A bonyhádi magyar kőris

A fa/facsoport története

Bonyhád Város Önkormányzata, egy, a nagy múltú, történelmi Perczel család által emelt kastély udvarán álló 200 éves magyar kőrist jelöl az Év Fája díjra 2015-ben. A város számára igen fontos a Perczel-hagyaték őrzése, ápolása. Ezért is választottuk ezt az egyszer kivágott, és tuskóról kisarjadva több törzsűvé fejlődött szép nagy és érdekes formájú fát, melynek szimbolikus üzenete is lehet, hogy mindig érdemes újrakezdeni.

Bonyhád Városát a Perczelek városának is szokták nevezni, hiszen a XVIII. században Bonyhádra került család tagjai a bonyhádi és a környékbeli uradalom tulajdonosaiként lettek ismertek.
Gyermekeik és leszármazottaik közül több tucatnyian gazdagították munkájukkal nemzetünket, az ő tevékenységük elválaszthatatlanul egybeforrt Tolna és Baranya vármegyék XVIII-XX. századi történetével. Megtalálhatók közöttük a királyhű-konzervatív, a liberális, és a republikánus szemléletű politikusok jeles képviselői egyaránt.
Sokan közülük a rendi országgyűlésben megyei követként, majd később a polgárok által választott képviselőként jutottak el a fővárosba, az ország házába.
Számos sikert értek el a katonai pályán is. A tábornokok és főtisztek közül Mór az 1848/49-es forradalom és szabadságharc legismertebb vezetői közé tartozik. Testvére, Miklós pedig száműzetése éveiben, ezredesként Amerikában Észak-Dél háborújában szerzett dicsőséget a Perczel névnek.

A XX. és XXI. századi történelmünkben is letették névjegyüket a család tagjai: a budapesti közlekedés szervező-irányító vezetőjeként, a század eleji szövetkezeti mozgalom kiterjesztőjeként, a máig működő – és manapság is edényeket gyártó - zománcgyár alapító vállalkozójaként. A 100 esztendeje elhunyt Perczel Dezső országgyűlési képviselő volt. 1895-ben belügyminiszterré nevezték ki a Bánffy-kormányban, majd 1899-ben a képviselőház elnökének választották. Perczel Bertalan gazdasági tanulmányokat folytatott, a II. világháborúban többször bevonultatták, majd zászlóssá léptették elő. 1948-ban, 33 évesen tért vissza Bonyhádra, s egészen haláláig (2007) kántori szolgálatot teljesített. 2011-ben Perczel András (1959- ) kapta a magyar tudomány legrangosabb elismerését, a Bolyai-díjat. A kutató, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az ELTE Természettudományi Kara Szerves Kémiai tanszékének egyetemi tanára a fehérjék és építőköveik szerkezetét, mozgékonyságát és kölcsönhatásait kutatja, vegyész és biológus hallgatókat, valamint doktorjelölteket oktat.

A két évszázadon át a Bonyhádhoz és környékhez kötődő nagy család tagjait a mindennapok és a történelem viharai messze sodorták ősi fészküktől. Az általuk emelt, fél tucatnál több kastélyban és lakóépületben ma egyetlen Perczel sem lakik. Az utódok hazánk különböző vidékein vagy külföldön élnek. Egykori kastélyaik egyikében ma a Solymár Imre Városi Könyvtár működik. A város több utcája viseli a Perczel család tagjainak nevét.
A Bonyhád Város Önkormányzata által jelölt magyar kőris Perczel Mór (1811-1899) honvédtábornok szülőháza kertjében áll (amely ma természetvédelmi terület), és a bonyhádi hős már kisgyermekként is játszhatott alatta, hiszen a sokat látott fa becsült életkora 200 év.

A magyar kőris nagy termetű fa. Rügyei sötét rozsdabarnák, levelei 7-11 levélkéből állnak. A levélkék lándzsásak vagy keskeny lándzsásak, fonákjuk és a levélgerinc kopasz. Termései nagyok 3-5,2 cm hosszúak. A magyar kőris fiatalon nagyon gyorsan növő, nagyon fényigényes fa. A tölgy-kőris-szil ligeterdők legértékesebb keményfája. Őszi lombszíneződése sárga vagy ibolyás vörös.

Elterjedése: Észak-balkáni-pannoniai flóraelem, elterjedési területe: a Kárpát-medence síkságai, a Bécsi-Medence, a Morva-mező és Nyugat-Ukrajna. Nagyobb folyók árterén nő, a dombvidékekre nem hatol be. Hazánkban, nagyobb mennyiségben az Alsó-Duna árterén, a Dráva-mentén, a Dél-Dunántúlon és a Duna-Tisza köze lápos területein nő.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
7150 Bonyhád, Perczel Mór u. 44.
Faj: 
magyar kőris
Kora: 
200 év
Magassága: 
25 m
Törzskerület: 
273 cm, 197 cm, 160 cm 208 cm