Tapsony község Somogy megyében a Marcali-hát déli lankáin helyezkedik el. A település elnevezése feltehetőleg a honfoglalás korából ered, itt volt Taksony vezér nyári szálláshelye. Tapsonyról I. Károly uralkodása idején hallottunk először, 1331-ben a király Széchényi Tamás nádornak adományozta. Több tulajdonost követően 1500-ban Bakócz Tamás esztergomi érsek vásárolta meg és végrendeletileg 1521-ben az esztergomi káptalanra hagyta. 1715-től Nádasdy Tamás bérelte. 1715-től 1735-ig Tapsony megyeszékhely, itt tartották a vármegye közgyűléseit. Ez az időszak volt Tapsony fénykora, ekkor épült a faluban a templom, a plébánia, a vármegyeháza, vármegyei börtön, magtár, gazdatiszti lak. E korszak élő tanúja lehet a mi fánknak, melyet csak úgy emlegetünk a „nagyfa”. Ott áll a falu legelőjén, büszkén, védtelenül, viharok és villámok ostromában, a domb tetőn, ez az öreg vénic szilfa, mely korábban biztosan magányos volt, mivel törzse nem nyúlt meg túlságosan, volt helye terebélyesedni. Nem tudni, hogy kik, de ezt a fát már a múlt század elején a falu legnagyobb fájának tartották, amit egy táblával is jeleztek. 2010-ben azonban kiderült, hogy nemcsak a falu, de az ország legnagyobb regisztrált vénic szilfája a miénk. (www.dendromania.hu) Az érdeklődés középpontjába került, mindenki látni szerette volna. Idősektől próbáltunk érdeklődni ki tud róla valamit. Kiderült, déd-nagyszüleink majálisozni jártak a fához, szüleink „Madarak és fák napján” gyakran kirándultak ide tanáraikkal. Ez a fa túlélte az országban sok szilfát elpusztító szilfavészt, dacolt viharral, széllel, szárazsággal. Talán szerencséje volt, magja jó helyen eresztett gyökeret, vagy gondos gazda jó helyre ültette, pásztorok dédelgették, állatok békén hagyták. Hűs árnyat adó lombjával hálálja meg a gondoskodást. Látványa lenyűgöz mindenkit, erőt sugároz. Eötvös Károly a „Magyarok fája”-ként emlegette. „Utazás a Balaton körül” című, 1905-ben íródott művében.
„Ágából, fiatal hajtásából faragták őseink az íjat. Századokon át élt. Kora miatt kihalt szilfát még senki sem látott. „ (Eötvös Károly)
A szilfa, szilajfa nem hagyja magát, egyik ága a földre hajlott, gyökérzetet eresztett, ezzel erősítette meg magát „két lábon álló” fa lett belőle. Szeretnénk környezetét rendbe tenni, megvédeni az utókor számára. A Tapsonyi öreg szil számunkra és az ország számára is az életben maradás jelképe lehetne.
