"Első csókok fája"

A fa/facsoport története

A pontos korát nem ismerjük, kb. 150 évre tehető. A falunak azon a frekventált helyén áll, amelynek szomszédságában már a múlt század elejétől kezdődően úgynevezett „nappali bálokat" tartottak a falu főterén a fiataloknak. Kora délután kezdődött, és a sötétedéssel véget is ért. Itt ismerkedtek a helyi fiatalok, valamint az első világháború idején a frontról hazatérő legények tánc közben újra átölelhették kedvesüket, és hogyha egy kicsit kettesben félre akartak vonulni, a fa árnyéka eltakarta a nagyközönség elől a szerelmes párokat. Ezért mondjuk, hogy az „Első csókok fája" ez a japán akác. A fiatalok a báli alkalmakon kívül is szívesen találkoztak ennél a fánál, mert szembe vele volt a falu egyetlen fúrott kútja, az úgynevezett „piaci kút". A lányok hordták a csarnokba a tejet, és hazafelé a kannát teleengedték ivóvízzel, nem mellesleg itt találkoztak szerelmükkel. A mai parkban is fontos szerepet tölt be a fa a felújított főtéren, a kánikulában árnyékot ad az itt megpihenni vágyóknak. A „Mikepércsi Nyári Esték" rendezvénysorozattal az önkormányzat a régi bálok hangulatát, a hagyományokat szeretné újraéleszteni. E körül a fa körül állhat meg a közönség meghallgatni, megnézni egy - egy zenekar, vagy fellépő csoport produkcióját. Valamint az esti utcabálokon elevenedik meg a múlt századi „nappali bálok" vidám forgatagának hangulata. Ezeken a nyárestéken újra megtelik élettel a fa környéke, a tér. A megpihenni vágyókat pedig a fa lombjai alatt meghúzódó padok késztetik megállásra a rohanó mindennapokban..

Dévényi Mihályné
A Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
Mikepércs, Szabadság tér
Faj: 
Közönséges japánakác( Sophora japonica)
Kora: 
150 év
Magassága: 
20 méter
Törzskerület: 
3 méter