy kezdődik, hogy „már a nagyapám is játszott alatta, vagy hogy ide jártak fürdeni a környékbéli gyerekek, itt kötöttek ki a halászok és azok a tutajosok akik több mint egy évszázadon keresztül úsztatták a farönköket a Kárpátokból, hogy aztán itt kikötve a szálfákat szekérrel a vasút közelében lévő fűrészüzembe szállítsák”. Egy biztos, hogy ott áll időtlen idők óta.
Sok-sok legenda él a tokajiakban a fával kapcsolatban. Az egyik szerint, volt egy párja a túlparton, és a két fa között kifeszített kötél és az arra felfüggesztett szerkezet segítségével vízhozamot tudtak mérni a régi kor vízügyesei. Van, aki szerint egy jelfa, jelezve a vízen járóknak hogy Tokajba értek, vagy épp elhagyták azt, mert jól elkülöníthető minden évszakban a lombozata a megszokott ártéri erdő kultúrájától. Talán egy hagyásfa, és azért maradhatott meg, mert tavasszal szemet gyönyörködtet virágaival embernek, táplálékot nyújt a méheknek, nyáron árnyat ad, ősszel gyümölcsöt a legeltetett állatoknak, de különleges csemege az embereknek is. Csukás István híres mesehősének, Süsünek is kedvenc eledele a vackor. Kormos István meséjében Vackor a Piszén pisze kölyökmackó pedig szeretett fára mászni, akárcsak a tokaji gyerekek.
Hétvégeken és esténként sétára indulóknak kedvelt célpontja a fa, amely minden évszakban más-más arcát mutatja, ami igazán szép fotótéma, hónapról hónapra. A város híres festőművésze a 110 éve született Tenkács Tibor egyik festményén is megörökítette 1984-ben, amint egy halász épp kiköt ladikjával a fa tövében. Sokan kölcsönöznek neki mitikus energiát, amit törzsének ölelésével meg is kaphatunk.
Sajnos volt, hogy ártó kezek majdnem vesztét okozták. A vadkörtefák hajlamosak az odvasodásra amit nem került el ez a gyönyörű példány sem. És valami ostoba gondolattól vezérelve, csínytevő kölykök tüzet raktak odvában, de a fa ezt is túlélte. Majd a Tokaji Természetvédelmi Egyesület, Técsi Zoltán vezérletével, kitakarították az égett és korhadt részeket, és azt kövekkel és betonnal öntötték ki, megmentve életét.
Ebben az évben városunk 950 éves. Az ünnep fényét emelné, ha az öreg vackor sikert érne el a versenyen, és így szakértők tudnák megállapítani pontos korát, valamint egészségügyi felmérésben, illetve szükség esetén ápolásban részesülne. Tokaj Város Képviselő Testülete ez év március 30-án kelt rendeletében a fát helyi jellegű természeti értékként, védetté nyilvánította.
Április 26-án „Tokaj a mi városunk" facebookos csoportban egy felhívást tettem közzé, amiben kértem, hogy támogassák ötletemet, hogy induljunk az „Év fája" versenyén. Meglepően sok, közel 500 támogatás érkezett, nagyon sokan megosztották, ahol újabb emberek álltak az ügy mögé. Rengeteg történet, fotó érkezett a poszt alá, ami csak megerősített ötletem sikerében. Az oldal linkje a következő: https://www.facebook.com/.../permalink/2198234470376336/ Érdemes a kommenteket elolvasni.
A pályázat csatolt fotóit Tamás Margó és Lecső Györgyi bocsátotta rendelkezésemre. Amiért külön köszönet érte!
Bízva szeretett fánk sikerében: Nagy Zsolt

Teljes történet ▸

A Szekszárdi Remete Berkenyéjének környezetét átjárja a szakralitás. Ez eredendően a közelében fakadó forrásnak köszönhető. A népies nevén Remete-csurgó a 19. századi térképeken Mária-kút (Maria Bründl) néven szerepel. Jó ízű vizét ma is isszák. Mellé épült 1751 és 1757 között a barokk Remete-kápolna, ennek kertjében áll a különleges fa.
Közös történetük kibontásához a török időkig kell visszanyúlnunk. A hagyomány szerint akkor telepedett le a forrás közelében „egy agg harcos”. A teljes visszavonultságban, szent életet élő remete híre elterjedt, s többen hozzászegődtek.
Garay Alajos katolikus plébános, Garay János költő öccse így ír erről Falusi élet című kötetében: „A remeteség a hegyek között vala tágos völgyben, melyet majdnem áthatolhatatlan erdőség font körül, közelében egy gazdag forrás
bugyogott fel egy óriási, hegyoldalban álló cserfa tövéből. E fába a remete
egy négyszeg mélyzetet vésett, és abba a kolostorból hozott, saját kezűleg bádogra festett boldogságos Szűz Mária-képet illesztett ezen felirattal: Consolatrix afflictorum! (Szomorúak vigasztalója.)”
A török hódoltság után a 18. elején lendült fel újra a város vallásos élete, ezzel együtt a kegyhelyé is. Ekkor épült itt Szent Anna kultuszához kötődően egy kis kápolna, ami a század közepére roskataggá vált. Az 1739-es pestis idején a szekszárdiak megfogadták, hogy a járvány elmúltával építenek a Szent Szűz születésének tiszteletére egy új kápolnát. Ezt 1757-ben szenteltek fel, s kedvelt búcsújáró hely lett.
A 2009-ben szépen felújított barokk kegytemplom egyhajós, sokszögű szentéllyel záródik. Főoltárának közepén két angyal tartja a mariazelli Mária-kegyszobor pontos másolatát, amit az eredetihez hozzá is érintettek (ezt pecsét igazolja). A szobor korábban a bécsi kolerakórház kápolnájában állt, ám az intézmény gondnoka egy szekszárdi polgárnak ajándékozta az 1800-as évek elején, így került a Remete-kápolnába.
1865-ben a Szekszárdon tartózkodó Liszt Ferenc is részt vett a fősővárosi búcsún. Ennek már tanúja lehetett az akkorra felcseperedett berkenye, amely a szabadtéri oltár közelében áll.
A hajdan nagyon népszerű házi berkenye (Sorbus domestica) ma már ritkasága miatt természetvédelmi oltalom alatt áll. Akár 300-400 évig is él. Roppant kemény a fája, vízimalmok faszögei, puskatusok és prések orsói készültek belőle. Gyümölcse apró körtére, vadalmára emlékeztet, ízletes, de csak szottyósan (túlérettre puhulva) fogyasztható, amikor már 30-40 százaléknyi a cukortartalma. Pálinkája ínyencség, egykor aranyárban mérték, a királyok főzetének nevezték. Mára kiszorították a nemes almák és körték, amiket – a berkenyével ellentétben – tárolni lehet télire.
A fafaj vadon élő példányai a középhegységi erdőkben itt-ott még fellelhetők. Tolna vármegyében prof. dr. Kárpáti Zoltán Szálkán írt le belőle az ’50-es években utoljára egy példányt.
A városrészben élők, a „fősővárosiak” kérésére 2014-ben itt járt a berkenyekutató dr. Sonnenvend Imre, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egykori igazgatója. Megilletődve állt meg a fa alatt, korát 150 évre becsülte. Felvette a kataszterébe, s azt kötötte a szekszárdiak lelkére, hogy vigyázzanak rá nagyon, mert páratlan botanikai érték egy szakrális helyen. Egyszer majdnem ez sem mentette meg, mert az egyházi gondnok ki akarta vágatni, mondván milyen vén, s állhatna a helyén egy szebb fa. Koncz Ádám kertésznek sikerült lebeszélnie őt e tervéről.
Így indíthatjuk most el Az Év Fája megmérettetésen, s bizakodunk, hogy a verseny hírverésének köszönhetően még legalább 150 éven át büszke lehet rá a boráról nevezetes kis mezőváros, Szekszárd.

Teljes történet ▸

A "százéves fűzfa" történetének kezdete az idők homályába vész, csakúgy, mint kis falunké.
A településünkről a régészeti lelelek alapján tudjuk, hogy különböző részei lakottak voltak az új kőkorban, a bronzkorban és a vaskorban, valamint templommal is rendelkező Árpádkori település- előzményünk is volt a mostanitől mintegy 800 méterre. Ezek a kultúrák mind eltűntek, de mindig újak jöttek létre a helyükön, bizonyságul, hogy megfelelő életkörülményeket, a túléléshez szükséges feltételeket tudja biztosítani az ide települőknek vagy az itt menedéket keresőknek.
A fűzfa Hajdú-Bihar vármegye legészakibb csücskében, a hajdúnánási járásban található, Újtikos község Hunyadi utca mögötti ligetben, amely valamikor a Tisza egy ága volt, de arról levált vagy leválasztották. A "dimbes-dombos", pici tavakkal tarkított terület mindig megmozgatta a falusi gyerekek fantáziáját. Sok generáció mászta az öreg fűzfát, töltötte a gyerekkori nyarak nagy részét az árnyékában. Fantáziánkban néha vár, néha hajó volt és mi várvédők vagy kalózok.
Bizony a gyerekkoromban, azaz ötven éve is százéves fűzfa volt a neve és így hívjuk ma is, meglehet, ha az akkori kora száz év volt, a mai minimum százötven. Akkoriban, a vízszintesre megdőlt törzse 180-200 cm-re lehetett a földtől, leugrani róla csak a nagyfiúk tudtak, mertek. Mára a rovar rágta, ráncos, repedezett dereka meghajlott. Törzsébe harkályok vájtak több tucat odút, melyet megannyi énekesmadár és denevér választ otthonául.
Nem adta fel. Igazi túlélő. Küzd, így él! Habár könyökén támaszkodik már, ott ismét gyökeret vetett és újult erővel tör fel az égbe.
A mostani gyerekek ugyanúgy másznak és játszanak rajta, az idősebbek pedig szívesen pihennek meg az árnyékában és hallgatják a lelküket simogató madárdalt.
Újtikos ugyanúgy, mint szeretett aggastyán fűzünk, megújulni látszik.
Hosszú, lassú népességfogyás után a Covid járvány közösségünk legaktívabb tagjai közül is többeket elvitt, a veszteség pótolhatatlan. Sötétebb óráinkban már úgy éreztük, teljesen elsorvad kis falunk.
Aztán a régi elhagyott házak új gazdára találnak, egyre-másra érkeztek az újszülöttek, bölcsődét építünk, hét civil szervezetben folyik a munka a településünkért.
Ahogy a történelem során mindig, Újtikos most is új gyökereket ereszt, mint a "százéves fűzfa", ki tudja hányadszor és talán mindörökre.

Teljes történet ▸

Sajóörös legidősebb fája a Bajcsy-Zsilinszky úton található törökmogyorófa.
Ültetésének pontos idejét sajnos nem tudjuk, egyes legendák szerint többszáz éves, de nagy eséllyel a kora 130-150 év között lehet.

Teljes történet ▸

XIX. század közepén-végén a mostani Szabadkikötő helyén korábban a Duna árterületi része volt, csekély mezőgazdasági értékkel, általában legelőként funkcionált. A XIX. század végére lakott település alakult ki itt: a Csepel-Ófalu szegénytelepe az úgynevezett Jaj-telep. A Jaj-telep egyik utcájában, a Damjanich utcában (mely a mostani Szabadkikötő Gyapjútárházi út-Tranzit út között húzódott átlósan a konténerterminál részben a mai konténerterminál területén belül) 1913 előtt hajtottak ki azok a magok, melyből mára a hatalmas platánfák, többek között a Szabadkikötő platánja cseperedett fel. 1913-ból van egy fotó a Jaj-telepről ahol látszanak a platánok is.

Teljes történet ▸

Mi egy kicsike gazdaság vagyunk Vadnán, lassacskán azonban eltalálnak hozzánk ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődők, ahogy kézműves, minőségi borok után kutató borkedvelők is.
Amikor csak alkalom nyílik rá, megmutatjuk a szőlőbirtok szomszédságában, az odavezető út mentén álló Batul almafát. Ha nem nyílik rá lehetőség, a gazdaság székhelyén mutatjuk meg a fát a prospektusunkon. De ha ez sem lehetséges, nos, minden termékünk címkéjén, logoként szerepel egy grafika, mely ugyanezt az almafát illusztrálja.

Teljes történet ▸