Andocs Község Önkormányzata 8675 Andocs, Szent Ferenc tér 1.

A fa/facsoport története

A legenda szerint 1520 táján egy éjszaka Somogy egén és Andocs felett Mária jelent meg az angyalaival csodáltos énekeivel kísérve. Másnap reggel a lakosok csodálkozva és félelemmel látták, hogy a falu közepén tornyos kis kápolna áll. Az oltárná Mária tartja karjában a kisded Jézust. A legenda szerint kalocsáról hozták el az angyalok, mert nem tisztelték eléggé a Suűz Anyát. Andocson messze földről érkező zarándokok fordulnak meg. Legjelentősebb zarándokok a Székesfehérvári Felsővárosi Egyházközség tagjai , illetve a kalocsai zarándokok voltak. A székesfehérvári zarándokok a nagy pestis járvány elmúlásának örömére hálaadó körmenetet tartottak 1706.-ban. Itt határozták el, hogy minden év szeptember első vasárnapján a Kisasszonyi Búcsún az Andocsi Szűz Mária előtt tisztelegnek. 1824.-től jegyzőkönyvben rögzítik a zarándoklaton történteket és hogy hányan vettek azon részt. A zarándoklat 6 napig tartott. Ennyi idő alatt fordultak meg. Csütörtök hajnalban indultak el szombaton dél tájban érkeztek Andocsra. A Kapoly és Andocs közötti úton a nágocsi elágazás előtt egy tölgyfára Mária képet tettek zarándoklatuk alkalmával. Itt a képnél öltöztek át, vették fel a miséhez illő ruházatukat, pihentek és imádkoztak, úgy indultak az andocsi templomba.
A 80-as-90-es évek között már amikor busszal vagy autóval érkeztek is, a "Mária Képnél" kiszálltak a járművekből gyalogosan "prossecióban" zászlósan énekelve jöttek be a faluba. A fa azóta is áll, 2001.-ban Boros Miniszerelnök Úr Alapítványánál lehetett pályázni nevezetes fákra, amelyen szintén leírtuk a hozzánk nagyon közel álló fa történetét és egy kopjafát nyertünk, mely a fa előtt van felállítva. Az önkormányzat a környékét rendben tartja , a fáról rendszeresen leszedjük a felfutó parazita növényeket és azóta is szinte naponta friss virágcsokrokat találunk a kopjafára és a fára helyezve, hírdetve ezzel a hívő emberek kötődését hozzá

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
A Szántód-Kaposvár útvonal mellett Kapoly és Andocs között 03 országos közút mellett
Faj: 
tölgy
Kora: 
210 év
Magassága: 
kb 40 méter
Törzskerület: 
330 cm