A 15. kerületi helyi újság, az Életképek két évvel ezelőtt Újpalota kertészeként méltatta Román Istvánt. István 85-éves, egyedül él és sajnos egészségi állapota nem túl jó. Közismert, hogy főkertészként, az ő irányításával telepítették be facsemetékkel, sokszínű virággal, cserjékkel az újpalotai városrészben épített panel épületek közterületeit. A történetünkben főszereplő fehér fűzfa kegyeleti jelkép is. A Késmárk utca 3. alatt lakó, sokak által igen tisztelt, és a magányában szeretettel segített Pista bácsi életének legtragikusabb eseményéhez kapcsolódik. Feleségével, Irma nénivel 20 éves életkoráig szeretettel és szülői felelősséggel ápolt fiukat elvesztették. A fiú rákoskeresztúri temető gesztenyesora alatti sírján beágyazódott magból gesztenyefa csemete sarjadzott.
Pista bácsi ezt a sarjat kétéves korában hazahozta, és a fűzfa helyén a gyászuk természeti jelképeként olyan helyre ültette, ahol a 4.-dik emeleti ablakukból is láthatták. A védelmére a Szilas-patak mellett seprűnyélnyi fűzfa botokat vágott, amelyekhez a csemetét rögzítette. A történet szomorú fordulataként a csemete, talán az építkezési törmelékes altalaj vízszegénysége következtében kipusztult, az egyik fűzfabot viszont megfakadt. Gyökerei átjutottak a kőtörmelékes rétegen, és a fa növekedésnek indult. Ettől kezdve a fiukat gyászoló szülők szemében a csemete az emlékezés szimbólumává lényegült át. Irmuska néni a közeli múltban eltávozott az élők sorából, azóta Pista bácsi érzelmeiben a fehér fűzfa közelsége emlékezteti gyászoltjaira. Aki a történetet Pista bácsitól, majd egyre többen egymástól megismerik rendszerint rendszerint meghatódva, és az emlékezés kegyeleti érzéseiben osztozva tekintenek a fára. Árnyékában a Neptun-utca épületeiből naponta sok százan haladnak át oda-vissza, a közeli Apolló utcai autóbusz megállóhoz.
Az óriás termetű fa deréknyi vastagságú, messzire hajlott vázágait környezetbiztonsági okból a koronatér felénél csonkolták. Újuló hajtásaival azonban szinte átfedi a Késmárk utca 1, és a 3.-számú épületei közötti 40-méteres teret. A lombozat Neptun utca felőli oldaláról nézve gyönyörködhetünk a földig nyúló pompás levélfüggönyben. Ehhez hasonló szép füzekről írt Babits Mihály is a "Vasárnapi impresszió, autón" című költeményében: "..jobbfelől a Tisza habja lustán villan pillanatra; úgy állnak a partján a fűzek, mint hajuk mosó vén szűzek; meghajolva és kifűzve lógatják fürtjeik a vízbe."
Újpalotán elsősorban keményfákat ültettek. A sétáló, szemlélődő embereknek változatos látványt nyújt a sokféle szil, japán akác, illatozó hárs, tölgy, és egyéb fajok sora és egészséges, oxigénben gazdag levegőt árasztanak. Történetünk főszereplője, a fűzfa azonban nemcsak Pista bácsi kegyeleti szimbólumaként megható, hanem a természeti valóságában is különös. Egyedi abban is, hogy nem emberi telepítő szándék teremtménye, hanem kizárólag a természet csodálni való életereje keltette új életre, és a gyökér nélküli fűzfa ágacskából fejlődött vastag, dőlt törzsű, több szempontból látványos óriássá, szervesen simulva a környező keményfa ligetének a karéjához. Mint a környezetünkben várhatóan még évtizedeken keresztül is életképes, természeti eredetéében is érdekes példány, alkalmas lehet a faji tulajdonságainak és a sokoldalú hasznosíthatóságának a szervezett népszerűsítésére is, úgy a gyermekkorú, mint a felnőtt érdeklődők számára. A civil társaságunk támogatóiból újjászerveződő közösségünk nevében az Év Fája verseny keretében való nevezésében mindezen körülmények is ösztönzik a kezdeményezőket, és ehhez a célhoz csatlakozó támogatóinkat egyaránt.
