Árpával érő körtefa Solymáron

A fa/facsoport története

Kiskertben rejtőző, virágzó történelem

Történetünk főszereplője egy csodálatos életerővel rendelkező, hatalmas körtefa. Nyugodt szívvel nevezhetjük ősfának, bár korát elmondások alapján, hozzávetőleges pontossággal állapítja meg a fa tulajdonosa, Jablonkay Sándor, aki nagy szeretettel mesél nekem fájáról. Elbeszélése gyermekkori történettel kezdődik, melyben édesapja mutatja neki, a már több, mint 200 évesre becsült, akkor éppen szépen virágzó, árpával érő körtefát. Tehát jelenlegi kora 250-300 év közé tehető.
A Solymár főterén álló fa oltásának idejét tulajdonosa az 1700-as évek elejére helyezi. Hosszú élete során sokat alternált, de azokban az években is közel 200 kg-ot hasznosíthattak terméséből. Jobb években ez 3 - 3,5 mázsa is megtermett a körtefán. Idős éveiben lelkiismeretes tulajdonosai injektálásos növényvédelemmel és tápanyaggal segítik életét, védik a kártevőktől és kórokozóktól. Ennél azonban jóval több védelemre lenne szüksége. Számos korhadt ága és részben üreges törzse is kezelést igényelne és érdemelne. E szép kort megért ősfa karban tartását tulajdonosai erőn felül megpróbálják évről évre, a további teendők is anyagi akadályokba, nem pedig az akarat hiányába ütköznek. Hajlott korára is évről évre virágba borul és fiatalabb társait megszégyenítőmennyiségben, rendületlenül hozza terméseit, melynek eredménye mindig egy nagy adag, jó minőségű pálinka. Ezt személyesen is bizonyíthatom, ennél nagyobb közösségkovácsoló erőt keresve sem találhatnánk.

Mi benne a különleges? A család életében játszott szerepe, és mint jelkép mindenképpen. Jablonkay Sándor úgy fogalmaz „A nagy, zöldellő fa, az 5. elem, az élet tisztelete érzését kelti bennem”, és ezt ez a fa testesíti meg. Több generáció pihent árnyékában és a megfelelő törődés elnyerése esetén ebben még jópár évtizedet látnék. Jelen évben, 2013-ban ünnepli a család, hogy ezen a helyen alapozták meg jövőjüket. Ennek az évfordulónak a tiszteletére csodálatos ajándék lenne a családnak a fa elismerése, történelmének közzé tétele.Törzse és jónéhány nagyobb ága bár életerőt mutat, mihamarabb kezelésre szorul. Egyelőre csak a törzs egy rétegéről készült favizsgálat során kapott képen is látható a törzs állapota. Szükséges a korona teljes átvizsgálása. A korhadt területek kitisztítása, lekezelése, “restaurálása”, stabilizálása és az injektálás minden évben nagyon fontos lenne, de ennek anyagi vonzata hat számjegyű összeg.
A történet ismeretében úgy gondolom, hogy egy ilyen fának, mely egy család több generációjának jelképe, megérdemli, bátrabban fogalmazva jár neki egy olyan teljes körű növényvédelem, mely segíti fennmaradását a következő 100 esztendőben is.
Pásztor Petra
Okleveles növényvédő mérnök
Jablonkay Sándor felkérésére

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
2083 Solymár Templom tér 24
Faj: 
Körte árpával érő
Kora: 
250 év
Magassága: 
6-8 m
Törzskerület: 
285cm