Mese az alsóbogáti odvas fáról

A fa/facsoport története

Mesébe illő környezet, hatalmas park, szélben bólogató évszázados fák, és benne a málladozó falú Festetics-Inkey kastély, mely most ébred évtizedes álmából. A park megannyi titkot rejt: fácánt és nagyvadat, kápolnát és halastavat. Valahol a somogyi dombság szívében járunk, egy apró, de annál bájosabb falu, Alsóbogát közepén.

Sok mese, legenda kering a hajdani grófok tetteiről. Némelyekkel gyerekeket rémisztgetnek itt felnőtt szüleik, hátha jobb belátásra bírják őket, más történetekkel pedig sokkal inkább megmosolyogtatják a falu lakóit, látogatóit. Mindközül a legmeghatóbb a Vén Platán története, mely valós alapokon nyugszik, persze generációról generációra öröklődik, s csiszolódik bája.

Történt egyszer hajdanán, az 1900-as évek derekán, hogy egy hatalmas vihar érte el a falut, ahogy a helyiek mondják a keszthelyi sarok felől érkezett, s csapott le az akkor még lakott kastély ősfás parkjára.
Órákon át csak szakadt az eső, dörgött az ég, s mindenütt villámok cikáztak rendületlenül. A falubéliek nyugodtak voltak, abban bíztak, hogy a kastély magasan meredező kéményei megvédik őket, s elhárítják a rájuk leselkedő égi csapásokat. Még a település nagy öregjei sem emlékeznek ennyi esőre, csak úgy hömpölygött az utca széltében-hosszában. Hajnaltájt elvonult a vihar, s nyugodtan szenderült álomra a lakosság.

Másnap, az alapos szemlélődés során vették csak észre, hogy a kastély parkját átszelő patak partján a vén platán mentette meg őket. Magasabb volt, mint a kastély kéményei, s hatalmas, az égig merészkedő lombkoronája elnyelte a legfélelmetesebb villámok egyikét. Az akkor már több mint 100 éves platán szétnyílt, s kiégett. Az egész falu a csodájára járt, s hálával adóztak féltően védelmező lombja előtt.
Ősszel történt mindez, s várták a tavaszt, hogy kihajtson a védelmező fa megannyi ága.
De ő nem ébredt álmából ezen a tavaszon.

A bogátiak bánata lassan csillapodott, elfogadták a védelmező fa akaratát. Továbbra is tisztelték a fát, ezért magára hagyták, nem vágták ki. A nyár folyamán belseje korhadásnak indult.
Különleges formája és a története miatt a gyerekek kedvelt játszóhelye a platán környéke lett. Egy kora őszi estén újra nagy vihar kerekedett, s az akkor is ott időzőknek szemernyi ideje sem maradt fedezékbe vonulni, így bebújtak a platán belsejébe, itt várták meg a vihar elvonultát. Hűvös este volt, s kissé meg is áztak. Hogy elkerüljék a megfázást, tüzet raktak a fa belsejében. Úgy vélték, a fának már nem árthatnak, viszont magukat megvédhetik.

A következő tavasz nagy boldogságot hozott. Azon az őszi estén a fiatalok tudtukon kívül megmentették a hős fa életét. Kifüstölték, kiégették a gombákat, fertőzéseket a belsejéből. S a fa új életre kelt.
Azóta eltelt több mint 60 év. S minden tavasz magával hozza a csodát, az egyre nagyobb lombú platán zöldellésével. Az elmúlt években több hazai és külföldi dendrológus is megvizsgálta a fát, mindegyikük egybehangzóan állította, hogy nem látott még ehhez foghatót. Az odú belső magassága 6 méter, külső nyílása 4 méter magas!

Képek a fáról/facsoportról

Amit a platánról tudni érdemes

A platánok Észak-Amerikából és Kínából a XVIII-XIX. században kerültek be Európába. Széchenyi István gróf is szorgalmazta ültetésüket, az ő kezdeményezésére ültették az első fasorokat a Duna-parti sétányon 1846-ban. Óriási méreteket képesek elérni, 30-40 m magasra is megnőnek, 1-2 m átmérőt elérve, kérgük vékony, sárgászöldes, jellegzetes táblákban leváló. Az egyik leggyakoribb park- és sorfa, gyors növekedésű, sérült lombkoronáját hamar regenerálja, jól viseli a városok poros, füstös levegőjét is. Fája előnyösen használható világos bútorok készítéséhez. Hazai erdeinkben a nem védett ártereken fordul elő kisebb állományokban.
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
Alsóbogát, Szabadság utca 4. Festetics-Inkey Kastély parkjában, a vén fahíd lábánál
Faj: 
Platán
Kora: 
150 év
Magassága: 
40 méter
Törzskerület: 
5,2 méter