Nagyberény ama csodálatos kis zugok egyike hazánkban, ahova a hétköznapi turista csak ritkán téved, de aki egyszer ellátogat a községbe, nehezen válik meg tőle, s minduntalan visszatér. Kalandozó őseink találtak rá a Kárpát-medence eme csodálatos tájára, s utódaik méltón kívánták köszönetüket kifejezni ezért. A Honfoglalás 1000. évfordulója alkalmából 1896-ban ültették a ma is hűs árnyékával csalogató, mintegy 20 fából álló tölgyfacsoportot, amit a berényiek apraja nagyja csak Ezeréves fának hív.
Ma, amikor kistelepülések néptelenednek el, iskolákat zárnak be, óvodák szűnnek meg, akkor ezen az alig 1400 főt számláló településen óvoda, általános iskola és középiskola működik. Mi sem igazolhatná jobban a somogyi község természetszeretetét, mintsem az Educationis Oktatási Alapítvány Szakképző Iskolája, amely tavaly másodszorra is elnyerte az ökoiskola címet, s amely már több éve sikeresen képezi kertész tanulóit. A fa mind a település lakosságának, mind az iskola diákjainak az összetartozás jelképe, mint ahogy kalandozó őseink is megtalálván végső hazájukat, összetartozásukat fejezték ki a letelepedéssel. A fa mellett egy földvár is jelképezi kalandozó őseink csatáit, a község temetőjétől nyugatra lévő dombon található az Árpád-kori kisvár. A vár kétrészes és az egész hegytetőt magában foglalja, keleti oldalát meredek hegyoldal jellemzi. A belső és külső várral rendelkező földvár hossza 100 méter, szélessége 30 méter.
Nagyberény azonban más természeti adottságaival is kiemelkedik a környék települései közül. Melegvizű forrása sokak számára kínál kikapcsolódást és felüdülést, a fáradt testnek megpihenést. Nem csoda, hogy ilyen természetes vízforrás mellett a fák is tovább élnek, hiszen tápláló talajban gyökereznek, akárcsak a helyi borültetvények. A berényi borok távoli vidékekre is eljutottak: a veszprémi püspök, aki 1945-ig birtokolta a területet, Budán is mérette a Somogyból származó tizedborait. Már az ősi település vezetői is tudták, hogyan tegyenek szert egy kis kiegészítő bevételre, hiszen már a XIII. század végén bevezették a berényi boradót. A berényi szőlőtermő uradalom jól megközelíthető helyen feküdt. Zsigmond király 1404-ben hetivásár tartására adott engedélyt a településnek, amely e korban már mezővárosi jelleget öltött. A települést ma is három megye övezi, itt találkoznak a somogyi táncok a tolnai dombság lankáival és a fejér megyei iparosok kereskedőivel.
Ha az Ezeréves fa mesélni tudna, de jó is volna. Mesélünk így hát mi helyette, akik jól ismerjük a fát, élvezzük árnyékát, és csodáljuk tetteit, ahogy nemrégiben túlélt egy villámcsapást is. A fa tehát élni akar. Mementóként jelképez sok mindent. A harcot, melyet fiataljaink vívtak a csatákban, s melyet ma is vívnak az iskolapadban. A területet a Magyar Honvédelmi Szövetség lőtérnek is használta, a bevonulás előtt a fiatalok itt sorakoztak és gyűjtöttek tapasztalatot lövészetből, célzásból. A fa ekkor sem adta meg magát, jelképezve a kitartást és állhatatosságot.
Ám az Ezeréves fa nem csak komolyságáról híres. Szívesen befogadta a tölgyfa-együttes a helyi iskolák számháborút játszó diákjait, a teli kosárral érkező piknikezőket vagy a titkos légyottra ide elbújó szerelmes párokat. A tölgyfák őspéldányainak egymásba ölelkező véghetetlensége adott rejtekhelyet az erdők földjén portyázó betyároknak. Egy nagyberényi monda szerint az egyik család még aranyat is talált a fa tövében, abból vásárolták a község határában lévő földeket.
S miután a kedves látogató egy kellemes nyári napon végigsétált a búzamezőkön, majd az Ezeréves Tölgyfa árnyékában egy kupica finom bort elfogyaszt, már nem gondol másra, mint a visszatérés reményére. Az élettel teli utcákon pajkos gyereksereg, az úton mindenkinek köszönő udvarias fiatalság és fejbiccentéssel búcsúzó idősödő korosztály, valamint a község határában a halastó látványa búcsúzik a látogatótól.
