Kaposvári Fúvószenekar Fája

A fa/facsoport története

A Kaposvári Fúvószenekar Fája
A Kaposvári Fúvószenekar története az 1970-es évekre nyúlik vissza. Az együttes eredményei, a tagok szorgalma méltán tette népszerűvé a fúvósmuzsikát szűk és tágabb környezetünkben egyaránt. A 2010-es esztendő különösen sok élményt tartogatott számunkra. Sokat gondolkodtunk azon, hogy mit is ajándékozhatnánk a Kaposvári Fúvószenekar tagjainak áldozatos munkájukért..
Major András az együttes vezetője egy fa mellett döntött, így a választás örök, és egyben rendhagyó ajándék volt. Felkerestük Szita Károlyt Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesterét, Stickel Péter Oktatási Igazgató Urat, Kokas Ferencet a Liszt Ferenc Zeneiskola - Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Igazgatóját és az ország szakmai vezetését Csikota Józsefet a Szegedi Tudományegyetem Docensét és Neumayer Károlyt a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti Kar Tagintézmény Vezetőjét, hogy karöltve fejezzük ki támogatásunkat és közösen adjuk át a gyerekek minőségi munkájának elismeréseképpen a „Kaposvári Fúvószenekar Fáját”.
Ez jelképezi, hogy milyen biztos gyökereink vannak Kaposváron, a Zeneiskolában, és azt, hogy közös erőfeszítéssel, gondozással milyen távlatokba, milyen művészi szintre tudunk eljutni. A fa a jövőben az összefogást, az egymáshoz tartozást, a fejlődni vágyást és a fúvószene kultúrájának kibontakozását jelképezi.
A fa jelképének ideológiája értéket jelent mindannyiunk számára. Az átadásra került fa fajtája Páfrányfenyő /Ginkgo biloba /. A fa kiválasztásában számunkra fontos szerepe volt, hogy a fa történelme az ősidőkhöz nyúljon vissza, hatalmasra nőjön, lombhullató legyen és nagyon sokáig éljen. Mert az örökségünk értékeire épül minden, mint egy zenekarnál, minél nagyobb időintervallumot ölel át a múltunk, annál fényesebb jövő állhat előttünk. A zenekar múltja több évtizedet ölel át, s úgy érezzük, van mire építkeznünk.
A fa részei:
A gyökérzet testesíti meg a háttérben meghúzódó családokat, az intézményrendszert és a szükséges infrastruktúrát. Tapasztalatunk szerint, ha a kaposvári táptalajba elültetjük a fúvószene kultúrájának magját mindig egy csoda fog születni belőle. Mint ahogy hallhattuk ezt a csodát, május 7-én a Munkácsy Mihály Gimnáziumban a Kaposvári Fúvószenekar minősítő hangversenyén, melyet a zsűri „C” kategóriában Arany diplomával jutalmazott. Valamint a Jaltán (Ukrajna) megrendezett Nemzetközi Fúvószenekari Versenyen, melyről Grand Prix díjjal tértünk haza, akárcsak a Balatonföldváron megrendezett versenyről, ahol kiemelt I. helyezést ért el az együttes. Támogatottságunk mindeddig kiváló volt, s reméljük koncertjeink után, ez már csak fokozódni tud, mint ahogy a gyökér növekszik a talajban.
A fa törzse a mindig dolgozó tanárokat szimbolizálják, akik szállítják az impulzusokat, az energiát és nevelik a fa koronáját /gyerekeket/. Ők azok, akik gyermekeinket nevelik és segítik a kultúra magját elültetni bennük, hogy szép, értékes, zenét szerető emberekké váljanak. Ezt szimbolizálja a fa törzse, mely akár 5 méter átmérőjűre is megnőhet. Tanáraink munkája elengedhetetlen és nagyon magas színvonalú, ezt mi sem mutatja jobban, mint a zeneiskola és a fúvószenekar eredményei, melyet nemcsak országos, de világversenyeken, fesztiválokon is bizonyítanak évről évre.
S végül elérkeztünk a fa koronájához, mely nem mást jelenít meg, mint a Kaposvári Fúvószenekart. A fa levelei a tagokat szimbolizálják, melyek különállóak, de mindegyik egy egyéniség, ha közelről nézzük őket, de ha pár lépést hátrébb lépünk megláthatjuk, hogy egységet alkotnak. Ahogy a fúvózenekar tagjai is egyéniségek, de amikor közösen zenélnek, már egységet alkotnak. A zenekart bármerre fújhatja a szél, mi mindig összetartozunk, közös a célunk s egy irányba megyünk. A zene szeretete olyan kötelék köztünk melyet semmi és senki szét nem szakíthat. Büszkék lehetünk arra, hogy zenekarunk létszáma lassan eléri a 70 főt. Az 50 méter magasra is felnövekvő fa szimbolizálja, a fejlődő zenekart és azt, hogy még fényes jövő állhat előttünk.
A lombhullatás a minden évben megújuló zenekart szimbolizálja, a tagok cserélődését. Ezzel a problémával minden fúvószenekar vezető szembenéz, de mi büszkén mondhatjuk el, hogy rengeteg új levelet növesztettük, és számos régit visszaragasztottunk. Azt gondoljuk mindazt a munkát, amit közösen a zenekarba fektettünk a Páfrányfenyő méltán tudja szimbolizálni, s reméljük, mi is olyan nagyságokba tudunk törni, mint a minket jelképező fa.
Azonban mi nemcsak a mára gondolunk, s ezért kiváló ez a választás. A feljegyzések szerint a Páfrányfenyő élőhelyén akár 2000 évig is elélhet, azt hisszük ennyi idő, pont elég lesz számunkra. Sőt, számos művészt ihletett meg a páfrányfenyő különleges megjelenése, Goethe költészetétől, az Art Nouveau stílusirányzatig, melynek közkedvelt motívuma volt a fa levele.
De nemcsak jó, hanem rossz hatások is érik a zenekart, ezért a világ egyik legtűrőképesebb fáját kapta meg a zenekar. Mely túlélte a jégkorszakot, és a második világháborúban a Hirosimára mért atomtámadás után az első növény mely kihajtott az egy Páfrányfenyő volt. Ez méltán fogja szimbolizálni, hogy a zene mindent és mindenkit túlél.
Egyúttal a Kaposvári Fúvószenekar megalapítja a Wasbe világszövetségen belül a „Fúvószenekarok Fája” díjat. A feltételrendszeren már dolgozunk, s reméljük, rövid időn belül egyre több városban jeleni meg az általunk alapított díj. Szeretnénk, hogy a világ összes országában megjelenjen a Fúvószenekarok fája, és mindenhol feltűnjön egy darabka Kaposvárból. Reméljük kezdeményezésünk erőt, és kitartást tud adni a többi zenekar számára, s a világ megtelik zenével és Páfrányfenyővel.
Gondoskodó szeretettel ápoljuk a fát, így az idei évben már több ízben adtunk koncertet a - Zenepavilon mellé ültetetett - fa mellett.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
7400 Kaposvár, Berzsenyi park, gps koordináta: É: 46, 36, K: 17, 79
Faj: 
Ginkgo biloba ( páfrányfenyő)
Kora: 
1 év
Magassága: 
3, 70
Törzskerület: 
8 cm