A hajdúdorogi öreg tölgy

A fa/facsoport története

A hajdúk a Kárpát-medencei magyarságnak egy sajátos színét adják, ezért indokolt velük foglalkozni. Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Vámospércs és Hajdúszoboszló alföldi városok lakói azon szabad hajdú vitézek ivadékai, akikkel Bocskai István fejedelem dicső szabadságharcát megindította és kivívta. Az 1693-as esztendő óta a fejedelem adományozta szabadságot sok veszedelem fenyegette, de az utódok megtanulták őrizni 1848-ig, sőt önkormányzatuk egészen 1867-ig. 1896-ban pedig Hajdúdorog lakói és vezetői emlékként ültettek a honfoglalás ezeréves évfordulóján, a mai Szent Bazil Görög Katolikus Óvoda udvarán található öreg kocsányos tölgyfát. A Megyei Természetvédelmi Hivatal védetté nyilvánította, de sajnos a táblát ellopták. Így 2004-ben a Hajdúdorogi Honismereti és Városvédő Egyesület kőbe vésett táblával ismét megjelölte, melyet a képviselő-testület rendeletalkotással meg is erősített. Az egyesületet, azzal a céllal hozták létre , hogy megmentsék a településünkön lévő gazdag népi szokásokat, hagyományokat, azokat az értékeket, melyeket felmenőink hagytak ránk. A városvédők is megfogalmazták, hogy ezen értéket eredeti helyükön meg kell őrizni, és mindenkinek kivétel nélkül óvnia és védenie kell. Elődeink gondolkodása már akkor is megfontolt volt, mivel számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik ez a fa fajta, elsősorban, hogy elsőrendű fák közé sorolható valamint a tölgyek közül a legkorábban a kocsányos tölgyek borulnak virágba. Hajdúdorog lakói azt remélik, hogy összefogásuk révén az ősi tölgyet még unokáik is láthatják, illetve az odajáró valamint elballagott óvodások is bizakodnak abban, hogy ők is érezni fogják a jövőben a tölgy által nyújtott kellemes árnyék hűvösét a forró nyári napokon.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
4087 Hajdúdorog, Szív u. 3. szám, 28. hrsz.
Faj: 
Kocsányos tölgy
Kora: 
119 éves
Magassága: 
29 méter
Törzskerület: 
2,5 méter