2023

A Mátyás király fa kora nem tisztázott, viszont a Magyar Királyság Második katonai felmérésének(1819-1869) térképén is jelölték, ami arra enged következtetni, hogy már akkor is mérete miatt tájékozódási pontnak tekintették. Corvinus Egyetem tanárai és hallgatói készítettek egy szakmai munkát, a Tiszaigari Arborétum növényeinek értékelése címmel (2005). Ebben a fa korát 400 évre becsülik, ugyanakkor ez kérdéseket vet fel kulturális értelemben vett történetével kapcsolatban. Ettől függetlenül értékéből nem veszít, mivel sok száz évre nyúlik vissza ez a „történet” Mátyásról, a tiszaigari emberekről és a fáról. Mindezek mellett természeti, környezeti értékként is különleges.
A tiszaigari Mátyás király-fa az első fa, amelyet az első világháború után védetté nyilvánítottak. A Tisza szabályzása előtt a folyó közelében állt, ez adja kulturális történetének alapját. A történet szerint volt egy átkelő Tiszaigarnál, és mivel a király sokat járt-kelt az országban, ennél a fánál pihent meg.
A helyiek számára ez egy több száz évre visszanyúló történet, amely úgymond apáról fiúra szállt és több generációt felölelt az évszázadok során. Emiatt a település történet egy fontos része, amely valószínűsíthetően még több száz évig jelen lesz a közöség történelmében.

Teljes történet ▸

Ha egy tokajinak feltesszük a kérdést, hogy hol található a „vadkörtefa" mindenki tudja, hogy a Széchenyi-sétány végén a gátőrházzal átellenben, a Tisza partján.
Ott áll büszkén és méltóságteljesen, a történelem és a természet viharait túlélve. Talán már 200 éve is van, hogy elsőként fürdőzik meg a túlparton felkelő nap sugaraiban, és a „legmagyarabb folyó" vízéből merít energiát létéhez. Láthatta a nagy folyószabályozás és gátépítés munkálatait, vagy épp a pusztító árvizeket, amikor koronája egy része is víz alá került, vagy kérgét éles jégtáblák szaggatták.
A vadkörte a Kárpát-medence őshonos fafaja, ami szinte mindenütt előfordulhat, kivéve a vizes lápos területeket. A tokaji lehet talán az egyetlen kivétel, ami azt is hősiesen tűri, ha hetekig derékig kell állnia a vízben. Hogy hogyan került a Tisza hullámterére, arról nincs pontos adat. A legtöbb történet a fáról úgy kezdődik, hogy „már a nagyapám is játszott alatta, vagy hogy ide jártak fürdeni a környékbéli gyerekek, itt kötöttek ki a halászok és azok a tutajosok akik több mint egy évszázadon keresztül úsztatták a farönköket a Kárpátokból, hogy aztán itt kikötve a szálfákat szekérrel a vasút közelében lévő fűrészüzembe szállítsák”. Egy biztos, hogy ott áll időtlen idők óta.
Sok-sok legenda él a tokajiakban a fával kapcsolatban. Az egyik szerint, volt egy párja a túlparton, és a két fa között kifeszített kötél és az arra felfüggesztett szerkezet segítségével vízhozamot tudtak mérni a régi kor vízügyesei. Van, aki szerint egy jelfa, jelezve a vízen járóknak hogy Tokajba értek, vagy épp elhagyták azt, mert jól elkülöníthető minden évszakban a lombozata a megszokott ártéri erdő kultúrájától. Talán egy hagyásfa, és azért maradhatott meg, mert tavasszal szemet gyönyörködtet virágaival embernek, táplálékot nyújt a méheknek, nyáron árnyat ad, ősszel gyümölcsöt a legeltetett állatoknak, de különleges csemege az embereknek is. Csukás István híres mesehősének, Süsünek is kedvenc eledele a vackor. Kormos István meséjében Vackor a Piszén pisze kölyökmackó pedig szeretett fára mászni, akárcsak a tokaji gyerekek.
Hétvégeken és esténként sétára indulóknak kedvelt célpontja a fa, amely minden évszakban más-más arcát mutatja, ami igazán szép fotótéma, hónapról hónapra. A város híres festőművésze a 110 éve született Tenkács Tibor egyik festményén is megörökítette 1984-ben, amint egy halász épp kiköt ladikjával a fa tövében. Sokan kölcsönöznek neki mitikus energiát, amit törzsének ölelésével meg is kaphatunk.
Sajnos volt, hogy ártó kezek majdnem vesztét okozták. A vadkörtefák hajlamosak az odvasodásra amit nem került el ez a gyönyörű példány sem. És valami ostoba gondolattól vezérelve, csínytevő kölykök tüzet raktak odvában, de a fa ezt is túlélte. Majd a Tokaji Természetvédelmi Egyesület, Técsi Zoltán vezérletével, kitakarították az égett és korhadt részeket, és azt kövekkel és betonnal öntötték ki, megmentve életét.
Ebben az évben városunk 950 éves. Az ünnep fényét emelné, ha az öreg vackor sikert érne el a versenyen, és így szakértők tudnák megállapítani pontos korát, valamint egészségügyi felmérésben, illetve szükség esetén ápolásban részesülne. Tokaj Város Képviselő Testülete ez év március 30-án kelt rendeletében a fát helyi jellegű természeti értékként, védetté nyilvánította.
Április 26-án „Tokaj a mi városunk" facebookos csoportban egy felhívást tettem közzé, amiben kértem, hogy támogassák ötletemet, hogy induljunk az „Év fája" versenyén. Meglepően sok, közel 500 támogatás érkezett, nagyon sokan megosztották, ahol újabb emberek álltak az ügy mögé. Rengeteg történet, fotó érkezett a poszt alá, ami csak megerősített ötletem sikerében. Az oldal linkje a következő: https://www.facebook.com/.../permalink/2198234470376336/ Érdemes a kommenteket elolvasni.
A pályázat csatolt fotóit Tamás Margó és Lecső Györgyi bocsátotta rendelkezésemre. Amiért külön köszönet érte!
Bízva szeretett fánk sikerében: Nagy Zsolt

Teljes történet ▸

A "százéves fűzfa" történetének kezdete az idők homályába vész, csakúgy, mint kis falunké.
A településünkről a régészeti lelelek alapján tudjuk, hogy különböző részei lakottak voltak az új kőkorban, a bronzkorban és a vaskorban, valamint templommal is rendelkező Árpádkori település- előzményünk is volt a mostanitől mintegy 800 méterre. Ezek a kultúrák mind eltűntek, de mindig újak jöttek létre a helyükön, bizonyságul, hogy megfelelő életkörülményeket, a túléléshez szükséges feltételeket tudja biztosítani az ide települőknek vagy az itt menedéket keresőknek.
A fűzfa Hajdú-Bihar vármegye legészakibb csücskében, a hajdúnánási járásban található, Újtikos község Hunyadi utca mögötti ligetben, amely valamikor a Tisza egy ága volt, de arról levált vagy leválasztották. A "dimbes-dombos", pici tavakkal tarkított terület mindig megmozgatta a falusi gyerekek fantáziáját. Sok generáció mászta az öreg fűzfát, töltötte a gyerekkori nyarak nagy részét az árnyékában. Fantáziánkban néha vár, néha hajó volt és mi várvédők vagy kalózok.
Bizony a gyerekkoromban, azaz ötven éve is százéves fűzfa volt a neve és így hívjuk ma is, meglehet, ha az akkori kora száz év volt, a mai minimum százötven. Akkoriban, a vízszintesre megdőlt törzse 180-200 cm-re lehetett a földtől, leugrani róla csak a nagyfiúk tudtak, mertek. Mára a rovar rágta, ráncos, repedezett dereka meghajlott. Törzsébe harkályok vájtak több tucat odút, melyet megannyi énekesmadár és denevér választ otthonául.
Nem adta fel. Igazi túlélő. Küzd, így él! Habár könyökén támaszkodik már, ott ismét gyökeret vetett és újult erővel tör fel az égbe.
A mostani gyerekek ugyanúgy másznak és játszanak rajta, az idősebbek pedig szívesen pihennek meg az árnyékában és hallgatják a lelküket simogató madárdalt.
Újtikos ugyanúgy, mint szeretett aggastyán fűzünk, megújulni látszik.
Hosszú, lassú népességfogyás után a Covid járvány közösségünk legaktívabb tagjai közül is többeket elvitt, a veszteség pótolhatatlan. Sötétebb óráinkban már úgy éreztük, teljesen elsorvad kis falunk.
Aztán a régi elhagyott házak új gazdára találnak, egyre-másra érkeztek az újszülöttek, bölcsődét építünk, hét civil szervezetben folyik a munka a településünkért.
Ahogy a történelem során mindig, Újtikos most is új gyökereket ereszt, mint a "százéves fűzfa", ki tudja hányadszor és talán mindörökre.

Teljes történet ▸

XIX. század közepén-végén a mostani Szabadkikötő helyén korábban a Duna árterületi része volt, csekély mezőgazdasági értékkel, általában legelőként funkcionált. A XIX. század végére lakott település alakult ki itt: a Csepel-Ófalu szegénytelepe az úgynevezett Jaj-telep. A Jaj-telep egyik utcájában, a Damjanich utcában (mely a mostani Szabadkikötő Gyapjútárházi út-Tranzit út között húzódott átlósan a konténerterminál részben a mai konténerterminál területén belül) 1913 előtt hajtottak ki azok a magok, melyből mára a hatalmas platánfák, többek között a Szabadkikötő platánja cseperedett fel. 1913-ból van egy fotó a Jaj-telepről ahol látszanak a platánok is.

Teljes történet ▸