A fa a Szilvási városrész kiépülése előtt is koros, termetes példány volt, ahogyan az a galériában látható 1950-es, 60-as években készült fekete-fehér képeken is jól látható. Életét, az épülő szocialista bányászvárosban talán annak köszönhette, hogy a városrendezési tervek szerint "helye", a mellette felépítendő középiskola határkerítésén belülre esett. És bár tőle 8-10 méterre négyemeletes ház nőtt fel, a rézsútos domboldalba kapaszkodva továbbra is kitartóan hirdette világának - a Természet változatlan változásának - örök törvényeit. Én emlékezetem óta ilyen nagynak és korosnak ismerem. Óvodásként, iskolásként mindennapos ismeretség volt köztünk; a belvárosba tartva vagy hazafelé mindig találkoztunk. Őszönte anyámmal makkmarcikat gyűjtöttünk alóla, apám pedig egyszer azt mondta, biztosan van vagy 150 éves. Később, már felnőttként, ismeretségünk lelki kapcsolattá vált. Pár éve felötlött bennem a vágy, megmutatni őt a világnak, de legalábbis az országnak, az Év fája verseny indulói között. Megmutatni a szépségét, méltóságát, azt, hogy egy tekintélyes fa élete példázat minden ember számára! Amennyiben most 2015-ben elnyerjük az Év fája címet, a pályázathoz kapcsolódó támogatást én közvetlen környezetének rendbehozatalára kívánom fordíttatni. A személyes vágyam pedig az, hogy valami módon sikerülhet kijárni az engedélyeket is, és az elválasztó határkerítés egy szép napon talán végleg eltűnhet az emberek, és a Komlói öreg tölgy közül.
Az időt...
Nézz rám, mert szeretlek.
Jelen voltam a múltatokban,
És nektek ígérem a jövőt.
Bízol bennem?
Mikor alattam lépdelsz, mit teszel? Hová mész?
Gyere hozzám,
Most maradj még...
Maradj! Oldódj fel nyári alkonyunk lágy melegében.
Állj meg! Csöndemben... Álmodó telünk hithozó szürkületében.
Hallgass, mélázz és békülj! Szél barátom is itt van, sárgán zizegő lombom között.
Ne siess úgy! Inkább ébredj fel, s örvendj! Fürödj Fény-élet erőjében! Új tavaszunk üde, zöld színében.
Azt hiszed, hosszú még az élet?
Már vagy 200 éve látom:
Az időt,
Mit faként könnyű kiállnom -
Az Ember csak a pillanatban élhet.
Az iskola diákjai írták:
"Jövőre 50 éves lesz iskolánk. Nem csak mi, hanem még szüleink is emlékeznek az itt töltött időkre. Hosszúnak tűnik egy ember életében ez a fél évszázad. Azonban mennyi ez az idő, ha nem emberi szemmel nézzük?
Iskolánk parkjában áll büszkén egy több, mint 200 éves tölgyfa. Vajon ő mire emlékszik, neki mennyit jelent ez az 50 év? Talán, mint nekünk egy évszak hosszúsága? Mi diákok sokszor gondolkodunk alatta állva, hogy mi mindent hallott, milyen titkoknak tanúja, amelyeket mélyen elhallgat. Gyönyörű, terebélyes koronáját csodálva olyan gondolatok jutnak eszünkbe, mint például: nevetés, hangzavar, csengőszó, ballagás, siker, kudarc, szerelem, csalódás, nyugodtság, küzdelem, évszakok, újraéledés, természet, csoda. Csoda, hogy az évek viszontagságait is átvészelő fa, még mindig velünk él, sőt remélhetőleg még tovább is. Reméljük pihennek alatta majd gyermekeink és unokáink is. Ez a tölgyfa az iskolai közösségünk része és annak örök titoktartója is."
„ Egy fa. Csupán ennyi vagyok
De a világnak sok mindent adhatok.
Több mint 200 éve itt állok
Láttam már sok örömöt, bánatot.
Sok ember megpihent alattam
S nézték cikázó sok ágam.
Oly sok ember megcsodált már
- Ez a fa vajon mire vár?
És hogy milyen idős, és nagy vagyok!
Én már talán örökre itt maradok
Körülöttem új nagy falak épültek
Hová új emberek települtek
Sok állatnak adok biztonságot és védelmet
Ami nélkül ők nem élhetnének.
Iskolaépítés, benne sok gyermek
Éveken át, minden nap hallom, ahogy nevetnek.
Ahol én vagyok, gyönyörű a természet
Ez okozott nekem sok szép emléket.
Látni az arcokon minden ember érzését
Hallani a boldog emberek nevetését.
Minden nap látni a lenyugvó és felkelő napot
Mindig egyre szebb és szebb, míg vagyok.”
- Barina Boglárka 10. B osztályos tanuló -
