Egy történet és képek elküldésével idén is bárki nevezhetett az Év Fája versenybe egyedi fát vagy facsoportot. A május 10-i határidőig 21 érvényes nevezés érkezett közülük 9 fát választott a döntőbe az Ökotárs szakmai zsűrije.
Március 22-én, a víz világnapján indul a jelölés a 2023-as Év Fája versenybe, és idén is a Madarak és Fák napjáig, május 10-ig tart. 2023-ban is olyan fák vagy facsoportok nevezését várja a vetélkedőt szervező Ökotárs Alapítvány, amelyek fontos szerepet töltenek be a jelölő közösség, a környéken élők életében. Előnyt jelent, ha a jelöltet sokan támogatják, őshonos fajt képvisel, közterületen áll, ha életét vagy életterét veszély fenyegeti. Nem számít azonban a faegyed vagy a facsoport szépsége, mérete vagy életkora.
Budapest (2022.október 27.) - A július óta tartó online szavazás végén 3887 szavazattal szerezte meg az Év Fája verseny első helyét a tatai angolkertben a Cseke-tó felett álló (fekvő) a platán „híd”. A Hős Fa címet idén a Lengyeli-legelő fái, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját az Aggastyán, a Micsky hársak egyike kapta.
Egy történet és fotók elküldésével idén is bárki nevezhetett az Év Fája versenybe egyedi fát vagy akár facsoportot is. A vetélkedőben nem számít a fák kora és mérete, előny azonban, ha a jelölt őshonos fajt képvisel, közterületen áll, vagy amelynek a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik.
Március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napján indul a jelölés a 2022-es Év Fája versenybe, és a Madarak és Fák napjáig, május 10-ig tart. Idén is olyan fák vagy facsoportok nevezését várja a vetélkedőt szervező Ökotárs Alapítvány, amelyek fontos szerepet töltenek be a jelölő közösség, a környéken élők életében. Előnyt jelent, ha a jelöltet sokan támogatják, őshonos fajt képvisel, közterületen áll, ha életét vagy életterét veszély fenyegeti. Nem számít azonban a faegyed vagy a facsoport szépsége, mérete vagy életkora.
Február 1-én elkezdődött a közönségszavazás a 2022-es vetélkedőben. Melyik fa nyerjen ebben az évben? Az eredményt Te is befolyásolhatod szavazatoddal! Nem a legöregebb, vagy legnagyobb fát keressük, hanem azt, amelyiknek izgalmas története van, fontos szerepet játszik a közösség életében.
Budapest (2021.október 14.) - A július óta tartó online szavazás végén hatalmas előnnyel szerezte meg az első helyet a két csüngő japánakác az Év Fája versenyen, melyet 2010 óta szervez meg az Ökotárs Alapítvány. Az Év Fája cím megnyeréséhez idén 3237 szavazatra volt szükség, amelyet a debreceni Csokonai Színház előtt álló két fa nyerte el. A Hős Fa címet Ziliz ezeréves tölgyfája, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját a Mausz-fa: a hárs a dombtetőn - a Szekszárdi dombság és a Sárköz peremén kapta az idei évben.
Budapest, 2021. június 2. - Idén 27 jelölés érkezett az Év Fája versenybe a májusi határidőig, amelyek közül tizenegyet juttatott a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije. Az idén tizenkettedik alkalommal szervezett vetélkedő olyan fákra hívja fel a figyelmet, amelyek különleges szerepet töltenek be a jelölő közösség életében.
Március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napján indul a jelölés a 2021-es Év Fája versenybe, és a Madarak és Fák napjáig, május 10-ig tart. Idén is olyan fák vagy facsoportok nevezését várja a vetélkedőt szervező Ökotárs Alapítvány, amelyek fontos szerepet töltenek be a jelölő közösség, a környéken élők életében. Előnyt jelent, ha a jelöltet sokan támogatják, őshonos fajt képvisel, közterületen áll, ha életét vagy életterét veszély fenyegeti. Nem számít azonban a faegyed vagy a facsoport szépsége, mérete vagy életkora.
Brüsszel, 2021. március 17. – 13 ország fái versenyeztek egymással idén az Európai Év Fája címért, összesen több mint 600 000 szavazatot gyűjtve a februárban zajló online szavazáson. A Magyarországot képviselő mélykúti júdásfa a 8.helyet szerezte meg.