Békéscsaba történelmi város központjától pár perces sétával juthatunk el az élővíz csatornán túl a természetvédelmi területté nyilvánított Széchenyi ligetbe, ahol már a park játszóteréhez közeledve messziről megpillanthatjuk ezt a hatalmas, terebélyes, matuzsálem korú tölgyfát a ligeti sétányok mentén haladva. Óriási termetével és közel 240 éves korával maga mögé utasítja a parkban élő összes többi fát. A tölgy 26 méter magas, törzsének kerülete majdnem 6 méter és hosszú élete alatt túlélt járványokat, árvizeket, háborúkat. A liget játszóterébe sok gyermek, szülő látogat el és ez a szépkorú, óriás tölgy a közelből figyeli és óvja az odalátogatókat. Egykoron a tölgy élőhelye, környezete a végtelen csend birodalma volt, az evangélikus ó-temető részét képezte. Az első temetkezések idején ültethették 1776 körül.
1831-ben a csabai nagy kolerajárvány idején az elhunytakat közös sírokba temették. Az akkori fa mellett lévő temető csendjét hosszú évtizedeken át- madárdal és a kakukk hangján kívül szinte nem zavarta meg semmi. Diákcsapatok jöttek, hogy a fa körük vívják harci játékukat. Majd nem is olyan sokára felfedezték, hogy a terepen és a tölgyfa lombja alatt kiválóan lehet harci viaskodást végezni és gyakorolni. Ezt követően már gyakran mulattak a Bach-korszak ifjai a csabai ó-temetőben. A kolera-katasztrófát követő esztendőkben az utódok azon kezdtek el gondolkodni, hogy a temetőből és annak környékéből „közmulató” kertet hoznak létre. A sírkertből „mulató” erdőcske lett, így a csemetefákkal beültetett kertet Sétakertnek vagy Népkertnek nevezték, csak később kapta meg a Széchenyi liget elnevezést. Hamarosan az öreg tölgy élőhelye is gyökeresen megváltozott, már nem magányos tölgyként állt a temetőben, hiszen sok csemetefa vette körül az akkor már majdnem 100 éves fát. 1865-ben a ligetet elkezdték parkosítani, kertészlakást és üvegházakat építettek.
A tölgyfa történetében az egész világot meghódító, magyar festőművész Munkácsy Mihály is szerepet kapott. A legenda szerint Mihály 8 éves gyermekkorában Békéscsabára került anyai nagybátyjához, Reök István ügyvédhez 1852 májusában szülei halála után. Többi árván maradt testvérét is a Reök család tagjai nevelték, így Gizella Békéscsabán Reök Saroltához és Steiner Jakabhoz került. Mihály a nagybátyjánál eltöltött idő alatt sokszor meglátogatta húgát, gyakran találkoztak, beszélgettek és visszaemlékeztek szüleikre, testvéreikre a liget tölgyfája alatt. Sokszor jártak ide, mert a csend és a békesség kis szigetévé tette ezt a helyet számukra a fa. A testvérek gyorsan megszerették a tölgyfát és hamar szívükbe zárták, hiszen az együtt töltött időre emlékeztette őket, mikor még a család nem szakadt szét.
A fa életében nagy szerepet játszott az 1888-as árvízi veszedelem, aminek következtében az egész liget területét elöntötte a Fehér-Körös vize, nem kímélve az akkor még 100 éves tölgyfánk életét. A parkot és az itt lévő élővilág környezetét ezt követően helyreállították. A tölgy is megmenekült.
2007-ben gyermekjátszótérrel bővült a kocsányos tölgyfa élőhelye és újból életre kelt. Kellemes, üdítő színfoltja lett a Széchenyi ligetnek és a békéscsabai embereknek s többé már nem a gyász hírnöke volt.
Nekem, azaz a benevezőjének is személyes történetem van a fával. Legjobb barátommal fedeztük fel ezt a mesés tölgyet és annak értékeit. Gyakran járok ide, nézem a korosodó, hatalmas tölgyfát s békesség járja át a lelkemet, mert tudom, hogy a tőlem távol élő barátom mellettem van és ilyenkor úgy érzem, mintha újból együtt állnánk a fa terebélyes lombja alatt pont úgy, mint mikor először pillantottuk meg ezt a csodát. A helyi emberek szerint a barátság, az összetartozás és a testvériség szimbóluma ez az öreg, égigérő, daliás tölgyfa, ami kiállta az idő próbáját. Soha nem szabad elfelejteni, hogy a fák is élnek, lelkük van és csak rajtunk keresztül képesek mesélni életük történetéről és ha nem vigyázunk rájuk kellőképpen, többé már lehet, hogy nem tudnak beszélni hozzánk.
