Mi a budaörsi pályaudvar melletti vadgesztenyefát választottuk, „ő” lett a kertbarátok fája – a „mi fánk”.
Impozáns méreteivel, formásan terebélyes lombkoronájával uralja a környéket. A kora miatt valóságos tudásfa.
Sok mindent „látott” – ha beszélni tudna arról a megélt 100 évről!
Ott áll a 125 éves állomásépület közelében. Valamikor párja is volt, de azt már kivágták, megtaláltuk a tönkjét. Talán száznál is többször szendergett téli álomba, és ugyanennyi alkalommal ébredt, ha eljött a kikelet. Gyökerei ennyi év alatt jó mélyre fúródtak, vizet kutatva. Már nem fél az aszályos nyaraktól. Amikor virágba borul, a vonatról leszálló utasok megcsodálják. – Mint egy nagy virágcsokor - mondják. Sokan közülük nem is tudják, hogy éppen ezért egyes helyeken bokrétafának is hívják. Lombozata virágzáskor megélénkül. Ezernyi szorgos méh és darázs látogatja, szívja, gyűjti a virágok nektárját.
Amikor óvodások járnak arra, versengve szedik fel a fénylő, barna gesztenyéket és teszik kis kosárkáikba.
Siheder korában a mi fánk még gőzmozdonyoknak integetett. Milyen dübörgéssel, sistergéssel, fütyüléssel érkeztek meg azok a fekete vasparipák! Valósággal beleremegett a föld. Erre járt az Orient-expressz is, de az nem állt meg Budaörsön. Éppen csak be tudott pillantani az elegáns kupék ablakán. Majd a villamosítás után a gőzmozdonyokat fokozatosan felváltották a dízelek és a gyorsan induló villanymozdonyok.
1914 júliusában nagy lett a jövés-menés. Kitört a háború, általános mozgósítás. Mire a lombok lehullanak, itthon leszünk – ilyen szavakat, mondatokat hallott a gesztenyefa, de akkor még alig érte el a két métert. Azt látta, hogy katonaruhás férfiak szállnak fel a vagonokba, faládákkal. Kisírt szemű asszonyok integetnek utánuk. Bizony már lehullatta rőt színű leveleit, és az emberek még mindig nem jöttek haza. Akik mégis, azok át és át voltak kötözve fehér gézzel. A postakocsik tábori értesítőket is hoztak a frontról. De a mi fánk azt már nem tudhatta, hogy mi állt bennük…
De mi történt?! Már megint háború! A mindennapi megszokott menetrend felborult. Katonákkal teli szerelvények gördültek át az állomáson. Repülők is jöttek, Stukák, Messerschmittek. Szörnyű bombázások hangját hozta a szél a főváros felől. Aztán megint tavasz lett, az élet ment tovább… A fa rügyet hajtott, szirmot bontott és gesztenyék koppantak a tövében.
1946 januárja – a mi fánk téli álomba dermedve nem láthatta, hogy tehervagonok állnak be az állomásra, belsejük elnyelte a kétségbe esett embereket – nőket, gyerekeket, családokat. Magyarországon elsőként megkezdődött a német ajkú lakosság Németországba telepítése. Két hét alatt a lakosság majd 90%-át hurcolták el szülőhelyükről.
Több mint 60 év telt el azóta. Az utódok emléktáblát terveznek az állomás falára.
A fa közelében egy 25 000 voltos felsővezeték húzódik. A terület az Magyar Állam tulajdonában van, kezelője a MÁV Zrt. Továbbá még 7 tulajdonos cég van ezen a területen. A MÁV Zrt. gallyazást tervez a fa egyik oldalán. Ezért egyesületünk, mint civil környezet- és természetvédő csoport, kezdeményezte a fa védetté nyilvánítását a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom és a Magyar Történelmi Szalon támogatásával. Szeretnénk táblával megjelölni, melyen a fa rövid történetét is feltüntetnénk, hogy az arra járók megismerjék a „hős fa" életét.
A fa körüli parkot a budaörsi kertbarátok hozták rendbe, és három éve gondozzák. Minden évben a Föld napja és a Környezetvédelmi Világnap, valamint idén először a „Te SZedd" mozgalom alkalmával ezen a területen tartottunk környezet takarítást.