Táci császárfa

A fa/facsoport története

Családi házunkat 1981-ben kezdtük el építeni. 1982-ben költöztünk jelenlegi otthonunkba. Férjem Káloz-i születésű. Nagyszüleinél illetve a község különböző helyein láttam meg először a számomra ismeretlen, csodálatos virágzatú, lombozatú, hatalmasra növő díszfát! Érdeklődésemre elmondták a fa származásának történetét. Káloz település 1650-ben került a Zichy család birtokába. A grófi családi kastély körül 22 hektáros angolparkot alakítottak ki, mely mára elvadult. A kertben egy tórendszer található. Egykor megtalálhatók voltak itt őshonos és külhoni állat- és növényfajok és különlegességek. Császárfánk ebből, az egykor csodálatosan szép, élettel teli kertből származik.
Szeretett Nagyszüleink kertjéből kaptunk egy kis facsemetét, mely az ültetés évében és az azt követő télen elfagyott. De a harmadik évben tőről kihajtott és megerősödött. Így a 31 év alatt csodálatosan nagyra nőtt, és az idei tavaszon minden idők legszebb és legnagyobb mennyiségű bimbója nyílt ki szemet és lelket gyönyörködtetve.
Császárfánk története és Nagyszüleink felejthetetlen emléke így fonódik egybe életünkben, gyermekeink és szeretett unokáink életében.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
8121 Tác, Széchenyi utca 8.
Faj: 
Dél-kelet Ázsiai Császárfa
Kora: 
31 év
Magassága: 
15 m
Törzskerület: 
2,5 m