Szomorú japánakác Budapesten

A fa/facsoport története

Egy olyan régi és mesés sorsú kertben, mint iskolánk japánkertje, rengeteg olyan fa van, melynek története, megjelenése, vagy különleges volta méltóvá tenné az Év Fája címre. Mi a sok-sok fa közül a szomorú japánakácot (Sophora japonica ’Pendula’) választottuk. Talán azért, mert ő az, aki a legtöbb törődést, gondozást igényli, és így szépen jelképezi egy közösség, egy család megtartó erejét.

A fát mérete és kora alapján, valószínűleg még a kert telepítésekor, azaz a húszas évek végén ültették, tehát közel lehet a századik szülinapjához. Ekkora, és ilyen idősen is életképes példány kevés akad az országban. Törzsátmérője 70 centiméter körüli, magassága pedig meghaladja a 10 métert. Koronájának vetülete óriási, lombja zöld sátorként borítja be. Alatta akár egy osztály is könnyedén el tud bújni, nemhogy néhány diák, akinek aznapra elege lett a gyomlálásból…

A fa kiemelkedő értékét különleges, megfagyott vízesésként leomló lombsátra adja. Na, meg még valami más: egy iskola kertje, egy csomó csillogó szemű fiatal, és egy zug, ahova a kíváncsi tekintetek nemigen hatolnak be… Talán el sem lehet képzelni, mi minden történt már a lombsátor alatti kőpadon az elmúlt évtizedekben… hány elsuttogott szót, hány stikában elszívott első cigarettát, hány elsőként elcsattant csókot, hány és hány átlógott órát láthatott már ez a fa…

Megérdemli hát a gondozást. Japánakácunkat minden tavasszal felállványozzuk, majd tanárok és diákok kis bőgőmajmokként kúszunk-kapaszkodunk a koronájába. Metszőollókkal, fűrészekkel, és egy „zsiráf”-nak keresztelt, hosszú nyelű ollóval vesszük kezelésbe. Különleges metszést igényel, hiszen a lecsüngő vesszőket rövidre vissza kell kurtítanunk. Fontos, hogy az ágakat a leívelődés vonalának vége felé, egy kifelé álló rügyre vágjuk vissza. Így egy csodaszép, vízeséshez, kaszkádhoz hasonlító ágrendszer jön létre, melynek képe semmi más növényhez nem fogható. Metszés után a fa sebeit bekenegetjük, nehogy valami betegség támadja meg. És ezt bizony évről-évre, most már talán századszorra is, hangyaszorgalommal elvégezzük. Lassan egy évszázada mindig akad egy pár lelkes ember, aki energiát, időt nem kímélve nekifog, akár az életét is veszélyeztetve, és fölmászik, és levág, és följebb mászik, és levág, és még följebb mászik, és levág, és levág, és levág. Ha ezt nem tennénk, az ágrendszer leívelő vesszői elhalnának, a korona besűrűsödne, és néhány év alatt a fa talán el is pusztulna, de dicsőséges szépségét biztosan elveszítené.

Az idős korban is zöld ágrendszer egyedi szépsége talán télen adja a legkülönlegesebb látványt. A hófehér és a zöld színkontrasztja emeli ki legszebben a fa különleges vonalrajzát. Bár sokan a kora tavaszt, a fa kihajtását ítélik a legszebbnek. Ilyenkor a világoszöld kifeslő levelek, és a sötétzöld, íves ágak egymás melletti árnyalatai ejtik ámulatba a szemlélőt. És vannak olyanok, akik a nyári, sötétzöld lombsátorra esküsznek. A legbiztosabb, ha az ember minden évszakban elzarándokol a fához, felkeresi, ráhangolódik, aztán megcsodálja. Nincs olyan nap, nincs olyan óra, amikor ez a fa ne adna valami különlegeset a látogatójának. Ezért arra buzdítunk mindenkit, hogy jöjjön és csodáljon, és ámuljon, és bámuljon.

Bárhogy is van, egy dolog biztos. Ez a fa, a sorsa lassan egy évszázada van egy közösségre bízva. Az iskolánk kertészei, tanárok és diákok gondozzák. És minden tavasszal a szomorú japánakácunk kihajt, meghálálva gondoskodásunkat, zsenge kis leveleket hoz, belombosodik, és törődésünknek hála, bizonyos, hogy nem is olyan szomorú. Csak rá kell nézni…

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
1149 Budapest, Mogyoródi út 56. - 60. (Japánkert)
Faj: 
Sophora japonica 'Pendula' - szomorú japánakác
Kora: 
~ 100 év
Magassága: 
~ 12 m
Törzskerület: 
~ 120 cm