A gerlai kastélyt 1854-ben tervezte Ybl Miklós, gróf Wenckheim Károly megbízására, mely 6 év alatt el is készült. Ezután, a 60-as években különböző fajta növényekkel telepítették be a parkot, mely tájképi kert volt, barokkos betétekkel. Régi leírásokból tudjuk, hogy ezt a vadkörte fát is akkor ültették ide, így a kora viszonylag pontosan tudni vélhető. A grófnő nagyon szeretett a parkban sétálni, megcsodálta a gyönyörű fákat, cserjéket. Ezt a vadkörte fát valamiért különösen szerette, miden séta alkalmával meglátogatta az akkor még jelentéktelen méretű kis fácskát.
Nem csak a grófnőnek volt különleges ez a fa, szüleim elmondása szerint, gyerekkorukban ez volt az egyik gyülekezőhelyük. Iskolai szünetekben mindig körülötte játszottak, és mikor a termése megérett, eszegették a kellemesen fanyar ízű gyümölcsöt.
Habár erről akkor még nem tudtunk, gyerekkorukban mi is a park ezen részén szerettünk a legjobban játszani. Mindig azon versenyeztünk, hogy ki tud a legmagasabbra felmászni. Persze ez nem volt könnyű és csak az igazán merészeknek sikerült, mert egy nyurga törzsű fáról beszélünk. És hát a gyümölcse... alig győztük kivárni, hogy beérjen a vackor. Megettük a csipkebogyót, a galagonyát, a kökényt is, na de a vadkörte az más volt!
Több évtizednyi elhanyagoltság után a park a Gerlai Wenckheim Társaságnak köszönhetően 2-3 éve végre újra látogatható, szerencsére egyre több ovis, iskolás, nyugdíjas, nagycsaládos csoport jelentkezik be. Egyik ilyen csoportvezetésnél, ahol egy általános iskolai alsós osztályt kalauzoltunk, jegyezte meg az egyik kis gyerkőc, hogy ez a vackor az égig ér! Innen is a jelölt fa neve.
Azért szeretném ezt a fát nevezni a versenybe, mert generációkra nyúlik vissza a története, szerintem nagyon megérdemli a jelölést!

Teljes történet ▸

A mandulavirágzás egészen elbűvölő tavasz-hangulatot varázsol a még alvó márciusi tájba a pécsi Mecsek-oldalon. A Havi-hegyen még magasztosabb ez a tavasz-ébredés, hiszen ott áll a kis kápolna is, amivel együtt igazán megható a látvány. Janus Pannonius pécsi püspök, az első magyar költők egyikének emlékezetes verse óta a műveltség sajátos szimbóluma is a mandulavirágzás a városban. A pécsi püspök 1466-ban írt egy dunántúli mandulafáról, mely az örök megújulás jelképe lett.
Már a rómaiak is ültethettek mandulafákat Sopianae-ban, de Pécs a török hódoltság alatt vált először híressé mandulatermesztéséről. Az 1880-as években, a filoxéra járvány során kipusztult szőlők helyére is telepítettek sok helyen mandulásokat a város környékén, leginkább ekkorra tehető a Havi-hegy legöregebb fáinak ültetése is. Ezeket a matuzsálemeket régóta nagy tisztelet és szeretet övezi, ezt mutatja, hogy egyes régi magasztaló írások még öregebbnek ¬– a templommal egyidősnek, vagy a török kort is látott korú fáknak – tartják őket. Az valószínű, hogy ezek a legöregebb pécsi, talán a legöregebb dunántúli mandulafák, és talán közöttük található a legnagyobb is a városban. Egy csavarodott törzsű ős-öreg fogadja a hegy csúcsán álló, Pécsi Havas Boldogasszony-templomhoz érkezőket. A templomot az 1690-91 évi pestisjárvány túlélői építették, hátukon hordva fel az építőanyagot a város fölé magasodó fehér sziklákra, a Kokas-dombra. A legenda szerint azért ide, mert egy álom szerint ott kellett állnia a hálából épülő templomnak, ahol hó esett azon az augusztusi éjjelen, amikor elhatározták építését. Meg is találták a hófoltot az, azóta már Havi-hegynek nevezett dombon.
A Havi-hegy mandulafáit közel 100 éve, 1916-ban említik először a napilapok, azt írták, ”a mandulafa-sorban kezdődik az élet…” később 1926-ban is megerősítik, hogy a hegyre mandulafák alatt vezet az út: „A Havi-hegyre vezető utat valamikor szép mandulafák árnyékolták, dacoltak az északi széllel, valahogyan olyan meleggé, olyan kedvessé tették a templom megközelítését. Tavasszal virágban pompázott az oldal, nyáron enyhe árnyékot nyújtottak az arra járóknak, ősszel meghozták a rájuk szánt fáradozás gyümölcsét.” 1990-ben, elismerően írnak a fákról: … néhány példány több száz éves és megélte a török időt. Az erős főnszelek sokat csavargattak a törzseken, hisz némelyik fatörzs kígyóként többszörösen csavarodik.„
A csavarodott törzsű fát a Janus Pannoniusról elnevezett pécsi Múzeum Természettudományi Osztályának Jurassic családi túraklubja fogadta örökbe, és a pécsiek nevében szeretné az Év Fájává avatni. A klubtagok a túrák és nyári táborok során sokat járnak fel a Tettyére, egyik kedvenc helyszínük Pécs körül. A csodálatos panoráma és a különleges atmoszféra, melyet a táj varázsának és a történelmi korok lenyomatának itt különösen szembetűnő összefonódása teremt meg, a gyerekeket is rabul ejti. Természetbúvár táboraink során rendszeresen méricskélünk, fotózunk, rajzolunk fákat. Így esett a választás e dunántúli mandulafára, mely a csapat számára Pécs és a Mecsek értékei iránti tisztelgést és odaadást egyaránt szimbolizálja. Nem hatalmas matuzsálem, hanem méreteiben is emberléptékű fa: zömök és kérges „tenyerű”. Gyümölcsével tápláló, meleget sugárzó, a hegytetei szelekkel dacoló, árnyékot adó.

Teljes történet ▸

A Mosoni-Duna kanyarulatában, Győr-Moson-Sopron megyében a Mosonmagyaróvárt és Győrt összekötő ősi út mellett fekszik a 2300 lelket számláló Kimle. Azon 10 magyar település egyike, melyet folyó szel ketté. A Mosoni-Dunán átívelő híd a falu szimbóluma, ez a kapocs a Mosoni-sík és Szigetköz között, kultúrák, nyelvek és emberek között. Kimle a találkozások és sokszínűség faluja, ahol a magyarság keveredik az ötszáz éve itt élő horvátsággal és a német gyökerekkel bíró lakossággal, a Szent Jakab zarándokút részeként pedig hitüket és önmagukat kereső vándorokkal. A falu három részből áll: Magyarkimle, Horvátkimle és Novákpuszta.

Teljes történet ▸

Iskolánk, a Dr. Mező Ferenc Általános Iskola 45 évvel ezelőtt, 1973-ban nyitotta meg kapuit. Budapesten a XIV. kerületben, Zuglóban található, tízemeletes házak között a Füredi lakótelepen. Az építkezések nem kedveztek a növényzetnek. Iskolánk udvarán nagyon kevés fa maradt.(1.kép)
A fák és cserjék telepítését idősebb pedagógus kollégáink és a szülők kezdték el. Minden évben adományoztak egy fát a szülők. Később egy szép hagyomány alakult ki. Minden év májusában iskolánk névadójára emlékezve Mező napot szerveztünk. Ezen a napon a Sportolók fájára minden osztály egy szalagot helyezett el, rajta a sportban jeleskedő tanulók nevével. A következő évben aztán elültették ezeket a fákat is a kertben.(2-5.kép) Ennek eredményeképpen ma már facsoport él az udvarban. Kollégáink nagy része már nyugdíjba vonult, de tovább folytatjuk a hagyományt.
Eleinte csak azt szerettük volna, ha szép lesz a környezetünk.(8.kép) Aztán a fák megnőttek, árnyékot adtak, s remek pihenőhelyet biztosítottak.(9.kép) Mi is egyre közelebb kerültünk a természethez. Komposztálót szereztünk be, melyet az árnyékos helyen helyeztünk el. A fa árnyékot adott a komposztálónak, a fa levelét pedig a komposztálóba tettük.(10.kép) Elindult a környezettudatos nevelés: kinti környezetismereti órák, komposztálás, lombgyűjtés, madárodúk kihelyezése, madárgondozás, madárfiókák megfigyelése. A sportudvar mellett a kert is alkalmassá vált a szabadtéri mozgás megszervezésére.(11-16.kép)
2017.május 10-én a Madarak és fák napján meghirdettük tanulóink számára a fák örökbefogadását. Mind a 32 osztály kapott egy térképet, melynek segítségével megkeresték a fájukat. Megfigyelték, interneten megkeresték, készítettek egy kis ismertetőt, melyet szalaggal a fára erősítettek, hogy más osztályok is elolvashassák.(17-23.kép)A gyűjtőmunka mellett verseket írtak és rajzoltak a gyermekek.(25-26.kép)
A hideg téli időben vendég madarak látogatták meg fáinkat, így ismertük meg a fenyőrigókat.(27-28.kép)
Facsoportunkban az ellenőrzések után furcsa fák jelentek meg.Sajnos azt vettük észre, hogy akácfáink tetejét le kellett vágni. Más fákat is megfosztottak lombjuktól, egy vagy több águktól.(29-36.kép) Mégsem pusztultak el, évről évre kihajtanak. Néha még búvóhelyet is biztosítanak a gyerekeknek.(36.kép) A zöld juharnak pedig megvastagodott a törzse, gombák telepedtek meg rajta, sőt a törzsén belül is. Úgy gondoljuk, hogy megbetegedett. Ebben az évben egyik oldalán fehéres színeződés is megjelent.(37-39.kép) A vadgesztenyefánk viszont 45 éve is egészségesen fejlődik.
Facsoportunk életünk részévé vált, szemünk előtt fejlődik, változik. Élhető teret biztosít számunkra a nagyvárosban, a betonházak sokaságában, a nagy jármű-forgalomban. Szeretnénk ezért mi is megóvni ennek fáit.

Teljes történet ▸

A Római-part mintegy 3,2 km-es szakaszán mintegy 1500-2000 fa áll – biztosítva ezzel a városban egyedülálló környezetet pihenéshez, sportoláshoz; élőhelyet számos madárfajnak, az áréri erdő pedig vadászmezőt a hódoknak; nyaranta árnyékot és a városinál 3-4 fokkal alacsonyabb hőmérsékletet a kánikulában.
Amennyiben a Főváros vezetése úgy dönt, hogy a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét a part menti sávban kell megvalósítani, úgy a gát nyomvonalától mindkét oldalra 10-10 méteres sávon ki kell vágni a fákat a rádőlés veszélye miatt. Gyakorlatilag valamennyit. Az öblözet ezen része hullámtér, a folyó jogos tulajdona, ám az ember ezt a területet is a saját igája alá akarja hajtani. Szervezeteink azért küzdenek, hogy az árvízvédelem ne a partmenti nyomvonalon, hanem egy utcával feljebb, a jelenlegi védekezés helyén, a Nánási-Királyok úti nyomvonalon (NK) valósuljon meg. Munkánk mottója is ez lett: Fák a Rómain, gát a Nánásin!
A Római part hős fái nem pusztán fák. Szimbólumai lettek az öblözetben élő 55000 ember biztonságos árvízvédelmének, mert a partra tervezett mobil árvízvédelmi fal kockázatos; jelképei lettek a hullámtér jelenlegi, rekreációs funkciójának megőrzésének, hiszen, ha a partra épül a gát, a jelenlegi csónakházakat is felszámolják és hullámtér menthetetlenül megtelik lakóparkokkal.

Teljes történet ▸

A Ceglédbercelen áthaladókat nem mindennapi látványként fogadja a Pesti út mellett álló és az út fölé hajló amerikai kőris. A környéken élők emlékezete szerint valamikor a 80-as évek elején magról hajthatott ki a csemete. A spontán nőtt fa dacolt a körülötte lévő aszfalttal, beton környezettel. Megerősödött és szép lassan a "falu fájává" vált. A lombkoronája az évek során több építménynek is útjában volt, ezért egészen különleges formát öltött. Az úton elhaladó teherautók lesodorták az alsó ágait, a villanyvezeték felé törekvő lombrészeket pedig az áramszolgáltató nyeste le. A fa azonban nem adta fel a küzdelmét, újra és újra kihajtva tavasztól nyár végéig zöld, ősszel sárga „lomb alagutat” biztosít az autósoknak. A fához nem kapcsolódnak legendák és különös történetek. Egyszer csak gyökeret vert és élni akarva tűri a megpróbáltatásokat. A fa élni akarása és a megmaradás iránti küzdelme mégis szimbolikus jelentőséggel bír Ceglédbercelen. Egy olyan faluban, ahonnan a második világháborút követő diktatúra 619 helyi polgárt hurcolt kényszermunkára, málenkíj robotra, valamint 416 főt szakított el családjától és telepített ki idegen országba. A kényszermunkára elhurcoltak közül 167-en soha sem térhettek vissza. A falu közössége azonban túlélte a megpróbáltatásokat. Őrzi hagyományait, óvja értékeit és a jövő generációira gondolva építi jövőjét.

Teljes történet ▸

A kamuti általános iskola udvarán áll egy terebélyes tölgyfa. Akkora, hogy az ágaira felmászhatna az iskola minden tanulója, alatta pedig kényelmesen meglenne egy kétszer akkora létszámú társaság is. Gyönyörű látvány, Kamuton sokaknak megdobogtatja a szívét, ha csak ránéz.
Fiatal még a fa. 53 éve áll az iskola udvarán. Amikor ültettük, már csemete volt, lehetett 4-5 éves az ültetéskor. Tehát a tévedés nagy kockázata nélkül el lehet róla mondani, hogy 60 évesnél biztosan nem sokkal idősebb.
A története:
1965-öt írtunk. Nagyon sokan emlékeztünk még a 20 évvel előtti időkre, a második világháború borzalmaira. Az iskolások már nem, de a szüleik igen. Közöttük még sokan voltak árvák, a háborús események áldozatainak szenvedése így sajnos, öröklődött is. Tehát 1965-ben még elevenen élt a sokezer halálos áldozat emléke, a hadi események okozta szenvedések, a fájdalmak. Borzalmas volt!
1945. áprilisában aztán vége lett a háborús borzalmaknak Magyarországon. Közhírré tették, hogy április 4-én az utolsó fasiszta katona is kiűzetett Magyarországról. Itt tehát vége a háborúnak. Aztán még tartott, de hazánkban elhallgattak a fegyverek. Április negyedike. Ünnep lett ez a nap az emberek lelkében. Spontán ünnep. Aztán később a politika irányított, megmondták, hogy mi az ünnep, ki az ellenség és ki a barát. Április néggyel kapcsolatban azonban eleinte ez másképp volt, szépen, lassan a politikai célok elérésének egyik eszközévé tették. Kötelező állami ünnep lett.
A felnőtt generáció tudatában azonban még elevenen élt az az élmény, amit az a húsz évvel azelőtti nap jelentett, ezért április 4. állami ünnep voltának átlényegülése nem ment olyan gyorsan a lelkekben. Mást éreztünk, mint amit kötelező volt. Még az 1945-ös áprilisi eufórikus élmény tört bennünk felszínre.
Nagyon örvendett mindenki a tantestületben – de szülők és gyermekek is – a gondolatnak, hogy a hamarosan következő évfordulón ültessünk az udvaron egy fát, és nevezzük el Emlékfának.
Megkezdődtek az előkészületek. A nyolcadikos fiúk kiástak az udvar közepén egy gödröt. Valaki kitalálta, hogy küldjünk üzenetet a jövőnek a palackposták mintájára. A pontos tartalma már feledésbe merülhetett. Nyilván arról szólt, hogy mikor, kik ültették a fát, milyen alkalommal, és Emlékfa a neve. Ültették a kamuti iskolások a béke huszadik évében és hogy milyen jó békében élni. Minden gyermek, tantestületi tag, iskolai dolgozó és az osztály szülői munkaközösségek vezetői is aláírták. Egy erős falú üvegbe tettük, erősen bedugtuk és viasszal is elszigeteltük a külvilágtól. Az ültetés napján megjelent újságcikkek is belekerültek.
Minden készen állott április harmadikára, de fa még nem volt! Ekkor elindultunk Raffay György fiatal agronómussal, hogy a községet határoló erdősávban keressünk egy emlékfának való, átültetésre alkalmas fát. Szerencsénk volt, nagyon örültünk, hogy tölgyfára leltünk. Nem volt nagy. Embermagasságú lehetett, egészséges, a rügypattanás előtti állapotban.
1965. április 4-én, ünnepélyes keretek között megtörtént az ültetés. Az időkapszula a fa tövénél lett elhelyezve. Fogadalmat tettünk: úgy vigyázunk a fára, hogy semmi baja ne essék, nagyra nőjön! Betartottuk! Az ügy mellé álltak azok a tanulók is, akik valamilyen vasas szakmát tanultak, és ízléses vaskerítést készítettek a fa köré, hogy még véletlenül se szaladjon neki valaki a kis fának. Meg is maradt a kerítés néhány évig, amíg a fa ki nem nőtte!
A fa szépen fejlődött, nő a mai napig. Az 1964/65-ös tanévben végzős nyolcadik osztályosok ültették el, de ültette mindenki, aki ott volt, legalább egy rögöt dobott a tövéhez. Igaz, azóta átkeresztelték és „Emlékfa” helyett „A tudás fája” nevet viseli. Ezzel utalva arra, hogy egy iskolaudvar közepén áll, és mennyi de mennyi felelésre vagy dolgozatra készültek a gyerekek az ágain ülve vagy alatta hasalva. Reméljük, hogy még nagyon sok generáció élvezheti szépségét, hűsölhet árnyékában vagy szerezhet tudást ágai között!

Teljes történet ▸

Nagykovácsi a Budai-hegység 340 méteres tengerszint feletti völgyében bújik meg a hegyek óvó ölelésében. A település zsákfalu, erdei utak vezetnek csak a környező települések felé, az egyetlen autóút Remeteszőlőst érintve Ady-ligeten át ér Budapestre. Pest megye egyik legmagasabban fekvő települését északon a Zsíros-hegy, a Nagy-Szénás és a Kutya-hegy, nyugaton a Széna-hegy, délen a Nagy-Kopasz, keleten a Remete-hegy és a Kerek-hegy veszi körbe.
Szép földrajzi fekvése, kedvező adottságai miatt a terület a leletek tanulsága szerint már a kőkor óta lakott. Történelme azonban elnéptelenedések, kitelepítések, újra-települések, költözések, újrakezdések szakaszaiból áll össze.
Az Év fája versenybe a nagykovácsi római katolikus plébánia bejárata mellett található, közel 240 éves hársfát szeretnénk nevezni. A méltóságteljes fa a templomkertben áll, a kert nyitva van, szabadon megközelíthető.
A hársfa, az egykori sváb közösség szimbóluma. A nevezett fa és a többi templomkerti hársfa is abban az időben kezdte életét, amikor Nagykovácsit még svábok lakták. A községben 1946-ban a német lakosságot szülőhelyéről elűzték, összesen tízre becsüljük azon családok számát, akik elkerülték a kitelepítést. A falu elűzött lakói, illetve az akkori falu élete szintén egy gyökeréből kiszakadt fáéra hasonlított. Nem véletlenül a Kolozsvár téren felállított Kitelepítési Engesztelő Emlékmű egy derékba tört, leroskadt koronájú hársfát mintáz, amelynek tövéből új hajtás sarjad. A szobor Stremeny Géza alkotása, 1996-ban avatták fel. A hársfa a németség nemzeti jelképe, szerepel a község címerében, a Német Nemzetiségi Önkormányzat pecsétjén is. A kettétört hársfa egy híd mellvédjére támaszkodik, átível egy patakon, a kapcsolatot hangsúlyozva a múlt, a történelem viharában elszenvedett veszteség, és az abból újjászülető élet (jelen) között.
A templomkertben álló hársfák megmentéséért nagy küzdelmet folytatott a település önkormányzata, a katolikus közösség, a természetvédők egyaránt. Az eltérő szakvélemények ellenére a közösségi akarat, szeretet, az odafigyelés és a fák életereje segítségével mindmáig hársfavirág illat tölti be a templomkertet. Azokban a májusi napokban a legerősebb, amikor a kitelepítésre emlékezünk, az egyre idősödő és fogyatkozó számú hazalátogató, nagykovácsi egykori őslakost megörvendeztetve.
A kitelepítés után Nagykovácsiba érkező telepesek, az Alföldről érkező betelepülők; a Felvidékről elűzött, a lakosságcsere áldozatául esett magyarok, majd a hullámokban érkező kiköltözők újabb és újabb generációi élettel töltötték meg a falut, mára a kis sváb falu egy nyolcezres nagyközséggé nőtte ki magát.
A vén hársfák alatt szaladgáló gyerekek, a padokon üldögélő fiatalok valószínűleg nem is tudják, milyen ősrégi fák árnyékát élvezik, régi kovácsiak gondosságából.
A nevezett fa magassága 15 méter körüli most, körkerülete a kérdezett 1, 3 méter magasságban 5 méter 30 centiméter. A fa magasabbra nőtt, de a jégkár, az időjárási viszontagságok a legfelső részét megkárosították. A törzse is üreges, a jókora átmérőjű fa törzsének egy része elhalt, de éltető ereje megmaradt, látható az üregben az életet tovább szolgáló erős hajtás.
A kitelepítésben, Josef Kaltwasser 1960-ban, emlékezetből festette meg a szeretett falu templomát és a régen látott hársfákat.
A mára roskadozó törzset erősíték tartja össze, de a lombkorona, egy-egy elszáradt ág ellenére zöldell, él.
Hasonlóan a Kitelepítési Engesztelési emlékmű szoborba foglalt, a túlélést szimbolizáló, kihajtó kőszoborhoz, a természet csodája élőben alkot szimbolikus emlékművet, kifejezve az új és újabb életet kezdő település, közösség összetartozását, élni akarását.
Védelméért sokat teszünk, és szívesen mutatjuk meg a világnak a versenyen keresztül a Nagykovácsi templomkert odvas hársfáját.

Teljes történet ▸

A MI MESEFÁNK
A fát nagymamám, Amálka ültette 1902 –ben , a családi szájhagyomány szerint akkor, amikor megvették a rákosszentmihályi telket nyaralóépítés céljából. Úgy tudjuk JUHARFA /korai..,kanadai../. Én pont 50 éve ismerem, szeretem, csodálom, életünk része. Alatta játszottak gyermekeim, unokáim, lógott rajta hinta, mászókötél, a hintakötél belenőtt a fába. A lányaim, általános iskolás korukban ide másztak fel a húsvéti locsolók elöl. Ez a „ mesefa”. Az unokáim nagyon szerettek játszani alatta, kuckót építettek, télen hóbunkert, a kutyát is becsalogatták. Volt rajta gerlefészek, szarkafészek, rengeteget dolgoznak rajta a harkályok, odújában minden évben cinkék költenek, látjuk ahogy a szülők szorgalmasan ki-be repkednek. Hajnalban zeng a madaraktól, rigók, cinkék, kerti rozsdafarkú, őszapó, zöldike, népesítik be. Darazsak, méhek, laknak üregeiben, baglyot is láttunk többször az ágak között, és egyszer mókust is. Két alkalommal kénytelenek voltunk vissza vágatni, mert sok elszáradt ág volt rajta, veszélyesnek tűntek, és egy vastag ága, vízszintesen a szomszéd ház tetője fölé nőtt. Azt hiszem az utolsó beavatkozást megsínylette, de hála Istennek tavasszal újraéledt. Vastag gyökerei kiállnak a földből, törzse kétágú, göcsörtös , igazán meseszerű. Télen szomorú, de tavasszal világoszöld friss levelek, nyáron sötétzöld, ősszel aranysárga és rozsdabarna levelek díszítik. A nyári melegben hatalmas árnyék és hűvösség van alatta, ősszel vastag aranysárga lombszőnyeg. Propelleres termése rengeteg sarj növekedését eredményezi. Vázába rakott őszi levelei sokáig díszlenek. Este titokzatos és félelmetes, reggel öröm rácsodálkozni. Az egész kert klímáját befolyásolja. Remélem még sokáig csodálhatjuk, talán még a dédunokáim is örülhetnek neki?!

Teljes történet ▸

A mesebeli galagonya merengése:

Teljes történet ▸

Szebény Baranya megye keleti részén, A Keleti-Mecsek délkeleti előterében völgyekkel tagolt alacsony dombság völgyében helyezkedik el. Ez a Mórágyi-rög, vagy Geresdi-hátság. 200-300m magas gránitrög, melyet vastag lösztakaró borít.
Szebény határában ered a Csele patak, amely a Mohácsnál ömlik a Dunába. Kristálytiszta vize festői környezetben csörgedezik alá a köves kavicsos Szikrási völgyből. Szebény határában a kőkori, bronzkori ember éppen úgy otthon volt, mint a római plebejus és az avar harcos. A Mohácsi Vész idején sem pusztult el, sőt sokaknak védelmet nyújtott, mivel eldugott helyen, völgyben feküdt és annak idején még sűrű erdő vette körül. Ezt bizonyítja még a falu határában álló néhány védett óriástölgy, és a dűlőnevek: Cseroldal, Cserhát. A környéken szinte egyetlen hely, ahol megmaradt a magyar lakosság.
Ezeknek az időknek az emlékét őrzi a Szebényiek által csak "Nagy Fa"-ként ismert óriástölgy. A török idők után átélt még két világégést, és az azt követő újkori veszedelmeket, fakitermeléseket, autópálya építést. Néhány száz méterre áll az ország második legnagyobb viaduktja mellett, ahol az M6-os autópályáról néhány pillantást lehet vetni rá, mielőtt a látvány eltűnik az alagútban. Jobb felbontású műhold képeken az űrből is látszik. Nagyanyáink idejében gyakran volt a környéken dolgozó aratómunkások pihenőhelye, hatalmas árnyékában egész aratóbrigádok ebédeltek. Megszokott játék volt, hogy egymás evőeszközeit az odújába dobták, had másszon utána a figyelmetlen. A hálás utókor védetté nyilvánította, ismeri, és óvja a falu apraja, nagyja. Reméljük még unokáink is sokáig megcsodálhatják.

Teljes történet ▸

Zala megye legkisebb városa Pacsa, a megye szívében fekszik, egyenlő távolságra a Balatontól, Keszthelytől, illetve a megyeszékhelytől, Zalaegerszegtől.
Dimbes – dombos, erdőkben gazdag jó termő vidék, így különösen büszkék vagyunk arra, hogy a zalai régióból egyedüliként jutott döntőbe a Pacsai Szőlőhegyen álló Öreg Hárs, amely becslések szerint 300 évesnél is több.
Egy keresztútnál, ápolt kőkereszt mellett található, vigyázza a zalai dombokat, mellette állva szabad szemmel is ellátni a Balatonig, a tetejéről talán csak egy karnyújtásnyira vannak a csillagok.
Tekintélyes kora ellenére is fiatalnak mondható, hiszen a legenda szerint alig 800 éve e fa őséhez maga Csaba királyfi, a székelyek legendás vezére kötötte ki lovát miközben a támadókat elűzve hazafelé tartott a Hadak Útján, megpihent és a közeli forrásból megitatta lovát.
Az ősfából sarjadt ki a családi hagyományt továbbvive, a helyieket és Zala megyét évszázadok óta védve a mai fa, míg a forrásból azóta kút lett, valóban pár méterre található, hűvös, tiszta vize minden arra látogatónak felüdülést nyújt.
A másik irányban, szintén pár méterre egy gyönyörű műemlék kápolnát emeltek a helyiek Szent Márk tiszteletére, mely 1763 óta áll. Emléknapja április 25, melyhez legközelebbi vasárnapon a pacsaiak hegyi búcsút tartva a kápolnánál gyűlnek össze, és a szentmise után hagyományosan búzát szentelnek.
Az Öreg Hárs nemcsak ennek az ünnepnek részese, hiszen Gyermeknapon, Márton – napi túra keretében, szárnyas lakói miatt Madarak és Fák napján is központi szerepet tölt be, sőt az évek óta megrendezésre kerülő népszerű Mikulás – futás fordulópontja is.
Annak ellenére, hogy egy helyben áll, az Öreg Hárs megélt már sok sok napot, tanúja volt viharnak, vésznek, örömnek, napsütésnek. A háborúk idején megfigyelő állomást működtettek rajta. Jókai szerint „Ültess fát, hogyha mást nem, lombot ád, Árnyékában megpihenhetsz, gondot visel ő reád”; de ezen felül a mi Hársunk mint őshonos fa virága és méze gyógyhatásáról is messze földön híres. Magyarország egyik legismertebb és igen kedvelt mézfajtája, míg a hársfavirág nagy mennyiségben tartalmaz flavonoidokat, melyek antibakteriális hatásúak, kiválóan alkalmasak meghűléses betegségek kezelésére: köhögéscsillapítóként, izzasztóként, görcsoldóként.
A Szőlőhegy - melynek tetején áll - a Zalai dombság részeként arra jellemzően jó termőerőben lévő talajtípusokkal rendelkezik, ízletes, aranyérmes borok hazája.
Azok fajtái ugyan nem hárslevelű, de egy pohár bort vagy hűs tiszta forrásvizet kortyolva évszázadok óta lehet az Öreg Hárs tövében gyönyörködni a kőkeresztben, a Balatoni panorámában vagy csak megpihenni egy padon a hűs árnyékban.
Mentsük meg őt a jövőnek is, segítségül KÉRJÜK, SZAVAZZON A ZALAI DOMBOKAT VIGYÁZÓ PACSAI ÖREG HÁRS-RA!

Teljes történet ▸