A királyi kastély ritkasága

A fa/facsoport története

ÉV FÁJA-pályázatra

A gödöllői kastély épületéhez gyönyörű francia kertet alakíttatott ki a kastély építtetője Grassalkovich I. Antal a 18. század közepén. A parkot Grassalkovich unokája, pontosabban annak felesége Esterházy Leopoldina építtette át angol tájképi kertté. Valószínű, hogy a kastély parkjában megtalálható több száz éves fa is ekkor került beültetésre. Köztük az oratóruim mellett található platán illetve a Barokk színház melletti ginko biloba, vagy ismertebb nevén páfrányfenyő is. Elképzelhető, hogy a fa jóval idősebb, mint azt feltélezzük. Pontos története kevésbé ismert mint a vele átellenben található platáné, de pár régi metszeten illetve archív fotón is látható.
A kastély egy különleges „lakója” herceg Egérváry Elemér saját naplójában is ír róla, mely naplót mesekönyv formájában nem oly régen megjelntették gyermekek részére.
a Ginko Biloba: gyógynövényként ismert kétlaki fa, amely a páfrányfenyők (Ginkgophyta) törzsének egyetlen ma élő faja. Nagyon ősi növényfaj, a modern gingko a Paleogénben jelent meg, és közeli rokonai, melyeknek a levele már hasonlított a mostani páfrányfenyőéhez mintegy 270 millió évvel ezelőtt a földtörténeti őskorban fejlődtek ki. Élő kövület, nincsenek közeli rokonai.
Az egyik leghosszabb életű fa. Ezer évnél idősebb példányok is ismeretesek.
A Királyi kastély parkjában található ginkó nem csak a parknak, hanem saját fajának is méltó képviselője.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
Gödöllői irályi Kastély, Kastély Park GPS koordináták: É:47.595246, K:19.347433
Faj: 
Ginko
Kora: 
200+
Magassága: 
50 méter
Törzskerület: 
3,40 m