A tavalyi év során faapríték beszerzés alkalmával vásároltunk 1 kamion erdészeti keményfa aprítékot, amely szabadég alatt töltötte a telet és nem került felhasználásra. A tavaszi munkálatok megkezésekor arra lettem figyelmes, hogy a halmaz tetején valami zöld "ágaskodik" az ég felé. Felmászva a halomra vettem észre hogy egy apró tölgy csemete. Tudván, hogy az apríték halmazt hamarosan átpakolják az jutott eszembe, hogy "megmentem" a kis árvát, így kiástam az apríték halmazból, s egy igazán erős gyökérrel, s óriási makkal bíró csemetét még akkor céltalanul, de haza hoztam a 8-4-2 éves gyerekeknek megmutatni, hogy lássák hogyan is "születik" egy fa egy apró kis makkból, amiket az erdei sétáink során gyűjtögetni szoktunk.
Ez úgy megtetszett nekik, hogy a 3 gyerek a homokozós ásóval, vödörrel és lapáttal felvértezve saját kezűleg akarta elültetni a kis fát. Zöld övezetes lakóparkban lakván a nagy helyszín keresés közben az jutott az eszünkbe, hogy ha a mi kert részünkbe ültetnénk el - saját fánkként - akkor tudunk rá vigyázni, s "majd figyeljük ahogy nő..."
Ez így is történt, s azóta a gyerekek naponta ellenőrzik, öntözik, jól láthatóan körbe bástyázták, s a szomszéd gyerekek és játszótársak lelkére kötötték, hogy nehogy hozzá nyúljanak, s labdával kerüljék is el.
A 4 éves Szabolcs fiam pedig már a makkokat várja, mert akkor mehetünk majd vaddisznót etetni...
Ezzel az aprítógépet túlélő, véletlenül pótkocsira keveredett, majd 80-100 km-t utazó kis makkal és a belőle életre kelt kis csemetével nem csak a kertben - így is szép számmal - lévő fák száma, de családunk is bővült, s azt érezzük, hogy megmentettünk, s elültettünk egy minket túlélő, de velünk együtt felnövő - boldogan és önzetlenül fotoszintetizáló - most még gyerek, de idővel morgós öregurat.
S így utólag már nagyon sajnálom, hogy nem fényképeztem le az apríték halmaz tetején boldogan kandikáló kis árvát, mert akkor talán mégjobban átérezhetné mindenki, a mi kis "makkalandunkat".
