A romhányi Törökmogyoró-fa

A fa/facsoport története

Mondák a Rákóczi-fáról: 1. A néphit, amely erről a fáról azt állítja, hogy Rákóczi alóla irányította a romhányi csatát, a fa méreteit, helyét és korát illetően feltehető ugyan, de ez nem valószínű. A nép nagyon szereti ezt a fát, és kapcsolatba hozza az ugyancsak szeretett Rákóczi emlékeivel.. 2. A rodostói száműzetésben élő Rákóczit meglátogatta egy volt katonája, akinek Rákóczi egy törökmogyoró-cserjét adott át azzal, hogy azt ültesse el a romhányi síkon az 1710. január 22-i csata emlékére. 3. Él az a monda is, miszerint a Fejedelem erről a dombról irányította a csatát. A kezében lévő mogyoróbotot leszúrta a földbe, ami később megeredt és terebélyes fává növekedett. A romhányiak számára nagyon fontos a történelmi vonatkozás is, de ezen túl ez a fa és környéke évszázadok óta jelentős közösségi tér. Ez a település bölcsője, később tőle keletre és északra terjeszkedett a falu, de ez a hely mindig a lakosság érdeklődésének a középpontjában állt és kedvelik ma is, különösen a gyerekek és az ifjúság. Régészeti tárgyak kerültek elő a fa környékéről, alagút húzódik mellette, itt halad el a Kék-túra útvonal és kellemes, izgalmas romantikus helye a találkozásoknak, játékoknak. Nincs olyan nap, hogy ne lenne valaki a fa körül. A fa érdekessége még, hogy lombkoronája Nagymagyarországot formázza.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
2654 Romhány, Bereczki Máté út vége, kastélyka dűlő
Faj: 
törökmogyoró- Corylus colurna a nyírfafélék (Betulaceae) családjába, a mogyorófélék (Corylus) nemzetségébe tartozó fafaj
Kora: 
300 év
Magassága: 
10 m
Törzskerület: 
300 cm