Az égig érő Mamutfenyő
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, az Óperenciás tengeren innen volt, az üveghegyen meg túl volt, volt a világon egy varázserdő. S a varázserdő közepén egy égig érő fa. Sokan jártak az erdő és a varázsfa csodájára, s a favágók messze elkerülték.
Az erdő felett egy nagy csúcsos süveges hegy magasodott, s annak is a tetején állt egy gólyalábon álló vár. Ott lakott a háromfejű sárkány. Egy feje jeget köpött, mely elverte az arany búzát, másik feje szelet fútt, mely elhajtotta még a csillagokat is, harmadik feje villámokat szórt fellebbentve az éjszaka szoknyáját.
A varázserdő szélén aranyszalmafödte agyagfalu viskójában élt egy öreg favágó. Egész életében erdők fa fiait döntötte ki hogy ételt tegyen családja asztalára. Megbetegedvén csupán éppen pelyhedző gyermekére támaszkodhatott. Míg egy nap míg szeme ellátott, minden erdőnek nyoma veszett.
Elküldte hát egyetlen fiát, hogy járjon utána, mi lelte az erdőt?
A fia járt is, hét napon és hét éjjelen át. S mikor apja örömére visszatért, szomorú híreket hozott batyujában.
- Idesapám, ahol eddig erdő, ott most fák fekszenek oldalukon, ott feketellik minden a koromtól, s hatalmas karmos lábnyomok horpasztják földanyát.
Nem maradt más a fiúnak, felvette fejszéjét és elindult a varázs erdőbe, hogy végezze dolgát, és kenyér jusson az asztalra. Az erdőbe érve látta ám, hogy milyen sűrűn állnak a fák, s szinte reszketnek.
A fiú nekiveselkedett, felemelte súlyos fejszéjét, hogy odasuhintson a törzsnek, amikor az akác rimánkodni kezdett.
-Bocsáss meg, favágó, jó tettedért jót várj hadd meg az életemet.
S így lett.
Ment tovább míg egy kőrisnél ismét felemelte fényes fejszéjét, mire az is rákezdett:
- Ne dönts ki, fiú, hadd meg az életemet, jó tettedért jót várhatsz.
Felhúzta erre a fiú de még a fejsze is egyik szemöldökét, de úgy tett. S ment beljebb a sötét erdőbe. Rátalált egy nagy Bükkre. Lendítené diónyelű fejszéjét, erre megszólal emezen fa is.
- Fanyüvő úrfi, bocsánatot kérek tőled, hadd meg az életemet, mert jót mondok neked, majd még megköszönöd.
Na erre felhúzta a fiú a másik szemöldökét is.
- Ejj azt nem tehetem, idesapámat betegség nyüvi, s szütyőmet már a pók lakja.
- Vedd utad be az erdő kerek közepibe, ott találod a varázsfát, ha elmondod mily kegyes voltál velem, segíteni fog rajtad.
Három patakon át vezetett az út, mígnem rávetült egy égígérő fenyőfa árnyéka. Elmondván mi járatban vala, az öreg fenyő így szólt:
- Fenn a fehér csipkés hegy tetején él egy három fejű sárkány. Ha elhozod nekem mind a 3 fejét, olyan kincsben részesítelek, mely kisegít minden bajodból bánatodból.
Így hát felkerekedett a fanyüvő fel a hegy légcsúcsára. Bele is tellett 7 napba 7 éjszakába.
Ekkor elkiáltá magát:
-Sárkány koma gyere ki, had vágom le 3 fejed.
Bentről hangos méltatlankodás hallatszott ki. S csörtet ám ki a sárkány. Harmadik feje villámokat szór.
Nem is kellett több a favágónak, belevágja fejszéjét a szörny lábába, hisz mindenki tudja jól, hogy a villámokat vonzza a fém. Így is lett, s a sárkány villámjai a lábába álltak. Elvágódott mint a zsák.
Nem is kellett több a favágónak, levágta fejszéjével a sárkány harmadik fejét, ami le is gurult menten a hegyről be a varázserőbe. De amint ez meg vót, hamuvá hullott a fejsze nyele, s a második fej szájából jövő jégeső elöl felvette a favágó a nyúlcipőt.
A fiú dolgavégezetlen vetette hátát egy törzsnek.
Ekkor megszólalt fölötte a kőris.
- Jó favágó! Jó tettért jót várj! Hajtsd le ágamat, s mely legrugalmasabb, abból készíts magadnak fejszenyelet. Ha azt elhajítod elvész mi útjába kerül.
Így is lett.
A hegy tetején ismét elkiáltá magát a fanyűvő.
- Gyere ki kétfejű, had vágom le 2 fejedet!
Erre olyan haragos morgás termett, még az ég is majd leszakadt.
Csörtetett ám a sárkány kifele, második szájából jégesőt szórva. De a fiú sem volt tétlen, meglendítette fejszéjét ami leírt egy kört a levegőben és röptében lenyeste a második fejet is.
Abba is maradt a jégeső, menten, és mint a kisgömböc, legurult a fej a hegyről.
Az ifjú épp lendített volna, ha a sárkány utolsó szája nem lett volna. De volt, így szél süvített belőle, mi lefútta a fanyüvőt a hegyről. Addig buckázott míg egy fa koronájában ne landolt.
Ekkor megszólalt alatta az akác.
- Megkímélted életem, így segítek rajtad én is. Hasíts magadnak a gyökeremből egy pajzsot, hetethét országban nem találsz erősebb fát e célra.
- Így is lett.
Visszatérve a helyre elkiáltotta magát: Jöjj ki szörnyeteg, had teszek távolságot fejed és nyakad közé.
A sárkány még ki sem jött, de fútta a szelet a kastélyból. A fiú a pajzsa mögött összekucorodva araszolt a várkapuig. Ott aztán félreállt az ajtóból, kinyújtotta kezét a fejszével.
Csörtet ám ki a sárkány egyenest bele a fejsze élébe. S annak rendje és módja szerint elvesztvén utolsó fejét. S mint a másik kettő, lebucskázik a helyről.
A sárkány végül fej nélkül visszafutott a várába, ahol sok kínszenvedés közepette egy feje újra s feje lágya benőtt.
Megtanulta a leckét, s többé nem ártott se gallynak se fának.
Mikor a fiú elibe állt az égig érő fa emigyen szólott:
- Ígéret szép szó! Mássz fel törzsemre míg ágaimhoz nem érsz. Ott látsz 3 aranytobozt. Vágd le, és vidd magaddal. Az egyiket add el. A másikat nyisd szét és szórd el magvait, míg a harmadikat ásd el és öntözd 7 nappal és 7 éjjel.
Így is lett. Az első tobozból tellett orvosra, gyógyszerre ételre. A második tobozból egy gyönyörűséges erdő hajtott ki három nappal alatt. Az utolsó legszebb aranytobozt a háza mellett ásta el. Öntözte 7 nappal és 7 éjjelen át alvás és evés nélkül, ahogy az égig érő fa hagyta meg neki. Majd kimerültségtől elaludt.
Finom étel illatára ébredt, és egy a konyhában szorgoskodó királykisasszony csókjára mely a tobozból hajtott ki.
S kertjükben egy óriásfenyő hajtott ki, hirdetve kornak és messzeségnek mit a varázsfenyő tanított: A legnagyobb kincs mely kihúz minden bajból bánatból a Szerelem.
S addig éltek míg meg nem haltak.
S mi a mese s mi a valóság?
Születésem után fogtak bele szüleim az építkezésbe, és segítette benne őket nagyapám ki asztalos volt, és így a jeli arborétumban is sokat dolgozott. Onnan hozott 3 óriásfenyő magot, melyet a telek szélén ültettek el, hogy építkezés közben ne essen bajuk. De olyan gyorsan növekedtek, hogy egy sem fért volna meg a sarokban, nem hogy 3. Így mind a három le lett fejezve. De egy mégis újra kihajtott. A ház csak 7 méter magasra nőtt, én 1,8 méterre az óriásfenyőnk viszont már most 14 m, és még hosszú és szép élet vár rá.
Még várnom kell, hogy olyan tobozt hozzon melyből ültethető mag lesz - hisz ő fenyőévekben csak kis suhancnak számít - de akkor remélem benépesít sok kertet.
S ki nem hiszi, járjon utána!
Vagy tekintsen föntről le rája! http://www.panoramio.com/photo/21372001
