Gemenc – Kutyás-tölgy

A fa/facsoport története

A vadászkutyákról számos regény született már, sőt egy-egy nemes ebről még szobrot is készítetett gazdája. A Gemenci erdő egykori három vadászkutyájára, a „Kutyás nyiladék”-on álló öreg tölgy törzsén tábla emlékeztet.

Kácsor László így ír a Kutyás-tölgyről, az 1976-ban megjelent Gemenc c. könyvében:

„ Az „ebes tölgy” a határ-nyiladékban áll. Öreg kocsányos tölgy, a mocsári erdők egykori ura, amelyből ma már mind kevesebbet találunk. Ami még van, az ragasztéknevet kapott, „hagyásfa”. Meghagyták, még kímélik egy ideig, de majd sorra kerül ez is. Jó lesz hídlábnak, szántalpnak, esetleg asztallapnak, mert ez most divatos. A kutyás tölgy még nincs kitéve ennek a veszélynek. Talán még sokáig megmarad, mert egy érdekes emlék kötődik hozzá. Tövében vadászkutyákat temettek el, innen kapta a nevét. Wartho, Walko és Waldi – három hannoveri véreb – ott pihen az öreg évszázados tölgy gyökerei alatt. Nagy vadászatok négylábú hősei voltak. A kis táblát, amelyre érdemeiket jegyezték fel, lassan beforrja a fa kérge. Lehet, hogy egyszer az öreg tölgy is kidől a sorból, de az állatszeretetnek ez az emléke még sokáig megmarad. A nyiladékra és a fára emlékezni fog az erdész, vadász egyaránt.”

2011-ben a tölgyfa még áll, a Gemenci erdő erdészei megkímélték, habár pusztulása megindult. A vadászkutyák emlékét őrző tábla is kiállta az idők múlását és mai napig emlékezteti az erre járókat érdemeikre.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
N 46˚ 19’ 31,93 ”, E 18˚ 51’ 42,03”
Faj: 
Kocsányos tölgy
Kora: 
140-160 év
Magassága: 
24 m
Törzskerület: 
450 cm