Győri városképformáló platán

A fa/facsoport története

Egy mondatban meséljem el a történetem? Falusias környezetben cseperedtem ifjú óriássá, láttam magam körül felnőni egy várost és szerencsém volt, hogy a magasra növő házak között én megmaradhattam, s nem lettem fűrészek martalékává, sőt annyira tetszettem a város tervezőinek, hogy az utcákat sok helyütt fajtársaimmal népesítették be.

Van egy kicsit több időd is? Szívesen elmesélem hosszabban is az életem. Messzi tájról érkeztem, napokat zötykölődtem egy szekéren csemetetestvéreimmel. Gyenge kis gyökereink vizes vásznakba csavarva szomjasan vártuk utunk végét. Heten érkeztünk egy óriási győri gőzmalom udvarára. A kertész hat társamat el is ültette a malom udvarára, de engem magával vitt saját házához. Nem voltunk messze a malomtól, éjszakánként hallottam a gépek morajlását. Az ágaimra szálló madarak meg magukkal hozták testvéreim történeteit. Nem voltam egyedül, egy diófa cseperedett mellettem, akivel néhány évtized után gyökereink lassan összefonódtak, hogy egymás összes rezdülését érezhessük. Furcsa volt a szurkáló fájdalom, amit egy szarvasbogár lárvájának rágcsálása okozott a kérge alatt, míg egy szorgos harkály meg nem szabadított mindkettőnket. No de kicsit előreszaladtam. Talán két éve cseperedtem Győrött, mikor az egyik éjszakát szörnyű robbanás rázta fel. Utána arról meséltek az emberek, hogy a Back malom gőzgépe felrobbant és vele robbant az épület egy része is, többen meg is haltak. Később aztán szomorú cinkék hozták a hírt, hogy a robbanás egyik testvérem életét is derékba törte. Néhány év múlva óriási ünnepség zajlott köröttünk, millenniumnak nevezték az emberek ezt az időszakot, kertész gazdám ki sem látszott a munkából. Őt egyre ritkábban láttam, de a gyerekének a kedvence lettem, miután hinta került az egyik ágamra. Mekkora mosoly volt a kisfiú arcán, ahogy az égbe hajtotta magát, persze azt nem tudta, hogy az ágam gyenge ringatásával én is besegítettem, hogy a hinta magasabbra repüljön. Az évek múltak és én lassan nyúltam az ég felé, sajnos máig itt ég bennem annak a szörnyű tűznek az emléke, melyben a malom egésze odalett két testvéremmel együtt. Aztán a malom gyorsan újra épült, hiszen a liszt kellett a kenyérhez. A környékünk egyre nyüzsgőbb lett, a hosszú utcán a lovas kocsikat berregő gépjárművek váltották fel, amik bűzös füstöt eregettek magukból. Aztán szörnyű időszak jött, égett a világ. Az égen repkedő gépmadarakból tűzeső hullott, köröttünk puskák ropogtak. A malom sajnos ismét lángba borult, a visszavonuló katonák gyújtották fel. A tűzben odaveszett három megmaradt testvérem is. A malom többé nem épült újjá. A környéket lassan egyre magasabb lakóépületek népesítettek be, a gyárudvar helyén kis liget őrzi máig a malom emlékét. Egyik este aztán a kisfiúból mérnökké cseperedett fiatalember, aki apja örököseként a házban lakott családjával, szomorúan csomagolt össze, odajött hozzám és az addigra lassan megvénült diófához, megölelt bennünket, az ágamról lecsatolta a hintát és útnak indult. Néhány napra rá emberek és gépek jöttek, egy szempillantás alatt porig rombolták az épületeket. A hosszú utcán ott álltunk mi fák néhányan elárvulva. Másnap fűrészekkel nekünk estek. Sírva recsegtek az ágak, odalett az én öreg diófa barátom is. Én megmaradtam. Talán tervezővé cseperedett gazdámnak is szerepe lehetett benne, akit sokat láttam később, miközben köröttem többemeletes házak nőttek ki a földből. Az pedig a sok szomorúság után micsoda boldog időszak volt, mikor ismerős famoraj hallatszott a Bartók Bélára átkeresztelt szomszédos utca irányából és láttam, hogy a kis fácskák, akiket az út mellé ültettek mind-mind a rokonaim. A koronámban fészkelő rigótól azt is megtudtam, hogy nem csak ide, hanem Győr több részére sok-sok rokonomat ültették el. Lassan a mába érünk, néhány rokonommal a gyökerünk rég összeért. Érezzük egymás rezdüléseit. Közösen rázkódunk meg, mikor egyre többször hozza a szél a kivágásban síró társaink utolsó gondolatait. Félünk és bizakodunk. Talán megmaradunk.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
9023 Győr, Bartók Béla út 31-35.
Faj: 
Közönséges platán
Kora: 
100 év
Magassága: 
25 méter
Törzskerület: 
3 méter