Kicsi gesztenye – a farmosiak egyik büszkesége

A fa/facsoport története

A Farmoson élők számára kiemelten fontos a természeti értékek megőrzése, védelme. A községet végtelen nádtenger határolja, ugyanakkor egyéb természeti kincsek, mint például szikes gyep vagy erdők is megtalálhatóak közvetlen környezetében.
Az itt élő gyerekek kicsi koruktól kezdve találkoznak a természetvédelem fogalmával; békamentés keretében ismerkedhetnek a vízpart és a nádasok élővilágával, illetve a Vízparti Élet Háza Természetvédelmi Oktatóközpontban is tanulhatnak a térség növény és állatvilágáról.
A falu infrastrukturális fejlesztése során a mindenkori vezetés igyekezett lépést tartani a 21. századi kihívásokkal, ugyanakkor nagy hangsúlyt helyeztek a természetvédelmi területek megőrzésére, érintetlenségére is, illetve a falu közösségi tereiben található természeti kincsek óvására.
A Katolikus templom mellett nagyjából 40 éve magasodik két gesztenyefa, melyek csodás hangulatot biztosítanak ennek a meghitt környezetnek. Tanúi voltak számos esküvőnek, keresztelőnek, és lombjaikkal a legmelegebb nyári napon is hűvös teret biztosítanak a beszélgetőknek. Fontosak a fák a katolikus közösségnek is, hiszen akár szentmise után, akár nagyobb eseményeknél barátságos környezetben gyűlhet össze a közösség. Ősszel, amikor tanúi lehetünk a szúrós kupacsok kifakadásának és maga a gesztenye kerül a szemünk elé, a gyerekek itt gyűjtik össze a tanórán felhasználandó termést és leveleket. Biztosak vagyunk abban, hogy egy gesztenyefára pillantva mindannyiunknak eszébe jut az a gyerekkori emlék, amikor iskolába menet szúrós takaróból óvatosan kibontottunk, és felvettünk egy-két fényes, barna, selymes érintésű gesztenyét, és sokáig a kabátunk zsebében rejtegettük. Mi legalábbis mosolyogva gondolunk erre, és biztosak vagyunk abban, hogy sokunknak ősszel, még felnőtt korában is rejt a zsebe gesztenyét.
A fák jelölésével szeretnénk felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, illetve a természeti kincsek háborítatlanságának megőrzésére és tiszteletére buzdítanánk mindenkit.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
Farmos, Katolikus templom, Templom u. 47°21'44.9"N 19°50'44.7"E
Faj: 
gesztenye
Kora: 
40
Magassága: 
12m
Törzskerület: 
140 cm
Jelölő és támogatók adatai
Jelölő neve: 
Szarvas Angéla, Lampért-Kármán Tímea