Újlipótváros hős fája

A fa/facsoport története

A Pannónia utcai jegenyenyár Újlipótváros legmagasabb fája, amely egy bezárt óvoda udvarán található – néhány hasonló korú, valamint sok fiatalabb (összesen 63 db) fa társaságában. Ültetése jóval megelőzte az óvoda 1981-es megnyitását. A XIII. kerületi önkormányzat szándékai szerint a jelenleg elzárt ingatlant befektetők számára értékesítené, és mélygarázzsal ellátott lakókomplexumot hozna létre rajta – természetesen ez az összes most ott álló fa kivágásával és a talajvíz-kapcsolat megszűnésével járna. A volt óvoda tömbjének részét képezi egy régi, műemlék jellegű, jó állapotban lévő fürdőház is (benne két hatalmas, sokablakos teremmel), mely szintén bezárva várja sorsát.

Az udvaron álló fák közül a legmagasabb és legnagyobb lombtömegű a nevezetes jegenye. A jegenye a környéken lakók számára az élő kapcsolatot jelképezi a természettel, kapcsolatot teremt az ég – napfény, levegő, madárvilág – valamint a föld és a víz között, a fa magasba nyúló koronája és mélyre hatoló gyökérzete által.

A volt óvodaudvar és a rajta álló fák megvédésére helyi civil kezdeményezés jött létre, mely mára már több mint 1000 támogatót tudhat maga mögött a szűkebb és tágabb környékről egyaránt. A szomszédos általános iskola és a távolabbi gimnázium diákjai ugyanúgy aggódnak a zöldfelület sorsáért, mint a környék lakói. A civil kezdeményezésben részt vevők ötleteket dolgoztak ki, hogyan lehetne az elhagyatott és egyre gondozatlanabb óvodaudvart közösségi célokra hasznosítani - így többek között rendezvények megtartására, valamint közösségi parkként – akár ideiglenesen, akár hosszabb távon.

Az önkormányzat azonban egyelőre hajthatatlan, a remélt jelentős bevétel miatt hallani sem akar a kert megőrzéséről, a beépítési szándék módosításáról. A város így folyamatosan éli fel a még beépítetlen, zöld felületeit, rontva a városlakók életminőségét – miközben Nyugat-Európában pontosan ennek a szemléletnek az ellenkezőjét valósítják meg. A XIII. kerület hangzatos „Angyalzöld” stratégiája és zászlójára tűzött fenntarthatósági koncepciója ellenére élen jár a szabad és potenciálisan zölddé tehető területek beépítésében, és a városrészt érintő ingatlanfejlesztések extrém mértékű intenzifikálásában.

Az újlipótvárosi lakosság jó része azonban már nem kér több zöld-beépítéssel megvalósuló ingatlanfejlesztést és felemeli hangját a kert és a benne lévő értékes fák védelmében. Az ügyért fellépő civilek céljaikról, terveikről facebook oldalukon tájékoztatják az érdeklődőket: https://www.facebook.com/TutajProjekt

A külső újlipótvárosiak célja természetesen a kert hosszú távú megtartása, mely igényre – a bezárt kerítésen belülről – messzire látszó felkiáltójelként figyelmeztet az óriás jegenye egészséges, zöld lombtömege.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
Budapest, XIII. ker. Pannónia u. 77-79., 25565 hrsz., Szél:47,522334 Hossz.: 19,058045
Faj: 
Jegenyenyár (Populus nigra 'Italica')
Kora: 
63 év
Magassága: 
29 m
Törzskerület: 
313 cm