Védett Keleti platánfa (Platanus orientalis) Somogyi Béla (Szül: 1956, Matolcs) a tunyogmatolcsi Helyismereti Kör „HIK” vezetőjének elmondása alapján összeállított történeti áttekintés a platánfáról. Története: Tunyogmatolcson a folyó szabályozása az 1890-es évek végén történt meg. Ezekben az években ültették a platánfát, párhuzamosan építve mellette a zsilipet és gátőrházat is. 1919-ben a székely csapatok már a fa árnyékában pihentek meg. 1918-19-ben a székely hadosztály 12. Szatmár- megye portyázó különítménye Mátészalkán és Kocsordon vívta meg a Nagy-ütközetet (1919. április 22-én). (adatok: Erdélyi Ezredek A Világháborúban című könyvéből). A hősies harcok során a székelyhadosztály katonái sikeresen visszaverték a román különítmények támadását. II. Világháborúban ugyanúgy szeretettel töltődtek fel a platánfa oldalánál a megszálló német, s az országot elfoglaló orosz katonák egyaránt. Fontos katonai s civil pozíciót töltött be, hiszen a gátőrház megépítése után csak innen lehetett telefonálni és táviratozni az ország más területeire. Emellett a heves harcoktól megfáradt katonák itt szívesen felejtették el a csaták lelki, testi sebesüléseit, mivel a természet itteni élővilága felüdülést jelentett az ide vezérelt veteránoknak. Az 1950-es és 60-as években járási vezetők, fontos megyei tisztségviselők szintén itt gyűltek össze tanácskozásra. Ehhez köthető egy mondatörténet, ami azóta is szájról-szájra jár a település lakosai között. Mondatörténete: Az 1950-es években egy fontos megyei tanácskozásnak adott helyet a gátőrház természeti környezete. Az összejövetellel egybekötött főzést a platánfa alatt tartották meg. Az eseményen a járási vezetők mellett a megyei hivatali apparátus tagjai is részt vettek. Egy hatalmas üstben főtt aznap délután a pörkölt a tisztelt vendégeknek. Az elkészült étel és megterített asztal után elkezdődött a szabadban megtartott vacsora is. A tűzön főtt különlegesség mindenki tetszését elnyerte, akik a főzés elejétől csak dicsérni tudták a „galambhús” egyediségét. A vacsora vége felé az egyik vezető beosztású tisztviselő azért megkérdezte a községbeli vendégelőket: „honnan sikerült ennyi zamatos galambra szert tenniük Önöknek?” Válaszként az egyik „szakács” csak felmutatott a platánfára: „ ott ülnek az ágain folyamatosan és mennyi van belőlük! Ezek a mi galambjaink, igaz feketék”- nevetve tette hozzá. Először nagy meglepetés lett belőle, hiszen a fán csupán varjak, varjúfiókák helyezkedtek el. Ám az már mindenkinek egyértelmű volt, hogy ezen a megvendégelésen nem a galamb-pörköltöt lehetett felmagasztalni, hanem egy újabb ételkülönlegességet: a varjúpörköltet. Még sem akadt egy rossz szava sem senkinek, mivel igencsak ízletes táplálékkal gazdagodott a délutánjuk a főzésen résztvevőknek. Az 1990-es években előszeretettel majálisoztak itt a helyi és környékbeli fiatalok. Olykor-olykor szerelmesek kedvenc találkozási helyszíneként szintén meglehetett említeni. A 2000-es években több esküvői fotós készítette el nagysikerű munkáját a fa élő környezetében. Házasulni kívánó párok szívesen választották a fotózás helyszínéül a platánfa környékét, élővilágát. Napjainkban ugyancsak kedvelt pihenőhelyként lehet megemlíteni. Szálláshelyként is funkcionál, hiszen a gátőrházban bárkinek meglehet szállni, ha el akar vonulni a világ zajától és pihenésre, aktív feltöltődésre vágyik. Itt találkozik a Holt- Szamos és az "élő" Szamos. Természetes élővilága egyedi a környéken: madarak, halak (még akár kapitális méretű harcsák is). A fa jelenleg (ugyanúgy, mint egykor) a gátőrház mellett foglal helyet, közel 116 éve már. A fát helyi védetté nyilvánították. Az egykor ültetett kis fa mára óriás fává nőtte ki magát, terebélyes ágazattal. A szerteágazó lombkoronán ma szintén megtalálhatóak védett, s kevésbé védett madaraink tömkelege. A község lakossága a mai napig is hálás egykori és jelenlegi gátőreinek, akik óvták és védték a fát, természetes élőhelyével együtt. A platánfa folyamatosan várja a szatmári részre látogatókat.
