A körbeépített győri vadgesztenyefa

A fa/facsoport története

A mintegy 85 éves vadgesztenyefa (Aesculus hippocastanum) Győr város területén ismereteink szerint az első fa, amelyet "körbeépített" a tervező. Lőrincz József Ybl-díjas építész azzal, hogy a Győri Ifjúsági Ház tervezésekor a 6989 hrsz. ingatlanon található vadgesztenyefát életben hagyta, s köré tervezte az épület belső udvarát, az az 1970-es évek elején utat mutatott a helyi természeti értékek megóvására. A fenti megállapítást megerősítette közelmúltban elhunyt harcostársunk, a győri közélet ismert egyénisége, Dr. Winkler Gábor építész professzor, aki a vadgesztenyefa Év Fája jelölése mellett a Győri Ifjúsági Ház műemléki védettségét is kezdeményezte.

A Győri Ifjúsági Ház - s annak belső udvarán álló vadgesztenyefa kultikus szerepet töltött be a város életében, emlékezetes irodalmi, zenei és színházi előadások mellett innen indult útjára a Mediawave fesztivál és a fa alatt szervezte rendszerváltó helyi megmozdulásait a Demokratikus Akció Szövetség (DASZ), itt működött a legendás TÉR-KÉP című hetilap szerkesztősége. A mintegy 85 éves győri vadgesztenyefa nem mérete és különleges habitusa miatt, hanem a természeti és az épített környezet harmonikus együttélésének pozitív példájaként érdemli ki az Év Fája elismerést. Az épület és a fa együttese a harmonikus környezetbe illesztés és a környezet-tudatos építészet szinte egyetlen megmaradt hazai úttörő példája. A jelenlegi győri városvezetés az épület lebontását tervezi, helyére parkolóházat építenének. A Győri Ifjúsági Ház - s benne a város első körbeépített vadgesztenyefája - megmentésére széleskörű civil összefogás bontakozott ki Győr városában. Mivel a vadgesztenyefa nem közterületen, hanem az önkormányzat tulajdonában álló, 6989 hrsz számú ingatlanon, a Győri Ifjúsági Ház épületének belső udvarában található, az nem szerepel Győr város közterületi zöldfelületi nyilvántartásában. Az Év Fája 2015 cím elnyerésére javasolt vadgesztenyefáról készített video itt látható:

https://www.youtube.com/watch?v=IgOrGh1snlU

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
Győri Ifjúsági Ház belső udvara (Győr, Árpád út 44.), Győr 6989 hrsz.
Faj: 
vadgesztenyefa
Kora: 
85 év
Magassága: 
28 méter
Törzskerület: 
0,8 méter
Jelölő és támogatók adatai
Jelölő neve: 
Reflex Környezetvédő Egyesület (Győr, Bartók Béla út 7.)