Jászok fája, perzsa varázsfa

A fa/facsoport története

2011-ben településünkön, az alig 400 lelket számláló Jásziványon került megrendezésre a jászok összetartozását, a jász identitást erősítő 17. Jász Világtalálkozó. E rendezvény – melyet minden évben, más- más jász település szervez meg és bonyolít le – keretein belül elültettük a „Jászok Fáját”, mely jelképet a perzsa varázsfa (Parrotia persica) testesíti meg, hiszen származási helye - Észak- Irán - jelentős állomást képvisel a jász nép eredetének és őseinek, az alánok életében, hisz múltunkra, származásunkra, jász mivoltunkra büszkeséggel kell lennünk. A „Jászok Fája” köré a jász településekről hoztunk egy-egy talpalatnyi földet, mellyel igyekeztünk még szorosabbra fűzni jász identitásunk, összetartozásunk szálait a Jászságban és az elszármazott jászok körében is, melyet e szépen fejlődő fiatal növényünk szimbolizál. Foltos kérgével, korai virágzásával, göcsörtös ágrendszerével és csodálatos őszi lombszíneivel az év minden részében igazán látványos. Az oldalra hosszan kinyúló ágai talajt érve képesek meggyökeresedni, és ott egy új növény kezd kialakulni. Az egymáshoz közel álló ágak képesek összenőni és egészen fantasztikus alakokat felvenni. Bár a településünkön élő varázsfa még fiatal, bízunk benne, hogy az összetartozás szimbólumaként ültetett növényünk is képes lesz hasonló eredményeket elérni, és csakúgy, mint a jászok, kik közös eredetből gyökerezvén, újabb és újabb ágakat hajtva képesek megújulni, ám mégis minden jászban fellelhető az az identitás, ami e közös faültetést is megihlette.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
5135 Jászivány, Fő út 4. szám előtti közpark közepe
Faj: 
Perzsa varázsfa (Parrotia persica)
Kora: 
8
Magassága: 
3 m
Törzskerület: 
11 cm