A pécsi Havi-hegyi mandulafa lett idén az év európai fája!

A pécsi Havi-hegyi mandulafa lett idén az év európai fája!

Brüsszel, 2019. március 19. – Három év után ismét magyar fa lett az Európai Év Fája verseny első helyezettje, így a vetélkedő kezdete, 2010 óta már negyedik alkalommal nyerte el hazánk fája a címet (és először azóta, hogy két fára lehet szavazni). Februárban több mint 300 ezren szavaztak Európa szerte a kedvenc fájukra, ebből a Havi-hegyi mandulafa 45132 szavazatot szerzett. A második helyet az oroszországi Abramtsevoi tölgy nyerte el, a harmadik pedig a Portugálok fája lett. A mandulafa ezúton is köszöni mindenkinek a rá leadott sok-sok szavazatot!

Idén már tizenöt ország vett részt a versenyben, köztük Oroszország, Belgium, Portugália, és Spanyolország legszebb fái is. Magyarországot a pécsi Havi-hegyi mandulafa képviselte, mely 2018-ban győzött az Ökotárs Alapítvány által szervezett magyarországi Év Fája versenyben. A fákra február 1. és 28. között a www.treeoftheyear.org oldalon lehetett szavazni. Az ünnepélyes díjátadó március 19-én a brüsszeli Európa Parlamentben zajlott le.
A Havas Boldogasszony-templom előtt álló mandulafa 135 éve örvendezteti meg virágaival a látogatókat. A versenybe a Jurassic Természetismereti és Túraklub tagjai mellett a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályának alkalmazottai jelölték. A jelölők számára magától értetődő volt, hogy az Év Fája verseny céljai összehangolhatóak a természettudományi múzeumok szemléletével, küldetésével. A múzeumok egyik meghatározó feladata egyre inkább a társadalmi szerepvállalás: a közösségformálás, közösségteremtés, mely ennek a versenynek is a természetvédelem mellett fontos célja.
A versenyben résztvevő fák helyezési sorrendben:
1. Magyarország - 45132
2. Oroszország-39538
3. Portugália-32630
4. Franciaország-29140
5. Csehország-22294
6. Lengyelország-16856
7. Hollandia-16194
8. Szlovákia-15412
9. Anglia-14408
10. Belgium-14295
11. Horvátország-14217
12. Spanyolország-13622
13. Románia-13040
14. Bulgária-12846
15. Litvánia-12148

Az Európai Év Fája verseny célja, hogy erősítse a fák és az emberek közötti kapcsolatot, és hogy felhívja a figyelmet a fák kulturális és természeti értékére. Más versenyektől eltérően itt nem a fák szépsége, mérete vagy kora fontos, hanem a történetük és kapcsolatuk a közösségekkel. A versenybe ugyanis olyan fákat lehet nevezni, melyek fontosak a körülöttük élők számára: találkozási pontot kínálnak vagy történetek kapcsolódnak hozzájuk.
A nemzetközi versenyt a Environmental Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) szervezi, a magyar fordulót pedig a hat alapítványt tömörítő EPA magyar tagja, az Ökotárs Alapítvány. A versenyt támogatja az Európai Földtulajdonosok Szövetsége és a Magnet Bank. A mozgalomhoz évente több százezren csatlakoznak, a résztvevő országok száma a kezdetek óta 5-ről 15-re emelkedett. A verseny szervezői folyamatosan várják a további csatlakozó országokat Európából.
A magyarországi részvétel költségeit az Ökotárs Alapítvány a személyi jövedelemadó 1%-nak felajánlásából fedezi. Amennyiben egyetért a verseny céljaival, és szeretné, hogy a jövőben is eredményesen szerepeljen a magyar fa a versenyben, ajánlja fel jövedelemadója 1%-át az Ökotársnak (adószám: 18062427-1-41).

Fotók a díjátadóról, és a döntős fákról: https://www.treeoftheyear.org/Media
A fák történetei, a szavazatok száma és tudnivalók a versenyről itt érhetők el: www.treeoftheyear.org
Az Év Fája verseny a facebookon

Kapcsolat: Tokodi Nóra, a magyarországi Év Fája verseny szervezője, Ökotárs Alapítvány, tokodi@okotars.hu, +36 1 411 3500

Az Ökotárs Alapítvány az állampolgári önszerveződések támogatásával kíván hozzájárulni egy demokratikus, fenntartható és igazságos társadalom, valamint a nyilvánosság részvételén alapuló intézményrendszer fejlődéséhez. Céljait a civil szervezeteknek nyújtott adományokkal, tréningekkel, ösztöndíjas programokkal és szükség szerint szakértői, illetve technikai segítségnyújtással kívánja elérni. Az alapítvány bulgáriai, csehországi, lengyelországi, romániai és szlovákiai testvérszervezeteivel az Environmental Partnership Association tagja.

Ha nem szeretnél lemaradni az Év Fája híreiről: