A hédervári Árpád-tölgy minden bizonnyal Magyarország legidősebb fája. Úgy is mondhatnánk: ő a legöregebb magyar. A legenda szerint a fa törzsén található nyomokat Árpád vezér lovának kötőféke hagyta 907-ben, amikor a fejedelem seregével itt pihent meg, és ült hadi tanácsot a pozsonyi csatába készülődvén. A kutatók ennél fiatalabbra, „mindössze” 700-800 évesre becsülik, amivel ugyancsak nem kelhet versenyre senki hazánkban. Még az építészet kőből készült remekei között is alig akad olyan, amely ennyi ideig fennmaradna.
Ez a fa tulajdonképpen egy időutazó, mely a távoli múlt homályába vesző évszázadokból hozta át önmagát a mába. Dacolt az időjárás szélsőségeivel, a háborúk viharaival, erdőtüzekkel, árvizekkel, károsító rovarok és gombák támadásaival. És megküzdött, és még küzd ma is az idő vasfogával…
Nem hiába lett a kocsányos tölgy tudományos elnevezése „Quercus robur”, ami latinul erőteljességére, robosztusságára utal. A tölgy ősidők óta az erő, a kitartás és a hosszú távú gondolkodás jelképe.
Idővel a fa korhadásnak indult, négy óriási ágából hármat letörött a szél. 2007-ben komoly civil összefogással sikerült megmenteni a kiegyensúlyozatlanná vált tölgyet. Miután az elkorhadt anyagot eltávolították belőle, a törzsön akkora rés keletkezett, hogy bárki kényelmesen keresztülsétálhat rajta. A létrejött „időkapu” közepén még ma is ott lebegnek az elmúlt évszázadok, ott tartja őket a minden tavasszal újra kihajtó, minden ősszel újra makkot érlelő tölgyfa emlékezete.
